A társadalom részéről türelemre van szükség ahhoz, hogy az első körben közzétett anyagokból ne vonjanak le messzemenő következtetéseket. Én a diákjaimat már ötödik osztálytól arra tanítom, hogy egy forrás nem forrás, fontos az információ ellenőrzése, többoldalú igazolása. Az ügynökakták esetében sem javasolom, hogy ha csak egyetlen forrásdokumentum áll rendelkezésre, annak alapján határozott állításokat fogalmazzanak meg – nyilatkozta a Demokratának a Nyitottaktak.hu oldal elindításáról Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének (TTE) elnöke.

– A TTE Bizottmánya október elején, a Történelemtanárok Országos Konferenciájának egyetértésével fogalmazta meg állásfoglalását, miszerint „fontos, hogy a tanárok az ügynökakták nyilvánosságra hozatalakor beszélgessenek az esetlegesen felmerülő kérdésekről a diákokkal”. Milyen életkorú diákokkal?

– A korosztályt illetően nem tettünk különbséget. Meggyőződésünk és tapasztalataink szerint ugyanis a tanárnak minden olyan témáról beszélgetnie kell a tanítványaival, amellyel kapcsolatban kérdéseket vetnek fel. Ez egyaránt érvényes az alap- és a középfokú intézményekben tanulókra. Jómagam általános iskolai felső tagozaton tanítok, és ismerve egyes diákjaim aktivitását, arra számítok, hogy az ügynökakták megnyitása kapcsán jócskán lehetnek majd kérdéseik, gondolataik.

– Nem tartja-e idő előttinek bevonni a 14 éven aluliakat?

– Nem, hiszen az érdeklődésükre reagálnék, amennyiben ők kezdeményezik az eszmecserét.

– Első körben az ügynökök neveit tartalmazó úgynevezett 6-os kartonok, a B-naplók, illetve a H-adattár mágnesszalagjai lesznek nyilvánosak. Több tízezer érintettről lehet szó. Felkészültek-e a tanárok arra, hogy kellő mélységben és tárgyi tudással igazítsák el a diákokat az akták szinte átláthatatlan hálózatában?

– A téma valóban roppant szerteágazó és rendkívül bonyolult; erre mi, történelemtanárok sem vagyunk kellőképpen felkészülve. A pedagógusok naprakész tájékozottsága is eltérő, és ez nagymértékben meghatározza, hogy az egyes kollégák mennyire kompetensen tudnak foglalkozni a kérdéskörrel. Persze mindannyiunk számára adott a lehetőség, hogy szükség esetén utánanézzünk a témának. Ugyanakkor a diákok is pontosan érzik és tudják, melyik tanárukhoz fordulhatnak, és egyáltalán nem biztos, hogy a történelemtanár lesz az, akit megkeresnek.

– Ha önt bíznák meg tankönyvírással, mire koncentrálna?

– A témával kapcsolatban arra törekednék, hogy bemutassam az állambiztonsági rendszer működését, mert fontosnak tartom, hogy a diákok ennek révén is megismerjék a korszakot. Sokat segíthetne a tanulóknak, ha a leendő tankönyvekben olyan tipikus esetek, ügynöki arcélek is megjelennének, amelyekből érzékelhető a téma sokszínűsége. Hiszen tudjuk, hogy egyes informátorokat zsarolással, megfélemlítéssel kényszerítettek kollaborációra, míg mások önként, buzgón és lelkesen, a rezsim meggyőződéses híveként látták el a rájuk bízott feladatokat. Természetesen az sem mindegy, hogy az ügynökök mit és hogyan jelentettek. Ráadásul a hatos kartonok nemcsak a valóban beszervezettek adatait tartalmazzák, hanem azokét is, akikkel az államvédelem csupán tervezte a jövőbeni együttműködést. Utóbbiak között olyanok is lehetnek, akik nem is tudtak arról, hogy kartont nyitottak róluk.

– Akár konkrét arcok és nevek is felbukkannak ön előtt a múltból?

– Személyes ismeretségi körömben van olyan érintett, aki kizárólag az ügynöki munkáért cserébe juthatott hozzá a számára nélkülözhetetlen és kizárólag Nyugat-Európában beszerezhető gyógyszerhez. Az említett példa mellett vajon a különböző titkolnivalókkal – mint például az eltérő szexuális irányultság – megzsarolt személyek mennyire ítélhetők el erkölcsileg azért, mert aláírták az állambiztonsági szerveknek tett beszervezési nyilatkozatot?

