2024-től megszűnik az érettségi eddig ismert formája, és valami teljesen új lép a helyére. A 2005-ben bevezetett kétszintű érettségi újításai helyett ismét a lexikális tudás visszamondása felé tolódik hangsúly. Hogy egészen pontosan mire kell készülniük a diákoknak, és milyen károkat fog ez okozni, arról a Magyartanárok Egyesületének egyik választmányi tagja beszélt a Pénzcentrumnak. De megkerestük […]
Utoljára vizsgáztak a már „megszokott” módon a diákok a 2023-as tavaszi érettségi szezonban. Bár az idei őszi érettségik még ehhez hasonlóan zajlanak majd, a Nemzeti Alaptanterv 2020-as átalakításának köszönhetően az új érettségi szele már idén is megcsapta a diákokat, 2024-től pedig (a felvételivel együtt) teljesen átalakul az érettségi. Magyarból új típusú feladatok, történelemből pedig új […]
Június 30-án véget ért a 2022/2023-as érettségi időszak, ezzel pedig egy korszak is lezárult a hazai oktatásban. Jövőre, a 2020-ban bevezetett NAT alapján teljesen új alapokra kerülnek a vizsgák: igy 2024-ban érettségiznek először azok, akik már az oktatás új alapdokumentuma szerint kezdték meg középiskolai tanulmányaikat. A szakmai szervezetek vezetői a változtatásokkal kapcsolatban már négy éve […]
Az időzavarban lévő tanárok gyakran a rendszerváltásig sem jutnak el, ezzel szemben az idei érettségin az EU intézményeit is át kellett látni és sok diákot megzavarhatott az adó és a járulék közti különbség is. A lapunknak nyilatkozó történelemtanár szerint, aki tudja, mik azok, amik jellemzően elő szoktak kerülni, azokat céltudatosan előveszi, más esetben gondban lesznek […]
Meglepő módon az idei történelemérettségi egy olyan esszé megírását is tartalmazta, amely során az auschwitzi koncentrációs tábor működését kellett bemutatniuk a diákoknak.
Az érettségi vizsgáról Repárszky Ildikó, a TTE alelnöke nyilatkozik (12:30-tól) https://www.atv.hu/videok/20230510/atv-hirado-20230510-18 Akkor tudunk dolgozni, ha Ön is segít!
A rövid válaszokat igénylő feladatok és az esszétémák sem voltak “barátságtalanok”, a forráselemzésre épülő feladatoknál a megadott forrásokat is jól lehetett használni.
Délben véget ért az írásbeli történelemérettségi. Néhány iskolában technikai okokból később kezdődhetett, és emiatt később is végződhetett a vizsga, ezért a Telex délután közli az írásbeli néhány érdekesebb feladatának megoldását. Történelemből középszinten 68 131, emelt szinten 7025 diák vizsgázott idén. A középszintű történelem írásbeli két részből állt. Az elsőben a diákoknak 12 rövid választ igénylő feladatot […]
A jövő itt van című műsorban Bencsik Gyula vendége Miklósi László a TTE elnöke és Repárszky Ildikó, a TTE alelnöke volt. Lehet-e beszélni az iskolában az Ukrajnában zajló háborúról? Mit kérdeznek a diákok? Megmutathatjuk a diákoknak a bucsai mészárlás képeit? Mi jellemezte az idei érettségit? Hallgassa meg!
Az idén érettségiző évfolyam képzésének csaknem a fele a covid jegyében telt – a vizsgák viszont 2022-ben már pontosan úgy zajlanak, mint a járvány előtti időkben. Rengeteg a pótolnivaló, a tét nagy, és a tetejébe még a háború is nyomasztja a diákokat – mondják a Fókusznak nyilatkozó tanárok és diákok. Az összeállításban Repárszky Ildikó, a […]
Középszinten mintegy 66,6 ezren, emelt szinten 7701-en vizsgáztak ebből a tantárgyból. – A cikkben Repárszky Ildikó, a TTE alelnöke nyilatkozik. Az Eduline oktatási szakportál tudósítása szerint középszinten az első, rövid feladatokból álló részben egyebek mellett a zsidó vallásról, a reformációról, a Horthy- és a Rákosi-korszakról, a magyarországi romákról, a 19. századi politikai eszmékről, Kossuth Lajos […]