„Az iskolai történelemoktatás egyik feladata segíteni abban, hogy a tanulók az egyéni élményeket, egyedi történeteket be tudják illeszteni a múltról alkotott összetett képbe.” (Pihurik Judit)

A kötetben megjelent (rövidített) szöveg (pdf)

Hozzászólás a nemzet, a nemzeti identitás témájához [1]

A nemzet fogalmának tanítása, a nemzeti kisebbségek témája a Kárpát-medencében élő népek eltérő történetfelfogásának sok vitás kérdését rejti magában. A történelmi Magyarország, a Habsburg Birodalom és az Osztrák–Magyar Monarchia múltját minden, itt élő nép a maga szemszögéből értelmezte-értelmezi. A történelemtanítás egyik tradicionális feladata a 19. század óta a nemzeti identitás kialakítása és erősítése volt, középpontjában ezért a nemzetállam állt. Ez akkor is így volt – van? –, ha kisebbségek is éltek az adott állami keretek között. A szomszédos országok iskolai tananyagát összehasonlítva jól láthatók az eltérések, pedig a közös múlt közös feltárása legalább hasonló megközelítés, fogalomrendszer kialakítását tenné szükségessé. Egyetértek Szarka Lászlóval: „A nemzeti olvasatok kizárólagossága csak egymástól elzárt, nyelvileg, politikailag és cenzurálisan lehatárolt terekben volt fenntartható. Mellettük azonban máris megannyi más értelmezési igény, keret kér és kap helyet a történetírásban. Az egyik lehetséges megközelítés a nemzeti szembenállásokat meghaladni kívánó párhuzamos, analóg és közös történetek interpretációs lehetőségeit vizsgálja.” [2]

A nép, nemzet, nemzetiség fogalmát, a kisebbségek kérdését hangsúlyosan kell tanítani, s e téma esetében különösen fontos a társadalom-, életmód- és mentalitástörténeti megközelítés. Tankönyveink többsége kronologikus politikatörténeti feldolgozás, de közülük több tematikai és módszertani szempontból is szakít a hagyományokkal. [3] Megváltoztak a tankönyvek belső arányai: csökkent a tananyag terjedelme, növekedett a dokumentumok és szemléltető ábrák (képek, grafikonok, térképek stb.) mennyisége. Az egyes anyagrészekhez eltérő nézőpontokat képviselő források kapcsolódnak, megkönnyítve az adott probléma megvitatását.

A nemzeti, nemzetiségi kérdésnek a hetvenes évektől teremtődött jelentős szakirodalma.[4] A nemzet fogalmának meghatározásával kapcsolatos vélemények közül Romsics Ignácét idézem: „…a nemzet valamely történelmileg kialakult tartós emberi közösséget jelent, amelyet különböző sajátosságok kötnek össze és különböztetnek meg más közösségektől. Ezeknek a sajátosságoknak pontos és általános érvényű meghatározása eddig senkinek sem sikerült, s a történelmi fejlődés bonyolultsága és a nemzetté válás különböző útjai miatt valószínűleg soha nem is fog. Az egyes meghatározásokban felsorakoztatott ismérvek (a közös származás, nyelv, vallás, kultúra, történelmi emlékezet és mítoszrendszer, terület, gazdaság, állam és jogrendszer) különböző kombinációi ugyanis sohasem fedik teljesen a magukat nemzetként tételező közösségek összességét. Az egyetemes érvényű nemzet fogalmának keresése helyett ezért helyesebb, ha a nemzet különböző típusairól, illetve különböző nemzetfelfogásokról beszélhetünk. […] Az egyikre a közös terület, valamint az ugyanazon jogi-politikai és gazdasági keretekhez, tehát államhoz való tartozás a meghatározóan jellemző, a másikra pedig a nyelv és a kultúra azonossága, valamint a közös származás mítosza vagy valósága.”[5] Nyilvánvaló, hogy a tankönyvekben nincs mód az ennyire árnyalt megközelítésre – bár a kritikus és önkritikus tárgyalásmód már azokban is teret nyert –, ám a tanárnak mindenképpen ajánlatos erre törekednie szóbeli magyarázatában.