– Az sem elhanyagolható szempont, hogy az úgynevezett B-dossziék, amelyekből kiderülhetnek a beszervezés pontos körülményei, később, a tervek szerint jövőre nyílnak meg. Vagyis az ügynökök nevéhez majd csak hónapok múlva csatolhatjuk hozzá a legfontosabb információkat. Arról nem is beszélve, hogy a Nyitottaktak.hu oldal lapjain a diktatórikus rendszert működtető tartótisztek személye is háttérben marad. Nem zavarja-e a tisztánlátást a hozzáférés kétlépcsős üteme?

– Nemcsak az ügynökök világát, hanem a tartótisztek, szigorúan titkos állományú (SZT-)tisztek, megrendelők, vagyis az egész állambiztonsági rendszer működését meg kellene ismernie a társadalomnak. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) munkatársai óriási anyagot kezelnek: többek között digitalizálniuk és a kényes adatok védelmében anonimizálniuk kell az iratok tömegét. Mivel fontos, hogy az ügynöklisták az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján megismerhetők legyenek, ám technikai okokból ekkorra lehetetlen a teljes adattömeget nyilvánossá tenni, indokoltnak tartom a kétlépcsős megoldást. Ugyanakkor a társadalom részéről türelemre van szükség ahhoz, hogy az első körben közzétett anyagokból ne vonjanak le messzemenő következtetéseket. Ez rendkívül lényeges! Én a diákjaimat már ötödik osztálytól arra tanítom, hogy egy forrás nem forrás, fontos az információ ellenőrzése, többoldalú igazolása. Az ügynökakták esetében sem javasolom, hogy ha csak egyetlen forrásdokumentum áll rendelkezésre, annak alapján határozott állításokat fogalmazzanak meg.

– A TTE azt kérte az illetékes minisztériumtól, hogy a pedagógusok rugalmasan kezelhessék a kerettantervet. Nem tart attól, hogy a nemzeti kánon hiánya akár káoszt is szülhet?

– A közeljövőben készítendő új NAT kapcsán is felvetődik az a stratégiai alapkérdés, hogy mi az iskola, ezen belül a történelemtanítás feladata. Ugyanakkor a mostani kerettanterv olyan mértékben túlzsúfolt és túlfeszített, hogy már csak az adatmennyiség miatt is megtaníthatatlan, hiszen történelemből az előembertől a mindenkori miniszterelnökig szinte mindennel kellene foglalkozni, és akkor a kompetenciafejlesztés szükségességéről még nem is ejtettünk szót. Ennek a fajta teljességnek képtelenség megfelelni. Azt is figyelembe kell venni, hogy manapság a diákjaink pár kattintással minden tudnivalót megtalálhatnak a világhálón. Ebből az is következik, hogy napjaink iskolájának már nem az ismeretátadás az első számú feladata, hanem például abban kell támogatást nyújtania, hogy a rendelkezésre álló információk alapján képes legyen a diák megtalálni a hiteles választ a kérdéseire. Nem véletlen, hogy a TTE működteti a Tenyleg.com oldalt, amely a kezdetektől egészen a rendszerváltásig cáfolja a történelmi tévtanokat. A kritikai gondolkodás erősítését roppant fontosnak tartom, miközben a mostani kerettantervben a fogalom meg sem jelenik.

– Visszatérve az ügynökaktákra: létezik-e arra vonatkozóan pszichológiai protokoll, miként lehet megvédeni a családilag érintett diákokat a megbélyegzéstől?

– Ami engem illet, a tanítványaim jól tudják, hogy nem tolerálom a megkülönböztetést, egymás bántását, iskolai zaklatását, politikai okokból sem tartom elfogadhatónak. Nem új keletű kihívásról beszélünk. A problémával a tanárok folyamatosan találkozhatnak, hiszen a kérdés akár a II. világháború, az 1956-os forradalom, a rendszerváltás vagy éppen a jelenkori történelmünk tanításakor is felvetődhet. Gondoljunk csak az idei választási kampányra, amikor a politikai hovatartozás témája meglehetősen élesen merült fel.

– Nem tilos az iskolában a pártpolitika?

– A tanár természetesen nem fejthet ki pártpolitikai tevékenységet az intézményben. Ennek betartása alapvető szakmai feladat, de úgy gondolom, hogy a közügyekkel a pedagógusnak is foglalkoznia kell, különösen akkor, ha a diákok igénylik. A kampány idején mi is sokat beszélgettünk a gyerekekkel például a hazai voksolási rendszerről, de természetesen a pártszimpátiákkal kapcsolatos beszólásokat, az esetleges agressziót nem tűrtem el.

