Tavaly év végén odajött hozzám az irodalomtanárom. Talált egy pályázatot a neten, nevezzek be rá. Szimpatikus pályázat volt, a címe Radnóti nyomában. És aki ugyebár Radnótiról elnevezett suliba jár, annak akarva–akaratlanul is megakad a szeme a néven. A téma pedig maga a költő, illetve a holokauszt. Na, arról aztán könyvet lehetne írni, nem csak pályázatot.

Beneveztem, megírtam a pályázatot, elküldtem. Nyár végén jött az értesítő. Egyike lehetek annak a 16 szerencsés diáknak, akik a pályázat keretében végigjárják majd Radnóti életének fontosabb helyszíneit. A költségeket a pályázat írója állta, a Történelemtanárok Egylete.

Szeptember 16-án reggel gyülekeztünk Budapesten a Kossuth tér fölött. Megismerkedtünk vezetőinkkel, és későbbi mentortanárainkkal. Elsétáltunk ahhoz az általános iskolához, ahol Radnóti a tanulmányait kezdte, majd egy fordulóval oda, ahol Gyarmati Fannival lakott. (Megjegyzésként, a neve még mindig kint áll a kaputelefonon.)

Első úti célunk Románia volt, azon belül is Nagyvárad. A költő sokszor megfordult ott látogatóba nevelőanyjánál és féltestvérénél. Megnéztük a székesegyházat, a Fekete Sas palotát, (a város legnagyobb szecessziós ékességét) és szerettük volna megnézni a helyi zsinagógát is, de felújítás miatt zárva volt. Szerencsénkre belefutottunk egy idős zsidó bácsiba, aki beszélt magyarul, és mesélt nekünk arról, hogyan élték meg a helyiek a holokausztot, mesélt a zsinagógáról és a mostani zsidó családokról. Miután elköszöntünk a bácsitól, utunk az első szálláshelyünkre vezetett, Temesvárra.

Rengeteget buszoztunk, hosszú volt az út, de közben mi bent egy mobil tantermet alakítottunk ki. A 16 tagú csoportunkat 4 kisebb csapatra osztották, és minden csapat kapott egy mentortanárt. Az úton végig vetélkedők voltak, tesztek, ki mit jegyzett meg a napból. Szuper volt.

A szállásunk meg nem is lehetett volna jobb. Négy csillagos szállodában, két ágyas szobákban voltunk elhelyezve. Finom helyi vacsora, reggeli svédasztal. Reggel pedig irány Bor.

Újabb hosszú út, csak ezt most szebb, bármerre néz az ember dombok, néhol hegyek, gyönyörű tájak. Alkonyattájt pedig megérkeztünk a költő bori szobrához, melyet a helyi egészségház előtt állítottak fel. (Immár másodszor, ugyanis az előző szobrot ellopták.) A szobor egy sovány, megtört embert állított elénk. Bár már sötétedett, elindultunk azon az úton, amerre a hírhedt táborok voltak. Berlin, München stb., és a LagerHeidenau, ahol Radnóti raboskodott. Késő estére értünk Belgrádba, a második szálláshelyünkre.

Harmadik napunk úti célja Abda volt, de előtte kitérőt tettünk a Palicsi-tóhoz. Feladatot kaptunk, szerepjátékozni kellett Radnóti egy életképével kapcsolatban. Voltak vicces, ijesztő, szomorú részletek. Remek délelőtt volt, és remek csapatépítő program. Megálltunk Szabadkán is, kaptunk egy órát, hogy szuvenírt vegyünk. Végig profi idegenvezetőnkkel mentünk, aki végigvezetett bennünket egy sétálóutcán, melybe rengeteg gyönyörű szecessziós épület volt, egészen fel a városházáig. Röpke szabadidőnk gyorsan elment, siettünk a buszra, aztán Mohácsra, ahol ebédeltünk. Az ebéd után sietve Abda felé vettük az irányt, nagyon későn értünk oda. Az út végén ahova mentünk, egy Radnóti szobornak kellett volna állnia, de helyette egy táblát találtunk, melyen az állt, hogy egy autó nekiment a szobornak, az félbetört, most öntik újra, és hogy a költőt feltételezhetően itt lőtték fejbe. Körbeálltunk a sötétségben, megfogtunk egymás kezét. Egyik mentortanárunk felolvasta az utolsó Razglednicát. Majd vezetőnk elkezdte szavalni Radnóti Nem tudhatom című versét, melyhez az egész csapat becsatlakozott. A vers után egy másik tanárunk, aki vallásos iskolában tanított megkért minket, hogy mondjunk el közösen egy imát is. Ezután pedig visszaszálltunk a buszra, és meg sem álltunk Budapestig.

Tartalmas három nap volt, rengeteget tanultunk a kirándulás alatt, és nem csak magáról Radnótiról, vagy a holokausztról, hanem számos más történelmi vagy irodalmi tényről, vagy akár az életről. Nem tudom leírni, mennyire örülök, hogy találkoztam a másik 15 diáktársammal. Szuper csapat voltunk, köszönöm a veletek töltött napokat. Ezen felül köszönöm a Történelemtanárok Egyletének, Miklósi László és Kopcsik István tanár úrnak a lehetőséget hogy ott lehettem és ennyi mindent láthattam, átélhettem. És köszönöm az irodalomtanáromnak, Vojcsik Józsefnek hogy elém tolta azt a pályázatot.

Juhász Dalma