Középszinten többek között a reformáció kora és a francia forradalom, a szovjet hadsereg Magyarországon, s az ország eladósodása szerepelt a diákok által megoldandó mai történelem írásbeli tételek között. Ismerje meg összeállításunkat és a feladatokat!
A Henkel pályázatában a tengerek élővilágával ismerkedhetnek meg a gyerekek, és játékos formában tanulják meg a vizek védelmének fontosságát. (Forrás: PaFi)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a kormány minden szakmai érvet félresöpörve csupán a konvergenciaprogram végrehajtását tartja szem előtt. (Forrás: Klubrádió)
A német diákok négyötöde, a cseh diákoknak pedig egyötöde semmit sem tud a Benes-dekrétumokról, amelyek alapján a II. világháború után Prága megfosztotta állampolgári jogaiktól és vagyonuktól a csehszlovákiai szudétanémeteket és a magyarokat. (Forrás: Stop/MTI)
Nagyon jónak nevezte az idei középszintű érettségit tételeket Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke hétfőn az MTI-nek nyilatkozva. (Forrás: Metro)
A történelem írásbeli vizsgákkal folytatódik szerdán az érettségi. A diákok emelt és középszinten magyar és idegen nyelveken adnak számot tudásukról. (Forrás: Híradó/MTI)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) május 19-én és 20-án reggel 10 és délután 5 óra között megnyitja kapuit a nagyközönség előtt: az érdeklődők körbesétálhatnak az épületben, szakértőkkel beszélgethetnek. (Forrás: FigyelőNet)
„Serkenj fel, kegyes nép!” címmel hirdeti meg kárpát-medencei ifjúsági zenei játékát a Jeunesses Musicales Hungary Egyesület a kettős Kodály-évforduló alkalmából általános iskolák és középiskolák 6 fős csapatai részére. (Forrás: Sulinet)
Vernor Vinge azt hangoztatja, hogy a technika exponenciális növekedése egy olyan ponthoz fog vezetni, ahol a következmények már beláthatatlanok. (Forrás: SG)
Az új lengyel átvilágítási törvény vitájában mindkét fél azzal vádolja a másikat, hogy az egykori kommunista titkosszolgálatok örökségét viszi tovább. A szolgálatok szelleme tovább kísért. (Forrás: Metazin)
Hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak az idei érettségik. Az idei vizsgák megszervezésére 1,3 milliárd forintot különítettek el, ami mintegy 100 millióval kevesebb, mint tavaly. Ez a különbség az emelt szintű érettségik számának csökkenésével magyarázható. (Forás: Hírszerző)