A társadalom részéről türelemre van szükség ahhoz, hogy az első körben közzétett anyagokból ne vonjanak le messzemenő következtetéseket. Én a diákjaimat már ötödik osztálytól arra tanítom, hogy egy forrás nem forrás, fontos az információ ellenőrzése, többoldalú igazolása. Az ügynökakták esetében sem javasolom, hogy ha csak egyetlen forrásdokumentum áll rendelkezésre, annak alapján határozott állításokat fogalmazzanak meg […]
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra. – A cikk a TTE véleményét is idézi. Lannert Judit oktatási miniszter az egri Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián arról beszélt, hogyan képzelik el a magyar oktatás megújítását. Az biztos, hogy változásra van szükség, és […]
A Történelemtanárok Egylete (TTE) szombaton tette közzé állásfoglalását az új Nemzeti alaptantervről, illetve a történelemkerettanterv átmeneti módosítása kapcsán, amelyet a NAT megszületéséig javasolnak. A szakmai szervezet hangsúlyozta: az átmeneti módosítások csak korlátozott mértékben enyhítenék a diákok túlterheltségét, hosszú távon csak a Nemzeti alaptanterv nyújthat megoldást. Nagyobb mozgásteret adnának a történelemtanároknak A szervezet szerint fontos lenne […]
A magyar- és a történelemérettségi átalakítására több konkrét elképzelés is született, amelyek jelentősen befolyásolhatják, mire és hogyan kell majd felkészülniük a diákoknak. Összegyűjtöttük, milyen változtatásokat javasolnak a szakmai szervezetek, és ezek közül melyek könnyíthetnének a jelenlegi vizsgakövetelményeken. – A cikkben a Történelemtanárok Egyelete javaslatait is idézik.
Történelemtanítás a szakképzésben: ezt a rendkívül érdekes témát járja körül a Műhelybeszélgetések a történelemtanításról 2.0 sorozat hetedik alkalma. A 2026. november 2-án, hétfőn 17 és 18.30 között zajló online rendezvényre október 30-án 18 óráig lehet regisztrálni.
1956 a nagyszüleinknek még életélmény lehetett, a szüleinknek családi történet, a gyerekeinknek viszont már történelem. Egyéni sorsokkal, döntési helyzetekkel mégis közel lehet hozni számukra a 70 évvel ezelőtt történteket.
A 70. évforduló előestéjén a Kossuth Rádió műsorában Miklósi László, a TTE elnöke és Gyáni Gábor történész, egyetemi tanár. https://mediaklikk.hu/audio/kossuth-radio/2026/10/22/18-00/kozelet/a-nap-temaja
Az Eduline a TTE elnökét kérdezte: A Történelemtanárok Egyletének elnöke szerint az ösztöndíjaknak nem az iskolaválasztás befolyásolását, hanem a tanulmányi teljesítmény elismerését és a rászoruló diákok támogatását kellene szolgálniuk. Mint megírtuk, a gimnáziumokban is bevezetné a tanulmányi ösztöndíjrendszert a Történelemtanárok Egylete (TTE), amely október 10-én közzétett állásfoglalásában a teljes iskolarendszer átalakítására tett javaslatokat. A szervezet […]
A Klubrádió műsorában Pálinkás Szüts Róbert vendége 2026. október 9-én Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke. A műsor a Klubrádió oldalán itt található.