Magyarországnak
az emberek megítélése szerint szomszédai közül Horvátországgal a
legjobb a kapcsolata, míg Szlovákiával kiemelkedően rossznak érzkelik a
viszonyt – derült ki a Forsense közvélemény-kutatásából. (Forrás:
Inforádió)
Ausztria, Szlovákia,
Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia – milyen
Magyarország kapcsolata ezekkel az államokkal? – kérdezte a Forsense egy
éve és most októberben is.
A válaszok szerint míg
tavaly még a magyar-osztrák kapcsolatokat a megkérdezettek 65 százaléka
jónak, nagyon jónak látta, ma mindössze 50 százalékuk vélekedik így. A
15 százalékos romlás az egyik legjelentősebb elmozdulás az egy évvel
ezelőttihez képes, ennél nagyobb csak a Szlovákiához fűződő kapcsolatok
megítélésében mutatkozik.
A szlovák-magyar viszonyt
már tavaly is az emberek 52 százaléka rossznak vagy nagyon rossznak, 35
százalékuk semlegesnek tartotta, míg jónak csak 7 százalékuk. Mára ez a
megítélés sokat romlott, 20 százalékkal kevesebben gondolják
semlegesnek, és ennyivel többen, 70 százaléknyian rossznak a
kapcsolatokat.
A szlovák-magyar viszony romlásáért
56 százalék a szlovákokat hibáztatta, negyedük mindkét felet, 14
százalékuk nem tudta megmondani, melyik fél felelős és elenyésző azok
aránya, akik a magyarokat okolták.
A tavalyi
felmérés azt mutatta, hogy a magyarok az Ausztriához fűződő
kapcsolatokat látták a legjobbnak, ezután Horvátország és Szlovénia
következett, most Horvátország került az első helyre, Ausztria a
második, a harmadik pedig most is Szlovénia. E három ország és
Magyarország kapcsolata 60 pontnál többet kapott.
A
megkérdezettek szerint inkább semleges viszony fűzi Magyarországot
Ukrajnához, Romániához és Szerbiához. Az átlagértékek mindegyik ország
esetében némi romlást mutatnak, de egyértelmű és jelentős negatív
tendenciát csak a Szlovákiához fűződő kapcsolatokban érzékelnek az
emberek, hisz az átlagérték a tavalyi 30 pontról 22-re
csökkent.
A tavalyi felméréshez képest feltűnő, hogy
mennyivel többen vannak, akik nem tudják egyértelműen megítélni, hogy
milyen Magyarország és valamelyik szomszédja kapcsolata. A kapcsolatok
hosszabb távú alakulásában az emberek Horvátország esetében igen
jelentős javulást, Szerbia és Szlovákia esetében viszont jelentős
romlást tapasztaltak az elmúlt fél évtizedben.
0shares
Már egy mozijegy ára is segítség! Ha teheted, támogasd a Történelemtanárok Egyletének munkáját!