„Azt gondolom, hogy a Kádár-korszakhoz tapadó gyakori képek, fogalmak, jelenségek bemutatása könnyebb, ha megpróbáljuk a korszak „mítoszelemeit” megkeresni, bemutatni, megvitatni.” (F. Tóth Zoltán)

A kötetben megjelent (rövidített) változat (pdf)

Nyilvánvaló kérdés: mit értünk egy történelmi korszakkal kapcsolatban használt mítosz fogalma alatt a tanítási gyakorlatban? Ennek megválaszolása nem egyszerű. Szokás egyfelől az adott korszakra rögzült hamis vagy félig hamis tudati elemeket mítosznak nevezni, de tágabb értelemben mítoszként értelmezhetők a tanított korszakhoz kötődő (esetleg igaz) tudattartalmak vagy életélmények felnagyításából, merev képpé rögzítése kapcsán kialakult elemek is, melyek a későbbi korok diskurzusaiban gyakran sztereotípiaként, tehát ismétlődő, a korszakhoz kötött, olykor elkoptatott elemként térnek vissza.* A modern mítosz kialakulása (létrehozása) gyakran már saját korszakában elkezdődik, de keletkezhet utólag is – állhat mögötte önfelmentés, politikai érdek, relativizálási, hárítási vagy szépítési szándék, spekulatív gondolkodás és még sok minden más. Nem irodalmi értelemben használt archaikus teremtés- vagy vallásmítoszról van tehát szó, mely a mitikus gondolkodás képződménye, hanem modern történeti, ha úgy tetszik, politikai mitologizmusról, mely kapaszkodókat, magyarázatokat, könnyen értelmezhető, gyakran leegyszerűsített sémákat keres és ad korának, no meg az utókornak. Ahogy az archaikus mitológiai gondolkodás egyik alapvonása a káosznak kozmosszá szervezése, vagyis a nagy metafizikai kérdések (élet-halál, sors, isten-ember stb.) megnyugtató rendbe állítása, úgy a modern történeti mítoszok is magyarázni kívánják korukat, azok meghatározó eseményeit, jelenségeit, személyiségeit. Fontosnak tartom kiemelni, hogy ezek a modern mítoszok nem állandók, történelmileg magával a valósággal változhatnak, átalakulhatnak. Sajátjuk, hogy megőrzik múltba irányultságukat, vagyis a múltról beszélnek – de a jelennek szólnak, tehát a múlttal való kiegyezés, ahogy azt az Egyezzünk ki a múlttal! cím jelzi, valójában a jelen (és ily módon a jövő) megnyugtató rendezése iránti vágy megfogalmazása. A modern mítoszok korántsem szakrális ősidőkről, őstettekről, héroszokról szólnak, hanem nagyon is közeli korok sajátos elbeszélései, nézőpontjai, felfogásai, értelmezései. A taníthatóság szempontjából ezek a nézőpontok vagy éppen általános vélekedések jó kapaszkodókat nyújtanak egy korszak – jelen esetben a Kádár-korszak – tanításához.

