Viszonylag hosszú meccs végjátékában vagyunk. A kormány a civilekkel szemben nem a CEU-stratégiát (két hét alatti totális ledózerolás) választotta, valójában évek óta lehet tudni, hogy a Fidesz szemét nagyon szúrják ezek a szervezetek. Most pedig tesznek egy nagy lépést afelé, hogy kicsinálják őket.
Kopcsik István rendhagyó történelemórájában emellett arról is szó lesz, miért volt Spártának két királya, kik voltak az állami rabszolgák, hogyan érték el a spártaiak a kellő népszaporulatot. Az interjú itt meghallgatható és letölthető
Miközben javában folyik a harc a CEU törvénysértő előjogaiért, Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman a nyolcadikos történelem tankönyvben található megfogalmazások miatt indított vizsgálatot. A PestiSrácok.hu kiszúrta: az ombudsman kifogásai helyenként szó szerint megegyeznek a Soros-hálózat által patronált Történelemtanárok Egyletének vádjaival.
Tegnap délelőtt a „Vallás, identitás, történelem” című programsorozat utolsó állomásához érkezett a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL), amelyet Salgótarjánban, a Nógrád Megyei Levéltárban tartottak meg. A rendezvény elején dr. Ö. Kovács József, a MNL megyei főigazgató-helyettese mondta el az alkalomra szánt köszöntő gondolatait. Ezt követően pedig az érdeklődők különféle témákban hallhattak érdekes előadásokat.
Tanárok és szülők régi óhaja, hogy az oktatás ügyét függetlenítsék a politikai játszma mindenkori állásától – állítja a Karátson Gábor Kör. Ennek érdekében megtették az első lépést is azzal, hogy a különböző meggyőződést valló pedagógiai szakemberek részvételével konferenciát szerveztek az oktatás helyzetéről, majd az ott elhangzottakból – közös nevezőre jutva – megalkották javaslataikat. Ezeket alább […]
A tanulók és a tanárok jogait is sérthetik azok a nyolcadikos történelem tankönyvben található megfogalmazások, amelyek alapján hivatalból vizsgálatot indított az oktatási jogok biztosa. Aáry-Tamás Lajos az InfoRádiónak elmondta: három ajánlást fogalmazott meg az oktatásért felelős államtitkárnak.
Bár nem tagja a köznevelési kerekasztalnak, a kormány az utóbbi hónapokban előszeretettel hivatkozik egy új tanárszervezet, a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete (TSZE) állásfoglalásaira. Eddigi működéséből úgy tűnik, a tavaly februárban alakult egyesület a rendszerváltás óta működő Történelemtanárok Egylete (TTE) ellenszervezeteként jött létre, nyilatkozataik feltűnően egyeznek a kabinet álláspontjával. A TTE gyakran élesen kritizálja a kormányt, legutóbb […]
„Legkedvesebb nemzeti ünnepünk március 15-e. Nemcsak a diákok éreznek így, hanem a társadalom is. Több oka van annak, hogy ehhez az ünnephez kötődünk leginkább. Meghatározó, hogy a szabadságjogokat és a nemzeti érzést, a függetlenséget fontosnak tekintők is magukénak tekinthetik ezt a napot, hiszen mindezek együtt olvashatóak a 12 pontban. 1848 az összefogás fontos példája a […]
Budapest, 2017. március 1., szerda (OS) – Álszentség plusz központosítás egyenlő káosz Az oktatás helyzetének javítása érdekében a Történelemtanárok Egyletének követeléseit is beépítve, határozati javaslatot szövegezett a Magyar Liberális Párt, melynek legfontosabb pontjait Fodor Gábor, a párt elnöke, független országgyűlési képviselő ismertette ma az Országgyűlés Kulturális Bizottsága előtt. Ezek közös nevezője, hogy az iskolapolgárok életébe […]
Lőrinc László a TTE elleni kormányzati támadásról, a történelemtanítás időszerű kérdéseiről és az Életmódtörténet c. könyvéről. Az interjú itt meghallgatható és letölthető
Rendre találkozunk népszerű magyar színészek, énekesek halálhírével, amelyek nem igazak. Kevesen veszik a fáradságot, hogy jobban a hír mögé nézzenek. Nagy Ádám, a megyei könyvtár munkatársa erre hívja fel a figyelmünket: legyünk tudatos médiahasználók és ne dőljünk be minden hírnek.