Az amerikai diákok nem szeretik, és nem is nagyon értik a matematikát, ami nagy baj: az ország hosszabb távon lemaradhat a számokkal nagyobb barátságban álló ázsiai és európai régió mögött. (Forrás: Népszabadság)
A híres trójai lelettel felérő aranykincsre, 15 ezer parányi aranygyűrűre bukkantak bolgár régészek egy ősi sírban az ország középső részén, Dabene falu közelében. (Forrás: HVG)
Csaknem másfélmillió diák ül iskolapadba a két hét múlva kezdődő 2005/2006-os tanévben, amelyben a tavalyi évhez képest 25 százalékkal több tanuló lesz nyelvi előkészítő évfolyam résztvevője – mondta Magyar Bálint oktatási miniszter. (Forrás: MTI)
Miután Ungváry Krisztián történész nemrég „Egy emléktábláról” című cikkével a Ságvári-ügy történetének nyomába eredt, rögtön többen felháborodásuknak adtak hangot kijelentései kapcsán.
Államalapító királyunk, Szent István ünnepe az évszázadok alatt sok változáson ment keresztül és ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, hogy ma miért is ünnepelünk? Szecsey István írása
A Dr. Atomic című darab az atombomba kapcsán világhírűvé váló tudósról, Robert Oppenheimerről, illetve az első atombomba előkészítéséről és megépítéséről szól – adta hírül a fidelio.hu.
A Sideas 2005-ben meghirdeti a „Briliáns Ifjú Elme 2005” pályázatot, amelynek célja olyan fiatalok ötleteinek felkarolása, akiknek a fantáziája nem ismer határokat.
Ismét Budapestre érkezett a Mérföldkövek a számítástechnikában kiállítás, amely számos magyarországi gyűjtemény legértékesebb tárgyi emlékeit sorakoztatja fel. A kiállítás két hónapon keresztül tekinthető meg a HIK aulájában. (Forrás: Edupress)
Az amerikai kormányzat szakértőinek elemzése szerint az angol kódfejtők nem értették meg a holokauszt levezényléséről szóló kódolt náci üzeneteket – áll a Múlt-kor cikkében.