Egy átlagiskola átlagtanára (tehát nem történelem- vagy humán tagozatról van szó) a 12. évfolyamos diákoknak heti két, talán három órában tanít történelmet. A Kádár-korszakra jutó pár tanítási óra nem teszi lehetővé az időszak árnyalt bemutatását. Mire tud hát támaszkodni? Egyfelől azokra a tankönyvi alapinformációkra (sémákra), amelyek az érettségi követelményekhez igazodva vázolják a Kádár-korszak jellemző vonásait, másfelől saját tapasztalataira, amelyek – a fiatalabb tanároktól eltekintve – még élnek és használhatók a tárgyalt korszak bemutatásához. Azt gondolom, hogy a Kádár-korszakhoz tapadó gyakori képek, fogalmak, jelenségek bemutatása könnyebb, ha megpróbáljuk a korszak „mítoszelemeit” megkeresni, bemutatni, megvitatni. Mivel viszonylag közeli, tanárok által (és a diákok szülei által!) átélt, megélt korszakról van szó, érdemes szakítani a hagyományos (jellemzően a frontális, „elmondom és megtanulod”) eszközökkel és más utakat keresni. Kiváló lehetőség, ha a korszak karikatúráit, vicceit, beemeljük a tanítási folyamatba. A humor gyakran világít rá egy történelmi korszak vagy esemény sajátosságaira, az akkori ember életviszonyaira, mindennapi körülményeire. Segít tehát, hogy a figyelem fókuszába a történelem meghatározó vonásai kerüljenek, orientálja hallgatóságát, tömörségével segít a lényeges információk felfedezésében. A vicc – természeténél fogva – a legkomolyabb történésekről is karikírozva beszél. Fonáksága, esetleges öniróniája az adott korszak számára gyakran a túlélést, a kibeszélhetőséget biztosította, a mai kor diáksága számára pedig segíti egy témával, korszakkal való értelmi, érzelmi azonosulást, segíti a múlt elmesélhetőségét, életszerűvé tételét. Tudjuk, sok diáknak nehéz szavakba önteni az órán hallott és tankönyvekben rendszerezett, megtanulandó információkat. Az órán hallott vicc vagy látott karikatúra éppen tömör, csattanós jellege miatt erős nyomokat képes hagyni, így a felidézés során a vicc történelmi, tartalmi vonatkozásait a humor könnyebben rendezhetővé, megjegyezhetővé teszi. A humor fontos segítség lehet a tanulói motiváltság kialakításában, annak tartós fenntartásában. Segít közelebb hozni egy régmúlt időszakot, segít a figyelem felkeltésében, fenntartásában. A viccmesélés lehetőséget teremt az oldott légkör kialakítására, az esetleges szorongások oldására, leküzdésére, kiváló alapot adhat a partneri tanár-diák viszony kialakításában, segítséget nyújthat a közvetlenebb beszélgetések elindításához, az élmény alapú, tanuló- és problémacentrikus tanításhoz. A humor – a múlt korszakainak feltárásán túl – segíthet saját korunk problémáinak megismerésében, a reflektív látásmód kialakításában, önmagunk erényeinek és hibáinak feltárásában, az elérő kultúrák, vallások, szokások sajátosságainak megismerésében, alkalmat adhat az órai nevelésre és szemléletformálásra. A vicc kiválóan használható forrásként (köznépi szájhagyomány) a korszak megismeréséhez. Vizsgálhatjuk nyelvezetét, stílusát, kereshetjük mondanivalóját, üzenetét, tanulságait. A vicc gyakran rávilágít egy-egy nép, kultúra, társadalmi csoport szokásaira, hagyományaira, gondolkodásmódjára, ezért alkalmas arra, hogy a mindennapi élet bemutatását segítse. Gyakran kötődik egy-egy történelmi személyiséghez is, így a humor támasz lehet bizonyos életpályák szakaszainak bemutatásánál. Számonkérésnél – akár írásban, akár szóban – is bátran adható (az érettségin is előfordul). Néhány csapdát azonban érdemes elkerülni. A vicc gyakran csak akkor lesz érthető, akkor tölti be szerepét, ha illeszkedik a már megtanultakhoz, és nem kell tartalmi vonatkozásait utólag magyarázgatni. Ez esetben fontos, hogy a diákok kellő ismeretek birtokában hallgassák a viccet, nézzenek karikatúrát, különben fennáll az a veszély, hogy értetlenül ülnek majd. Ez különösen igaz olyan esetekben, amikor egy olyan korszak speciális vonásaira, fogalmaira utal a vicc, amelyet nemhogy nem éltek meg, de amelyről még nem is igen hallottak. Járható azonban az az út is, amikor mindenféle előzetes ismeret nélkül, pusztán a karikatúrán, viccen keresztül próbálunk megértetni egy-egy, a korszakra vonatkozó sajátosságot, és a „találd ki, miről próbál szólni a karikatúra” vagy „adjál találó címet a rajznak” is elvezethet az információk összerendezéséhez. A vicc jó, ha illeszkedik a tanított korosztályhoz. Más vicc mondható el egy nyolcadikos, és megint más egy érettségiző osztályban. Ügyelnünk kell a megfelelő stílusra, szóhasználatra. Különös, de még az is előfordulhat, hogy ugyanazon évfolyamon belül egyik osztályban más vicc mondható el, mint a párhuzamosban, ennek felismerése fontos lehet céljaink elérésében. Jól gondoljuk át a viccet, mielőtt elmeséljük, kellő körültekintés után válasszuk ki a karikatúrát, mert egy rosszul elmesélt vicc többet árthat az órának és a tanárnak, mint amennyit használ. Sajnos nem mindannyian érezzük magunkat alkalmasnak arra, hogy hitelesen, kellő komolysággal építsünk fel egy rövid történetet, adjuk meg a vicc csattanóját. Ilyenkor – ha a szándék megvan – érdemesebb egy arra alkalmas diákra bízni a vicc elmesélését. Lényeges, hogy a humor nem lehet sértő semmilyen társadalmi, politikai, vallási csoport vagy kisebbség számára. Kerülni kell a társadalmi előítéletek és negatív sztereotípiák erősítését, csak olyan vicceket vigyünk óráinkra, amelyek a történelmi tudás elmélyítését, az együttműködést szolgálják, lássuk be – még ha nekünk tetsző viccről van is szó –, nem minden történet alkalmas a tanításhoz. A vicc nem helyettesítheti a tanítási folyamatot, nem válthatja ki a tanári magyarázatot, a közös munkát. A humor csak támogatója lehet a megértésnek, és együttműködésnek, segítheti, de nem helyettesítheti a tanulást, rögzítést és felidézést, túlzott tanórai alkalmazása komolytalanná teheti a tanítás folyamatát, akadályozhatja az elmélyedést, sőt, a tanár személyének súlytalanná válásához is vezethet. Tudnunk kell, mi a célunk a vicc, az anekdota elmesélésével, a karikatúra bemutatásával. A konklúziók levonása, a tanulságok megbeszélése nélkül törekvéseink könnyen kudarcot vallhatnak.

