Radnóti nyomában

A magyar Holokauszt Emlékév keretében, a Nemzeti Emlékezet Program folytatásaként  a Történelemtanárok Egylete pályázatot hirdetett meg Radnóti nyomában címmel egy olyan komplex élményszerű kirándulásra, amelynek során Radnóti Miklós életének egyes helyszíneire látogathatnak el a sikeresen pályázó tanárok és diákok.

2014 júliusában az az öröm ért, hogy én is ott lehettem a szerencsésen kiválasztott tanárok között. Nagyon vártam a kirándulás pillanatát, szeptember 16-át, hogy megismerhessem a kollégákat, és a kirándulás-tanulás idejére rám bízott 16 gimnazistát.

Kis csapatunknak a budapesti találkozó színhelyén csak egy röpke bemutatkozásra maradt ideje, mert érkezés és névsorolvasás után ellátogattunk arra a helyre, ahol Radnóti Miklós a gimnáziumi éveit töltötte, majd elsétáltunk ahhoz a házhoz is, ahol Radnóti Miklósné, Gyarmati Fanni élt.

A kis séta csak bemelegítő volt ahhoz képest, ami később várt ránk, hiszen 3 nap alatt rengeteg helyszínre látogattunk el, és nagyon sok információval lettünk gazdagabbak.

Utunk első nagy állomása Nagyvárad volt, ahol a Radnóti Miklós féltestvére, Erdélyi Ágnes lakott. S bár nem voltak édestestvérek, mégis nagyon szerették egymást, erről vall a költő az Ikrek hava című önéletrajzi ihletésű prózai írásában, valamint naplójának feljegyzéseiben is. Verseket is írt róla vagy ajánlott neki.

Nagyváradhoz azonban nem kizárólag Radnóti neve köthető, hanem például Ady Endréé és Lédáé is, akik szintén beírták magukat az irodalmunk történetébe. Egy parányi városnézés (püspöki palota, székesegyház, zsinagóga, Fekete Sas palota) után, Janus Pannonius: Búcsú Váradtól című versének refrénje lett a mottónk: „Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.” – ugyanis a szállásunk Temesváron volt…

Az utazásunk azonban egyáltalán nem volt unalmas, mert a kirándulásunk szakmai vezetői Miklósi László és Kopcsik István tanár úr (a TTE elnöke és alelnöke), valamint az idegenvezetőnk Rokolya Péter folyamatosan arra ösztönzött minket, hogy nagyon figyeljünk, mert minden információ, ami az úton elhangzik, egy játékos vetélkedő keretében kikérdezésre kerül. Így aztán mindannyian hegyeztük fülünket, és szorgalmasan jegyzeteltünk, majd a kiscsoportok megalkotása után össze is ültünk, hogy izgalmasabbnál izgalmasabb kérdéseket írjunk, így „szorítsuk sarokba” csapattársainkat.

A kérdések gyártásán és az épp aktuális városok megismerésén kívül természetesen arra is sor került, hogy mi tanárok és diákok is bemutatkozzunk egymásnak. Mindannyian lehetőséget kaptunk arra, hogy elmondhassuk, hogy honnan érkeztünk, mivel foglalkozunk, és milyen pályázati anyaggal kerülhettünk be ebbe a kis közösségbe.

Nagyon jó érzés volt számomra az, hogy bár az ország különböző pontjairól jöttünk, és igazából nem is ismertük egymást, az út végére mégis összerázódtunk. Jó volt megismerni egymás gondolatait. A ránk bízott diákok rendkívül ügyesek és kreatívak voltak. Öröm volt megtapasztalni azt is, hogy mennyire nyitottak, tisztaszívűek és őszinték. A játékos vetélkedők is jó hangulatban teltek. Valóban elmondhattuk, hogy játszva tanultunk a gyerekekkel. Szeptember 17-én a szerbiai Bor városa lett az első megállónk. Azért ekkor, mert 1944. szeptember 17-én indult el az erőltetett menet Radnótival az abdai tömegsír felé…

A bori emlékműnél megállva tiszteletünket tettük a nagy költő előtt. Ezt követően egy kis kitérővel megnéztük azt a völgyet, ahol a német munkatáborok álltak. Radnóti is a környéken végzett munkaszolgálatot.

A szállásunk helyszínét, Belgrádot csak késő éjszaka értük el, ahol senkit sem kellett arra biztatni, hogy igyekezzen „korán” lepihenni, hiszen az egész napos utazás elzsibbasztott minket.

A harmadik napon Szabadkára látogattunk, ahol Kosztolányi Dezső is született, majd a festői szépségű Palicsi-tónál pihentünk meg, amely Vajda Jánost is megihlette (a Nádas tavon című verse itt keletkezett). Az ősz megajándékozott minket egy ragyogó szép délelőttel. Ebben a szép környezetben adhattuk elő diákjainkkal Radnóti életére utaló életképeinket. Mindegyik csoport kitett magáért rögtönzéses színdarabjával, énekével, amelyet a zsűri szigorúan értékelt.

Az előadások után ismét útra keltünk. Közelítettünk az emléktúránk utolsó pontja felé: Abdához, a költő kivégzésének helyszínéhez.

Sajnos csak a késő esti órákban értünk az emlékmű helyére. Mégis talán ez adta a megérkezés szépségét: felettünk ragyogott a csillagos égbolt, amikor a csendet lassan megtörte a Nem tudhatom… fel- és megidézett szövege. Majd a Miatyánk imádsága következett költőnk lelkéért, aki úgy indult el utolsó munkaszolgálatos útjára, hogy Sík Sándor megáldotta őt. S bár „Radnóti katolicizmusa nem dogmatikai tételek megverselésében mutatkozott meg, hanem abban, hogy átélte a szenvedés és áldozat katolikus élményét”. (Melczer, 1989,34)

Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a tanulmányi kirándulásnak. Úgy érzem, gazdagabbá váltam a kollégák és a diákok gondolatainak megismerése által, és még közelebb került hozzám a tisztalelkületű költő és hazafi: Radnóti Miklós!

A szerző fotói

Csepleő Cecília, Esztergom, Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, Óvoda és Általános iskola tanára