Hunyadi Mátyás, az iszlám vallás, és a kapitalizmus is szerepelt a feladatsor első részében, az esszétémák pedig feladták a leckét a diákoknak. Többek között a Rákóczi-szabadságharcról, és a bethleni konszolidációról is kellett írniuk. – Az összeállításban Repárszky Ildikó, a TTE alelnöke is elmondja a véleményét. Forrás
A vizsga első részében rövid feladatokat kellett megoldani, a második rész az esszéírásról szólt. Farkas Juditot kérdeztük az idei feladatsorról. A rövid válaszos résznél volt néhány fogós kérdés. Nem voltak megoldhatatlanok, de nagyon észnél kellett lenni a gyerekeknek, pontos szövegértés kellett ahhoz, hogy jól tudjanak válaszolni rájuk – értékelte lapunknak az idei középszintű töriérettségit Farkas Judit, […]
Repárszky Ildikó, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára, a TTE alelnöke élő adásban ismerteti a középszintű történelemérettségi néhány érdekes feladatának megoldását. Folytatás
A magyar- és a matekérettségi után május 7-én történelemből vizsgáznak a diákok. Tavaly óta ennél a tantárgynál is változtak a követelmények a 2020-as Nemzeti alaptanterv szerint. Az írásbeli vizsga szerkezetében és feladattípusaiban nem, ám a témakörök tekintetében voltak átalakítások. Összeszedtük, mire számíthatnak a tanulók a jövő szerdai számonkérésen. – A cikk Repárszky Ildikó korábbi nyilatkozatát […]
A képzés helye: Facultas Humán Gimnázium (1078 Budapest, Hernád utca 46.) Időpontja: hétfőnként 16 órától. A felkészítőt a TTE tanárai: Szász Péter, Repárszky Ildikó és Olexa Gergely tartják. A részvétel feltétele az előzetes regisztráció az alábbi jelentkezési lapon. A program támogatója:
Jelenleg nagyjából 112 ezer diák tekinthető félérettnek az írásbelin túl, de még a szóbelin innen. A sok port kavart megújult érettségi rendszert kánonban utálják a diákok és a tanárok, hiszen még az előző számonkérési tematika szerint tanultak, de most mégis az új szisztéma szerint történik a megmérettetésük. A Történelemtanárok Egylete még 2021. februárban kiadott egy […]
Az írásbeliket szerdán 68 802-en töltötték ki középszinten, további 7679-en emelt szinten. A várakozásokhoz képest könnyebb volt az idei középszintű, írásbeli történelem érettségi, a diákoktól is azt a visszajelzést kaptam, hogy jól megoldhatónak találták a feladatokat – nyilatkozta a Népszavának Repárszky Ildikó gimnáziumi tanár, a Történelemtanárok Egyletének alelnöke. A történelem írásbeliket szerdán 68 802-en töltötték […]
A várakozásokhoz képest könnyű volt a középszintű történelem-érettségi, első ránézésre nagyon megugorhatónak tűnik – mondta a 444.hu-nak a Repárszky Ildikó, a Történelemtanárok Egyletének alelnöke, a Fazekas Gimnázium tanára. Valószínűleg ebben az játszott szerepet, hogy az új NAT és kerettantervek miatti felzúdulás után nem akarták, hogy a diákok rosszabb eredményt érjenek el, mint korábban. Most végzett ugyanis az […]