A Kádár-korszakkal kapcsolatban kialakult (kialakított?) leggyakoribb mítosz az, hogy Magyarországon – a többi szocialista országhoz képest – élhető szocializmus volt, ahol a viszonylagos jólét és a viszonylagos szabadságelemek biztonságos, kiszámítható életkörülményeket teremtettek. A tankönyvekben ehhez kapcsolódó gyakori fogalmak, „hívószavak” a következők: gulyáskommunizmus, fridzsider-szocializmus, a legvidámabb barakk, a mormogás joga, aki nincs ellenünk, az velünk van, három T elve, GYES, GYED, családi pótlék, segélyek, telek, autó, panel, úttörőmozgalom, KISZ-táborok, építőtáborok. A tanítás során erősíthetjük vagy gyengíthetjük a fenti alapvélekedés mítosz jellegét, de bátran meg is lehet kérdőjelezni a korszakra rögzült kép helyességét, jelentőségét. Érveltetéssel, vitával az órán kialakuló eltérő álláspontok, nézőpontok jól ütköztethetők, cél a gondolkodtatás. Nem kell feltétlenül egyetértésre jutni a vitás kérdésekben. A gazdasági nehézségekről, az elszabaduló inflációról, a hiánygazdaságról, az ún. második gazdaságról, a fusizásról, a túlhajszolt munkavállalókról és a társadalom befelé fordulásáról, család- és önpusztító életviteléről ritkábban hallható modern mítoszgondolat. Ezekhez kapcsolódnak az alábbi viccek, karikatúrák, melyek segítségével „alulnézetből” rakhatók össze a korszak alapkérdései. A mindennapi élet bemutatása más korokkal összevethetővé, emellett személyesebbé teszi a tanulási folyamatot.

A Kádár-korszakot nemcsak a Rákosi-érával érdemes összevetni, hanem mai korunkkal is (sok korsajátosság ilyenkor tűnik elő igazán). Érdemes tovább is árnyalni: a kemény diktatúra időszakát hasonlítsuk össze a ’70-es, ’80-as évekkel, így a korszak összetettsége, változása, háttere is megjelenik.