A ’90-es években átdolgozott harmadik osztályos gimnáziumi tankönyv már differenciált megközelítésben, pontos fogalomhasználattal mutatta be a nacionalizmus és a nemzetállamok történetét.[6] A polgári és társadalomismereti tantárgyak tematikájában is megjelent a kisebbség-többség problematikája,[7] a Száray-tankönyvcsalád pedig részletesen és árnyaltan tárgyalja a téma politikatörténetét. Sokat segítene azonban, ha az egyes népek társadalma, életmódja, kultúrája nagyobb terjedelemben szerepelne a középiskolai tananyagban.

Már az első osztályában megvan a lehetősége annak, hogy megismertessük a tanulókat a problematikus témák bemutatásának nehézségeivel. Például a kora középkor tárgyalásánál a tankönyv bemutatja a 9. századi morva államot, majd a cseh és a lengyel állam megalakulását.[8] A tények megértését térképvázlat és források (Prokópiosz bizánci történetíró, Ibrahim ibn Jakub munkái és az ún. ősorosz krónika részlete) segítik.[9] A fejezet végén, a Nézőpontok című bekezdésben a tankönyv fontos szempontra hívja fel a tanulók figyelmét: „…az egykori történelmi Magyarország területén élő népek történetírása sok ponton egymástól eltérő nézeteket vall, másképpen értékel folyamatokat, jelenségeket.” Hangsúlyozza, hogy a kora középkorra vonatkozó kutatásokat nehezíti a kevés forrás, és azokat egyes történészi munkák feltevésekkel egészítik ki. A következmény: „A vitatott kérdéseknek politikai vonatkozásai is vannak, és mivel összefüggnek az itt élő népek nemzettudatával, sérelmet okozhatnak mindkét oldalon.” Hogy ezt érthetőbbé tegye, a könyv előreutal az újkorra: „A mai értelemben vett nemzet és nemzettudat kialakulása a XVIII. század vége és a XX. század közepe között zajlott le Európában, vagyis ekkortól vált döntővé a nemzethez való tartozás érzése. Közép-Európában sajátos történelmi fejlődés következtében (soknemzetiségű birodalmak, a függetlenség hiánya) e folyamatban fontos szerepet kapott a történelmi múlt. A megszülető nemzetek önbizalma a hiányzó államiság és gazdasági fejlettség helyett a dicső múltból táplálkozott. Ha ilyen nem létezett, megálmodták azt. A múltra vonatkozó különféle elméletek segítséget adtak a születő nemzettudat megerősödéséhez.” [10]

A nép, nemzet, nemzetiség fogalmának kibontása a harmadik osztályban válik aktuálissá. A nacionalizmust a tankönyv a következő módon határozza meg: „A társadalmi és vallási különbségeken átívelő nemzeti azonosságtudat a francia forradalom alatt vált meghatározó erővé. Terjedését a napóleoni háborúk segítették elő. A népek körében felértékelődtek a nemzeti közösséget kifejező és erősítő tényezők: az anyanyelv, a nemzeti hagyományok és a közös nemzeti múlt. A múltban romantikus módon a nemzet nagyságát, dicsőségét keresték. A nacionalizmus a nemzet felemelkedését tekintette céljának. Ennek eszközét a nemzetállam létrehozásában látták, Közép- és Dél-Európa nemzetei számra a francia nemzetállam szolgált mintául. A nemzeti eszme a korszakban szembetalálta magát az uralmuk alatt több népet összefogó dinasztikus nagyhatalmakkal. Így a század nemzeti és társadalmi törekvései összefonódtak, együtt jelentkeztek.”[11] Fontos az előreutalás azon tendenciákra, melyek a nemzeti mozgalmak következményeként kialakultak.

