Lehetőségek és kihívások: Szabó Márta, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezető tanára, és Miklósi László, a TTE elnökének beszélgetése a Szabadság hangjai című műsorban A beszélgetés itt meghallgatható és letölthető
A Figyelő Miklósi Lászlóval, a Történelemtanárok Egyletének elnökével készített interjút, aki szerint évtizedek kellenek még ahhoz, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharcról letisztult narratívánk legyen. Véleménye szerint az iskolákban akkor lehet majd jól tanítani a történteket, ha vitatkozni is lehet róla. A történelemnek ez a része ma azért is nehezen tanítható, mert sok diák kívülállóként […]
Pár nap, pár hét múlva a helyzet egészen másképp alakult. Egy néhány nappal ezelőtti konferencián, a Történelemtanárok Egyletének rendezvényén Nóvé Béla emigrációkutató éppen arra mutatott rá, hogy az 1956-os forradalom után döntően a fiatalok, egyetemisták és főiskolások hagyták el az országot – a kivándorlók közül 30-40 ezer diák, illetve diákkorú volt.
November 4-én 1956 kérdőjelei az oktatásban címmel a Történelemtanárok Egyletével együttműködésben rendeznek kerekasztal-konferenciát, amelyen a történelemtanárok részvételével vitatják meg az ’56-os forradalmi események oktatási gyakorlatát. A beszélgetés résztvevői a köznevelési rendszer összes intézménytípusát képviselni fogják, a hátrányos helyzetű térségi intézménytől kezdve az elit gimnáziumokig.
A TTE elnöke nyilatkozott a Történelemtanárok 26. Országos Konferenciájának állásfoglalásáról és ’56 tanításáról. A videó megtekinthető az ATV oldalán…
A probléma abban van, amivel nem foglalkoznak. A konfliktusok közötti időszakok, a békés mindennapi együttélés képei kevéssé jelennek meg a könyvekben” – mondja Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének (TTE) elnöke. Az TTE múlt heti konferenciáján is elhangzott: a tankönyvekbe esetenként nem kerülnek be a szerző által megírt, s általa fontosnak tekintett részek. Előfordult, hogy a […]
Az Orbán-rendszer tükrében a magyar történelem utóbbi kétszáz éve is új fényben látszik: bár az ország újra és újra nekifeszül, nem éri el a célját, kudarcot vall a nyugatos felzárkózás – mondta Tölgyessy a Történelemtanárok Egylete hétvégi konferenciáján; szerinte itthon a demokratikus időszakok rövidek, míg a „demokrácia-apályok” nagyon hosszúak. Az Emlékezetkiesés, avagy demokratikus hagyományainkról című […]
A Történelemtanárok Egylete által összehívott konferencia a jelenlegi kormányzati lépésekhez képest radikális változtatásokat sürget. 5 pontban foglalták össze követeléseiket.
2011 októberének első napjaiban Sólyom László, akkor már csak volt köztársasági elnök a történelemtanárok konferenciáján azt találta mondani, hogy szerinte a Nemzeti Együttműködés rendszere nem alkotmányos.