Repárszky Ildikó, a TTE alelnöke nyilatkozott Szénási Sándornak a Klubrádió Reggeli Gyors című adásában Milyen lehetne korszerűbb a történelemérettségi? A történelemoktatás céljait is újra kéne gondolni? Hallgassa meg!
Ismert témákat, barátságos, jól megoldható feladatokat kaptak a diákok a szerdai történelem érettségin – így nyilatkoztak az MTI által megkérdezett szaktanárok a középszintű írásbeli dolgozatról. – Erdei Erika, a budapesti Közgazdasági Politechnikum történelemtanára a Történelemtanárok Egylete tagjaként nyilatkozott. Mercs István, a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium magyar-történelem szakos tanára, kutatótanár az MTI-nek elmondta: a […]
Az érettségi harmadik napján a történelemtudásukról adtak számot a vizsgázók. Repárszky Ildikó, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium vezetőtanára a rövid választ igénylő tesztfeladatokban több problémát is talált: a honfoglalással kapcsolatban a történettudományban is vitatott adatokra kérdeztek rá, a dualizmussal kapcsolatos feladatnál volt olyan kérdés, ami a megfogalmazása miatt könnyen összezavarhatta a tanulókat. Ennek ellenére a […]
Szokás szerint a TTE alelnöke, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára oldotta meg élő adásban a középszintű történelem érettségi feladatait Forrás
Tisztelettel meghívjuk a Történelemtanárok Egylete 2026. évi rendes Közgyűlésére. Helyszín: 1146 Budapest Thököly út 58-60. Irodaház fszt. OpenOffice / 3. terem. Időpont: 2026. május 9., szombat 10.00 – 12.00 Határozatképtelenség esetén a közgyűlés a második fordulóját 2026. május 9., szombat 10.15 órakor tartjuk az első forduló témáival, annak helyszínén. Ezúton tájékoztatjuk, hogy Alapszabályunk értelmében a […]
Időpont: április 25., szombat 10:00-13:15 Helyszín: ELTE Trefort Ágoston Gyakorlógimnázium (1088 Bp, Trefort u. 8.) 5. beszélgetés Ideje: 10:00 – 11:30 Témája: Hogyan integrálható történelemtanításunkba Közép-Európa történelme és a szomszéd népekkel közös történelmünk? A beszélgetés elején Fodor Richárd (PPKE, MCC) bemutatja a Making Visegrad Histories Digital projektet, Bárány Balázs (Babérliget Általános Iskola, Történelemtanárok Egylete) pedig a TTE-Napunk projektet. 6. […]
A rendszerváltáskor, 37 éve alapítottuk meg azóta is aktív, autonóm szakmai civilszervezetünket, a Történelemtanárok Egyletét. Kérjük, segítse munkánkat! Ha teheti, adója 1%-át a TTE-nek ajánlja fel – akkor is, ha a NAV készíti el bevallását!
A Történelemtanárok Egylete keresi új irodavezetőjét, aki nemcsak egy munkahelyet, hanem egy közösséget is keres. Jó ügyért dolgozunk, nálunk mindig van kávé vagy tea a közös ötletelések mellé. A munka félállás, ellátható megosztott irodai/ home office módban is. Kire számítunk?Arra, aki: Milyen feladatokra? Elvárások: Előny, ha: Jelentkezés szakmai önéletrajzzal: irodavezeto@tte.hu (Frissítés: 2026.02.14.)
Nyílt levelet intézett az Oktatási Hivatalhoz a Történelemtanárok Egylete (TTE). A szervezet a 2025. évi érettségi vizsgaidőszakok tapasztalatai alapján több olyan anomáliát érzékelt, amelyek a történelem érettségi követelményrendszerének értelmezését, és így következetes alkalmazását megkérdőjelezik.