A magyar nemzeti törekvések bemutatásakor a hangsúly arra helyeződik, hogy a nyugati liberális, nacionalista hatásra „a nemesség körében az új nemzeteszmény, a polgári nemettudat, a jogi és vagyoni korlátokat áthidaló nemzeti közösség tudata vált meghatározóvá.”[12] Szerepelnek azon jellemzők is, melyek a nemesi nemzetfelfogásból vétettek át: a rendi jellegű ellenzékiség, a „kurucos” történelemfelfogás, a „magyaros virtus”, a hagyományos viselet stb. Harmadik jellemzőként a tankönyv kitér arra, hogy a magyarokban ekkor tudatosult a rokontalanság érzése, az a gondolat, hogy a magyarság egyedül van a „népek tengerében.”[13] Hozzátehetjük, hogy ekkor rögzültek a nemzeti mitológia bizonyos alapmotívumai is. Ezek, a történelmi tudatba is mélyen beépülő sztereotípiák nagyban nehezítették a nemzeti kisebbségi törekvések kezelését, és manapság is egyre több jele van annak, hogy virulensen élnek tovább.

A 19–20. század magyar történelmének tanítása során jóformán nincs olyan téma, mellyel összefüggésben a nemzeti-nemzetiségi kérdés ne merülne fel. Az a több szempontú megközelítés, amit a forrásközpontú történelemoktatás lehetővé tesz, elvileg megkönnyíti a tanár helyzetét. Gyakorlatilag azonban a tapasztalatok szerint egyre nehezebb a mítoszok és téveszmék kezelése. A nemzeti identitás alapjaihoz természetesen hozzátartoznak a mítoszok is, a problémát inkább az jelenti, ha tényként kezelik őket – vagy éppen szembeállítják azokkal. Véleményem szerint nagyon fontos egyes sztereotípiákat részletesen megbeszélni, hogy a diákok láthassák, más népek is hasonló vagy éppen azonos motívumokkal alapozzák nemzeti identitásukat. Ilyen pl. az „Európa védőbástyája” gondolat, amely más, évszázados török uralom alatt élő vagy ellenük harcoló népeknél (pl. a szerbeknél, lengyeleknél) is felvetődik. Vagy Trianon kérdése, melynek árnyalt megközelítésekor alapvető fontosságú a dualizmus kori magyar nemzetiségi politika és a politikai elit felelősségének, valamint a történelmi Magyarország és az elcsatolt területek nemzetiségi arányainak a megtárgyalása is.

Bármennyi munícióval rendelkezik is a tanár, s hiába tartalmaz elegendő információt a tankönyv, ha csökken a tanítás, a tényszerűség presztízse, ha egyre kisebb hatásfokkal vagyunk képesek „megfelelően működni”. Egyre erőteljesebb az iskolán kívüli információforrások hatása, bár önmagában természetesen nem ez a probléma. A családi, baráti legendáriumok, a történelmi tárgyú könyvek, filmek, játékok stb. értelemszerűen hozzátartoznak a történelmi tudat alakító tényezőihez. Az iskolai történelemoktatás egyik feladata segíteni abban, hogy a tanulók az egyéni élményeket, egyedi történeteket be tudják illeszteni a múltról alkotott összetett képbe. Nagyobb problémát jelent a világháló, ahol olyan tartalmak is megjelennek, amelyek nélkülözik a realitást – a tudományosságról nem is beszélve, és érzelmi, indulati hatáskeltéssel nehezítik a történelmi problémák szakszerű megközelítését.

A történelmi Magyarország népei éltek már kisebbségben és a hatalom birtokában is, nevükben követtek el bűnöket, s átélték a hatalom megszerzése mellett annak elvesztését is, ezért gyanakvással figyelték a kisebbségi sorba került másikat, megbízhatatlannak tekintették őket, és a szerint jártak el. A történelemtanítás fontos célja a tolerancia kialakítása, mert az előítéletek feloldásának legjobb eszköze a nemzetiségi kérdés árnyalt bemutatása mellett egymás megismerése lehet.