Az alábbi két karikatúra a „kádári jólét” gondolatának, ha úgy tetszik, „mítoszának” körbejárásához kiválóan alkalmas. Megvitatható, valóban jólét volt-e Magyarországon. Volt-e árubőség? Milyen politikai megfontolások álltak, állhattak az áruellátás mögött? Megvilágíthatók a tervgazdálkodás anomáliái, a hiánygazdaság, az elinduló infláció jelensége, okai, nemzetközi és belpolitikai háttere. Kitérhetünk a vicc (a Ludas Matyi című vicclap) Kádár-kori szerepére, összevethetjük a karikatúrán szereplő árakat a maiakkkal, az áruellátásra vonatkozó eltérő üzeneteket, de beszélhetünk az akkori ünnepekről is. Mit üzen a kirakat? (A kirakat fogalma mást is jelenthet!)

(1)

(2)

Szintén az életszínvonal mítoszához kapcsolódik az alábbi vicc, ám üzenete már átvezet más jelenségekre.

Kádár János és J. F. Kennedy találkoznak. Kádár udvariasan megkérdezi:

– Elnök úr, hogy élnek önöknél az emberek, mennyit keresnek, mire költik?

– Hát nálunk egy átlagos dolgozó megkeres ezer dollárt havonta. Ebből százötven dollárt levonunk adóba, száz dollárért élelmet vásárol, ugyanennyit ruházkodásra költ – s ezzel Kennedy megáll a felsorolásban.

– Jó, jó – mondja Kádár –, de a többit mire költi?

Kennedy széttárja a kezét:

– Nem tudom. Nem érdekel minket. Nem kutatjuk.

Most Kennedy kérdez:

– Önöknél hogy élnek az emberek?

– Nálunk egy átlagos dolgozó megkeres havi ezer forintot. Ebből hétszáz forintot elkölt élelemre, négyszázat ruházkodásra, másik négyszázat félretesz kocsira – s itt Kádár megáll a felsorolásban.

– Jó, jó – mondja Kennedy –, de hát a többi pénzt honnan szerzi?

Most Kádár tárja szét a karját:

– Nem tudom. Nem érdekel minket. Nem kutatjuk.

Több érdekesség megvitatása is lehetséges. Össze lehet vetni a „szocialista” életszínvonalat a nyugatival. Ki lehet térni a kádári hatalom és a társadalom viszonyára (kádári alku?), ki lehet (és ki kell) térni a „második gazdaság” jelenségére, benne a háztáji, a fusizás, maszekolás, az illegális jövedelmek jelenségére. Érdemes kitérni arra is, miért lenne hitelesebb, ha Kádár és Nixon találkozásáról szólna a vicc.

Hasonló témát járhatunk körbe a következő viccel. Itt alkalmunk nyílik a kiváló dolgozó jelentéseinek értelmezésére is.

– Kik építik a szocializmust?

– A munkából kiváló dolgozók.

A fenti jelenségek társadalmi hatásainak megismerésében segít a következő karikatúra. A nyugodt, élhető társadalom mítoszára vonatkozó nézőpont megvitatására nyílik lehetőség, és a másodállás jelenségének megismerésén túl a kádári társadalom egyéb vonatkozásai is előtűnnek. Milyen hatással járt a túlhajszoltság? Kitérhetünk az egészségügyi állapotokra, az alkoholizmus jelenségére, a táplálkozási szokások átalakulására, azok következményeire, a halálozások, a depressziós betegségek, az öngyilkosságok számának növekedésére, a családok helyzetének átalakulására, a válások számának növekedésére, a megélhetés és az anyagi javak hajszolása következtében kialakuló fogyasztói szemléletre.

(3) „Te jó isten, hol is vagyok én minden csütörtök este másodállásban?”

