Bár az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) által 2016-ban kiadott történelematlaszt 2017-ben módosították, továbbra is nehezen használható a Történelemtanárok Egylete (TTE) szerint.
„Ha a diák nincs tisztában az Aranybulla keletkezésének évszámával, akkor ennek az ismeretnek a megszerzéshez a térkép és az atlasz semmivel sem fog hozzájárulni” – írja az OFI 2017-es történelmi atlaszának „kronológiájáról” Hidas Gábor térképész.
2015 óta tart az új típusú történelematlaszok kálváriája: most éppen a 3. kiadásnál tartunk, de a szakértők szerint még ez is bőven hagy kívánni valót maga után. A 2017-es, legfrissebb változatról a Történelemtanárok Egyletének (TTE) honlapján jelent meg Hidas Gábor térképész elemzése, amelyben többek közt arra hívja fel a figyelmet, hogy a korábbi változatokhoz hasonlóan […]
Már másodszor újították meg az alig néhány éves állami középiskolai történelmi atlaszt, de a történelemtanárokat képviselő TTE szerint így sem sikerült orvosolni a főbb hiányosságokat.
Szunyogh Szabolcs műsorának vendége 2018. február 12-én Miklósi László és Repárszky Ildikó volt. Miképp vélekednek a kísérleti 11. osztályos tankönyvről? Vannak-e jól alkalmazható más művek? Milyen lenne az ideális történelemtanítás? Hallgassa meg!
#NotYetHistory – ez a hashtag volt hivatott népszerűsíteni az EUROCLIO 2017-es projektjét, melyhez az ISHA Budapest a Történelemtanárok Egylete támogatásával csatlakozott egy konferencia szervezésével. A konferencia 2017. december 15-én került megrendezésre az ELTE BTK Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtárában.
„Kit érdekel ilyenkor az MTA, vagy a Történelemtanárok Országos Egyesületének véleménye, állásfoglalása, már ha a jelenlegi politikai helyzetben van nekik.” (A TTE-nek alakulása óta minden kompetenciájába tartozó kérdésről van állásfoglalása, s ezt nem is titkoljuk. – A szerk.) A cikk
Rendhagyó tanóráján Kopcsik István a 75. évforduló alkalmából a Don-kanyari katasztrófáról beszél. Szó esik a veszteségekről, az előzményekről, a felszereltségről és a katasztrófa következményeiről is.
Kopcsik István ebben a részben Jézus születésének mítoszairól, a megváltó hangulatról, a karizmatikusság fontosságáról, az új hit irányzatairól, terjesztőiről is beszél.
Félreeső terület volt Jézus szülőhelye? Mi jellemezte a Közel-Kelet hatalmi viszonyait? Miért lépett fel keményen a Római Birodalom a lázadókkal szemben? Kopcsik István rendhagyó történelemórájában ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk.
Hogyan kapcsolódnak a közgyűjtemények pedagógiai programjai a közoktatáshoz? A Fiatal Levéltárosok Egyesülete (FLE) e kérdés köré szervezte őszi konferenciáját 2017. november 28-án Budapest Főváros Levéltárában. Az ebédszünetet követően Miklósi László, a TTE elnöke tartotta meg előadását Szélmalomharc vagy szakmai evidencia? címmel, amelynek témája az iskolai tanórán használható módszerek, illetve különböző hasznos adatbázisok voltak.