Felhasznált tankönyvek:

• Bujdosó Emma: A nemzetállamok és a polgárság kora (1849 – 1914). Budapest, 1996.
• Doba Dóra – Eszterág Ildikó – Kojanitz László: Történelem III. Újkor. Forrásgyűjtemény a kétszintű érettségihez. Budapest, [2007]
• Dupcsik Csaba – Repárszky Ildikó: Történelem IV. XX. század. Forrásgyűjtemény a kétszintű érettségihez. Budapest, 2007
• Dupcsik Csaba – Repárszky Ildikó: Történelem IV. középiskolák számára. 4. kiadás, Budapest, 2006
• Salamon Konrád: Történelem IV. 2. átdolgozott kiadás Budapest, 1995
• Száray Miklós: Történelem I., középiskolák 9. évfolyam. Budapest, 2007
• Száray Miklós: Történelem II., középiskolák 10. évfolyam. Budapest, 2006
• Száray Miklós: Történelem III., középiskolák 11. évfolyam. Budapest, 2007
• Száray Miklós – Kaposi József: Történelem IV., középiskolák 12. évfolyam. Budapest, 2006
• Závodszky Géza: Történelem III. a középiskolák számára. 6. kiadás. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998

1 A hozzászólás alapja a következő konferencia-előadás gondolatmenete volt: Pihurik Judit: A szlovák kisebbség a magyar történelemtankönyvekben. In: Jana ©utajova – Mária Iursková (Eds.): Mad’arská men1ina na Slovensku po roku 1989. (Identita a politika II) UNIVERSUM, (Pre1ov), 2008. 198-210.
2 Szarka László: „Nemzeti palimpszeszt”. Meghaladhatók-e a közös történelem nemzeti olvasatai? In: História XXX. évf. (2008) 4–5. sz., 18–20. p. Az idézet helye: 20. p. Szarka László a szlovák–magyar közös történelemtankönyv megírásának nehézségeit vázolja cikkében, kiemelve a legnagyobbat: a múlt eseményeinek későbbi korszakok igényei szerinti átértelmezését, átírását.
3 A példák a „Forrásközpontú történelem – tevékenységközpontú történelemtanítás” című tankönyvcsaládból valók: Száray Miklós: Történelem I., középiskolák 9. évfolyam. Budapest, 2007; Száray Miklós: Történelem II., középiskolák, 10. évfolyam. Budapest, 2006; Száray Miklós: Történelem III. középiskolák 11. évfolyam. Budapest, 2007; Száray Miklós – Kaposi József: Történelem IV., középiskolák, 12. évfolyam. Budapest, 2006
4 Szűcs Jenő: A nemzet historikuma és a történelemszemlélet nemzeti látószöge. Budapest, 1970; Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról. Budapest, 1983; Magyarok a Kárpát-medencében. Összeállította és szerkesztette Glatz Ferenc. Budapest, 1988; Glatz Ferenc: A kisebbségi kérdés Közép-Európában tegnap és ma. Budapest, 1992; Szarka László: Szlovák nemzeti fejlődés – magyar nemzetiségi politika 1867–1918. Pozsony, 1995; Romsics Ignác: Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a 19. és a 20. században. Budapest, 1998; Ormos Mária: Közép-Európa. Volt? Van? Lesz? A fogalom változásai a 19–20. században. Budapest, 2007; Gyurgyák János: Ezzé lett magyar hazátok. A magyar nemzeteszme és a nacionalizmus története. Budapest, 2008
5 Romsics Ignác: Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a 19. és a 20. században. Budapest, 1998. 9.
6 Závodszky Géza: Történelem III. a középiskolák számára. 6. kiadás. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998
7 Bujdosó Emma: A nemzetállamok és a polgárság kora (1849 – 1914). Budapest, 1996
8 Száray Miklós: Történelem I., középiskolák 9. évfolyam. Budapest, 2007. 189. p. (A továbbiakban Száray M.: Történelem I.)
9 Száray M.: Történelem I. 193.
10 Száray M.: Történelem I. 194.
11 Száray Miklós: Történelem III., középiskolák 11. évfolyam. Budapest, 2007. 48–49. p. (A továbbiakban Száray M.: Történelem III.)
12 Száray M.: Történelem III. 139.
13 Száray M.: Történelem III. 139.

//