A magyar
felsőoktatás történetének legnagyobb átalakítására készül.
(Forrás:
Népszabadság)

Mint tudjuk, a
bolognai folyamat célul tűzte ki az EU tagországai számára
felsőoktatásuk egységesítését, egy úgynevezett „európai diploma”
létrehozását, ami megkönnyítené a munkavállalást az EU összes
országában. A kétciklusú képzésnek komoly hagyományai vannak az
angolszász országokban, de a tradicionális duális, azaz főiskola-
egyetem felosztásra épülő porosz modellre épülő többi európai országban,
így Magyarországon is vajmi kevés. Nem véletlen, hogy az elképzelés
hatalmas vitát váltott ki az egyetemek, főiskolák, oktatók és szakmai
szervezetek körében.

Vannak szakterületek, például a jogász-, orvos-,
állatorvosképzés, melyek, hála jobb tárgyalási pozíciójuknak, nálunk
eleve „felmentést kaptak” a kétciklusú képzés bevezetése alól. A
műszaki, gazdasági területeken a képzési idő könnyebben
kettéválasztható: alacsonyabb, nem egyetemi szintű, például üzemmérnöki
képzési formák eddig is léteztek. A pedagógusképzés valahol a kettő
között van. Két-, három-, sőt négyciklusú eddig is létezett. Csakhogy
ezek az iskolai oktatási szintekhez kapcsolódtak: volt két-hároméves
óvónőképzés, hároméves tanítóképzés, négyéves főiskolai képzés (az
általános iskolák), ötéves egyetemi képzés (a középiskolák számára).

Az új törvényben a tanárképzés nem
kapott felmentést, az óvó- és tanítóképzés azonban igen. A
tanárképzésben így valószínűleg egy nálunk eddig teljesen ismeretlen
rendszer kerül majd bevezetésre. Azt kell mondani, hogy bolognai
folyamat ide vagy oda, az európai pedagógusképzés ahány, annyiféle.
Vannak olyan országok is, mint Németország, ahol a képzés
tartományonként más és más.

Alapvetően eltér a magyar rendszertől, ami az elméleti
oktatás után következik. Németországban, Ausztriában, Skóciában kétéves a
szakmai gyakorlat, csak ez után tehetik le a tanárjelöltek a valódi
(második) államvizsgát. A legtöbb országban megfigyelhető a törekvés,
hogy a gyakorlati idő ne csak az elméleti stúdiumok után, hanem már a
tanulmányi idő alatt is szervesen beépüljön az oktatásba. Nálunk jóval
kevesebb az iskolai gyakorlat, a pedagógusok sokszor minimális
gyakornoki idő után „ugranak fejest” az oktatásba.

A bolognai típusú kétciklusú pedagógusképzés egyelőre
kísérleti stádiumban létezik a nem angolszász országokban. Az alapkérdés
mindenütt az, hogy mit lehet kezdeni az alapdiplomával a munkapiacon,
ha ez egyáltalán nem jogosít fel pedagógusi munkára. Erre azonban még
nincsenek tapasztalatok. Az egyik német változat, a bochumi modell
kidolgozói úgy vélik, a humán területen végzettek kiadókban, a médiában,
PR-munkakörökben, humánerőforrás-menedzserként, oktatási
projektszervezőként, reklámtanácsadóként, a szabadidő-szervezésben
kaphatnak munkát. A természettudományi végzettségűek a technikai
fejlesztésben, adatfeldolgozásban, vevőszolgálatokban, a
telekommunikációban, a pénzügyi szolgáltatószektorban és a
kereskedelemben helyezkedhetnek majd el.

A jelenlegi tervek szerinti magyar modell leginkább a
fentiekben vázolt bochumi modellhez hasonlítható. Az első ciklusban
általános (szakmai jellegű) képzés folyna, amely lehetőséget adna
alapszintű szakmai és pedagógiai tanulmányokra is. Tanári szakképzettség
csak a második, a mesterképzést nyújtó ciklusban szerezhető, s ebben a
ciklusban lenne alkalom a szaktárgyak magasabb szintű elsajátítására is.

Fennáll azonban a veszély, hogy az
első „laza” tanulmányi ciklus után a második ciklusban
„összesűrűsödnek” a különféle képzések, s ez óhatatlanul a színvonal
csökkenéséhez vezet. (Egy történelem-, matematika-, biológiatanárnak
például két év állna rendelkezésre ahhoz, hogy elsajátítsa a szakmát, s
mellette pedagógusi képesítést is szerezzen.)

A németországi felsőoktatás legalább időt adott magának
a felkészülésre, s maguk az egyetemek tevőlegesen részt is vállaltak a
modellek kidolgozásában és kipróbálásában. Magyarországon viszont a
politikai ciklusváltozások miatt semmi ilyesmire nincs idő. Ami van:
ugrás a sötétbe, de ez nem először fordul elő oktatásunk
során.