A következő karikatúra kapcsán bemutatható, hogy a magába forduló, közönyössé, gyakran önzővé váló társadalom saját várait építgeti (vajon mindenkinek lehetősége volt erre?). Már az is vicc persze, hogy a karikatúra úgy tesz, mintha a politikát vagy kultúrát bárkinek lehetett volna „csinálni” (vajon miért?). Kiváló lehetőség nyílik a kádári kultúrpolitika sajátosságainak megbeszélésre, a „három T” elvének bemutatására. (Vajon a tilt, tűr, támogat, elemei közül melyik erősíti leginkább a Kádár-kor „élhető szocializmus” mítoszát?)

(4) „Politika? Kultúra? Csinálják csak a ráérősek, akiknek nincs telkük!”

Hasonló „mítoszként” találkozhatunk azzal, hogy Kádár János a szocialista tábor vezetői közül a leginkább népére figyelő vezető volt, aki ugyan Moszkvára nézett, de a magyarokra kacsintott. A mítosz kapcsán szerény, egyszerű, de mégis művelt, olvasott ember portréja rajzolódik ki, aki nem alakított ki maga körül kultuszt. A „Kádár apánk” jelző és diktatúra paternalista vonásainak, intézkedéseinek összekapcsolása persze már a Kádár-korszakban megtörtént – nyilván nemcsak azért, hogy feledtessék a megtorló Kádár képét, hanem a kádári politika megmutatkozó sikerei is ezt erősítették. Ehhez kapcsolódnak a következő viccek:

– Ki volt az első punk Magyarországon?

– Hát Kádár apánk.

A vicc nemcsak a lehetséges szójáték kapcsán jön elő, hanem az sejlik át rajta, hogy a nyugati zene és életforma Magyarországon elterjedhetett. Vitassuk meg! Igaz volt? Hozzunk állításaink mellett érveket!

Egy másik vicc:

Carter, Brezsnyev, Kádár és kísérőik utaznak a repülőn. Carter elővesz egy üveg whiskyt, felbontja, beleiszik egy kortyot, majd kidobja az ablakon.

A másik kettő felkiált: – De Jimmy, hiszen az egy kiváló ital volt!

Carter így felel: – Nem gond, nekünk otthon ebből rengeteg van!

Erre Brezsnyev elővesz egy üveg vodkát, felbontja, iszik egy kortyot, majd ő is kidobja a teli üveget a repülőből.

Most Carter és Kádár kiált fel: – De Leonyid Iljics, ez a világ egyik legjobb vodkája volt!

Brezsnyev így felel: – Nem gond, nekünk otthon ebből rengeteg van!

Kádár tanakodik magában, szétnéz, majd egy hirtelen mozdulattal felkapja a Brezsnyevet kísérő orosz katonát, és kidobja az ablakon.

Jó beszélgetést indíthatunk: mi a vicc poénja? Hihető-e az, amit a poén sugall? Milyen volt Kádár viszonya a szovjet hadsereghez?

Végül még egy vicc:

A magyartanárnő pontosan, a részletekre ügyelve diktál:

– Rákosi rossz ember. Pont. Gerő is rossz ember. Pont. Kádár jó ember. Pistike mit írtál? – kérdi a tanárnő.

Pistike felolvassa: – Rákosi rossz ember, pont. Gerő is rossz ember. Pont Kádár jó ember?

A vicc nyelvi és tartalmi finomságait, a Kádár-kép változatait érdemes végül egybevetni egy verssel. (Faludy György: Egy helytartóhoz 25 év után) Meglehet, a kontraszt nagy, hiszen itt szó sincs viccről – de talán pont ez segít megérteni, hogyan és miért is születnek modern mítoszaink.

Felhasznált viccek és karikatúrák:

Viccek:

• A legnagyobb vicckönyv (Köves József összeállítása). K. u. K. Kiadó, Budapest, 2006

• Történelmünk humorban. (Szerkesztette: Szenes Imre) Cascade Kiadó, Budapest, 1997

• Szájhagyomány alapján, családtagoktól

* A program többi előadója és hozzászólója – F. Tóth Zoltán jelen előadásától eltérően – az itt ismertetett első, szűkebb értelemben használta a mítosz kifejezést. (A szerk.)

 

 

 

Egyezzünk ki a múlttal!