Az archívum megnyitásával nem várják meg, amíg mindenütt ratifikálják az ötvenegy évvel ezelőtt kötött megállapodások felülírását. (Forrás: Magyar Hírlap)
A kutatók Sir Isaac Newton nemrég előkerült alkímiával foglalkozó írásait elemzik, és abban reménykednek, hogy így talán végre közelebb jutnak a bölcsek kövéhez is. (Forrás: Múlt-kor)
Ezerötszáz éves, időszámításunk szerint 500-ból származó piramist rejtett egy közel kétszáz éve keresztény búcsújáróhelyként ismert hegyoldal Mexikó fővárosában. (Forrás: Múlt-kor)
Bár vándorlásukat már két éve befejezték, most megjelent könyvük mégis botrányt kavart Kínában: két angol a Mao-ce Tung és csapatai által a „nagy menetelés” idején bejárt útvonalat járták végig. (Forrás: National Geographic)
A National Geographic Society április 6-án elveszettnek hitt ősi szöveget tárt a nyilvánosság elé: a rendkívül sérülékeny állapotú papirusz oldalak Jézus tanítványának, Júdásnak az evangéliuma. A lelet új megvilágításba helyezi Júdás árulását. (Forrás: National Geographic)
Az Újszövetség szerint Jézus vízen járt, ám egy amerikai professzor szerint van egy sokkal hétköznapibb magyarázat, mégpedig az, hogy Jézus vízen lebegő jégdarabokon ment. (Forrás: Híradó)
Örökségvédelmi megállapodást írt alá magyar és a szlovák kormány a Szlovákia területén található, a két ország közös kulturális identitását kifejező kulturális örökség megóvására. (Forrás: FigyelőNET)
Etióp régészek olyan ősi koponyát találtak, amelyről úgy vélik, a Homo erectus és a Homo sapiens közötti hiányzó kapcsolat bizonyítéka lehet. (Forrás: Index)
A Szibériába deportáltak emlékérmével tüntette ki tévedésből Lech Kaczynski lengyel államfő a kommunista rendszer egykori erős emberét, Wojciech Jaruzelski tábornokot – közölte szerdán az elnök szóvivője. (Forrás: Múlt-kor)