– A Fidesz-frakció többsége megszavazta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának módját taglaló jogszabályt, a KDNP és a Mi Hazánk politikusai azonban adatvédelmi és nemzetbiztonsági aggályokat fogalmaztak meg. Mit gondol arról, hogy a dossziék megnyitása kellemetlen helyzetbe hozhatja az érintettek családtagjait?

– Függetlenül az aktuálpolitikai részletektől azt gondolom, hogy az áldozatokat védeni kell. Meghatározó, hogy senki nem felelős a szülei tetteiért, akkor sem, ha nyilasok, nácik, ávós verőlegények vagy a Kádár-rendszer ügynökei voltak a felmenői. A családtagoknak bőven elég együtt élni a lelki teherrel. Ugyanakkor bizonyos prioritási kérdéseket nem hagyhatunk figyelmen kívül. Ezzel kapcsolatban elmesélek egy esetet. Évekkel ezelőtt egy honlapon közzétették azoknak az ügynököknek a nevét, akik aktív hálózati személyként voltak jelen Nagy Imre és társai 1989-es újratemetésén. Néhány érintett személyiségi jogi pereket indított, aminek következtében törölték a weboldalról az addig bárki számára nyilvános információt, nevezetesen hogy kit melyik frissen alakuló csoport, ellenzéki formáció megfigyelésével bízott meg az állambiztonság a gyászszertartás idején. Ezen a listán az ismeretségi körömből származó emberek is szerepeltek. Hogy miként éltem meg a fejleményeket, az személyes ügyem. Ennél fontosabb a számomra, hogy mindenki láthatta, milyen mértékben épült be az elhárítás a társadalom szövetébe, ezen belül a pártszervezetekbe is, hogyan próbálták ellenőrzésük alatt tartani a folyamatokat, sőt akár manipulálni is az egyes döntéseket. Amikor a Kádár-rendszer ügynökeinek listáját levették az említett oldalról, elgondolkodtam azon, hogy mi fontosabb, mi kapjon elsőbbséget: a társadalomnak a múlt megismeréséhez való joga vagy az érintett kollaboránsok személyiségi jogainak védelme? Az adott bíróság mindenesetre az utóbbi mellett döntött… Ez a történet tökéletesen alkalmas lehet arra, hogy középiskolás diákokkal pró és kontra érveket felsorakoztatva beszélgessünk a témáról osztályfőnöki, etika- vagy éppen történelemórán.

– A november 4-én nyilvánosan megnevezett 50 ezer ügynökből 5-8 ezer még él, és 1-2 ezren akár napjaink művészeti, tudományos, sport-, illetve politikai életében is aktív szerepet vihetnek. Fontos hangsúlyozni, hogy az ÁBTL szerint a Rákosi-korszak és a rendszerváltás között mintegy 150 ezer ügynök tevékenykedhetett Magyarországon, vagyis a lajstrom meglehetősen hiányos lesz…

– Én még azt sem zárom ki, hogy az egykori besúgók között akár olyan máig foglalkoztatott személyek is lehetnek, akiknek a személyazonosságát nem fogják nyilvánosságra hozni, tehát ilyen értelemben is töredékes adatokra lehet számítani…

– Hogyan érhető el, hogy az akták megnyitását kísérő társadalmi sokk ne váljon az aktuálpolitika fegyverévé?

– A média és a politikai pártok is bizonyára felkapják majd a témát, ami sok magánbeszélgetésnek is a tárgya lesz, mindez elkerülhetetlenné teheti a szembenézést. Ugyanakkor a társadalom érdeklődése várhatóan nem lesz olyan élénk, mint ha a történelmi számvetésre három évtizeddel ezelőtt került volna sor. A sajtó és a közélet működési mechanizmusából adódóan feltehetően lesznek politikai célzatú megszólalások is, de reményeim szerint a téma idővel lecseng, és a helyére kerül. A közösségi és az egyéni önreflexióhoz az is nagymértékben hozzájárulhat, ha a köztünk élő, leleplezett emberek a nyilvánosság elé lépnek, és elmesélik a történetüket. A folyamat pozitív olvasata számomra mindenképpen az, hogy végre elérkezett az idő, amikor valóban szembesülni akarunk a XX. század meghatározó eseményeivel, azok örökségével. Hogy ez a múltidézés mennyire lesz sikeres, ebben a pillanatban senki nem tudja megmondani.

Forrás