Egy első ízben végzett felmérés szerint egyelőre még csak minden ötödik internetező részesíti előnyben az újságok online változatait az „offline”, azaz nyomtatott változatokhoz képest. (Forrás: HWSW)
A Fővárosi Közgyűlés Oktatási Bizottsága pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy támogassa a kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő, de nehéz szociális helyzetben élő budapesti tanulókat a középiskolai tanulmányaik sikeres befejezésében. (Forrás: PaFi)
Egy barcelonai iskola mellett diákok osztogatnak szimbolikus büntetőcédulákat azoknak a szülőknek, akik rosszul parkolták le autójukat. (Forrás: ma.hu)
A korai és túlzott iskolai szelekció is felelős a PISA-vizsgálat lesújtó eredményeiért – véli Magyar Bálint oktatási miniszter, aki ezért változtatna a 14 éven aluliak felvételiztetésén. (Forrás: Népszabadság)
Várhatóan ősztől lép életbe az oktatási és az egészségügyi miniszter rendelete, amelynek részleteiről csütörtökön tájékoztatták az újságírókat. (Forrás: Magyar Rádió)
Az 51. Nemzetközi Biennálé Szépművészeti Kiállítás június 12-én nyílt meg a nagyközönség számára Giardini környékén, egy hatalmas területen Kelet-Velencében. (Forrás. SG)
Az Oktatási Minisztérium összesítése szerint mintegy 250 millió forintba került az érettségibotrány. Ebből a hirtelen újranyomtatott tételek őrzése és szállítása volt a legdrágább, 124 millió forint. (Forrás: origo)