Az Országos Rádió és Televízió Testület pénteken kisorsolta, mely civil tömörülések képviselői kapnak helyet a három közszolgálati médiumot felügyelő közalapítványok kuratóriumában. (Forrás: Magyarország.hu)
Továbbra is ingyenesen használhatók a közoktatásban és a felsőoktatásban résztvevő felhasználók számára a Microsoft egyes termékei, miután az IHM és a Microsoft 3 évre szóló licencmegállapodást kötött. (Forrás: Figyelő)
Miközben a Google már több ezer, főleg amerikai könyvtárból származó művet szkennelt be és ezek egy része már elérhető az interneten is, Franciaország továbbra is élesen támadja a céget. (Forrás: SG)
A Magyartanárok Egyesülete tisztelettel meghívja „Hadd csellengünk hozzád, vagyonos Atyánk!” – A mindig időszerű Arany János – című konferenciájára és szakmai napjára.