Budaörs kabalafigurájának megtervezésére írt ki pályázatot 6-16 éves gyerekek számára az önkormányzat. A pályamunkákat az új Városházán kiállítják, a nyertes művet pedig az épület avatásának ünnepén mutatják be. (Forrás: PaFi)
Öt új tematikus televízió is szeretne betörni a magyar piacra. Csakhogy a kábelszolgáltatók hálózata betelt, az új közszolgálati tévék indulása pedig sokak szerint jogilag is aggályos. (Forrás: HVG)
Steven Spielberg az óbudai Alternatív Közgazdasági Gimnáziumba látogatott, ahol a TTE világelsőnek számító holokauszt-oktatócsomagja alapján tartottakrendhagyó órát. (Forrás: Népszabadság, Híradó)
A Yusufali a weboldalak címe alapján szűr, gyűlöli a falloszt és a magamutogatást, azt állítja, nincs más isten, csak Allah, és ha csúnya dologra bukkan, egyszerűen kikapcsoltatja a számítógépet. (Forrás: Index)
William Wallace, a rettenthetetlen skót történelmi figuráját halálának 700. évfordulója kapcsán értékelik újra: egy történész szerint ugyanis igazából Anglia és Skócia egységét szimbolizálja. (Forrás: Múlt-kor)
A hónap végéig adhatják be pályázataikat azok akik részt kívánnak venni a felnőttképzés népszerűsítésében, ehhez két évre összesen 330 millió forintos támogatás nyerhető el. (Forrás: HVG)