„A magyar történeti alkotmány – az igazolására szolgáló elméleti erőfeszítések ellenére, erősen csökkent értékű alkotmány volt, amelynek épületét a huszadik század viharai végleg felőrölték. Viszont meg lehet őrizni az ősi magyar alkotmány bizonyos, bár inkább szimbolikus elemeit. A jogfolytonosságot ma jószerivel valóban csak szimbolikus elemek őrzik, mint a címer és a Himnusz.” (Elhangzott a Történelemtanárok 21. Országos Konferenciáján – 2011. október 8., Kossuth Klub.)

Megtiszteltetésnek érzem, hogy a Történelemtanárok Egyletének nagy hagyományú konferenciasorozatának idei rendezvényét megnyithatom. Szeretettel köszöntöm az érdeklődő hallgatóságot, az előadókat és a rendezőket, az Egylet vezetőit.

A konferencia témája az alkotmány. Ennek aktualitását az adja, hogy az áprilisban elfogadott új alkotmány – Alaptörvény néven – 2012. január 1-jén fog hatályba lépni. Ez ráirányítja a figyelmet az alkotmány, és az alkotmányosság eszméjének fontosságára.

A történelemtanárok érdeklődését joggal keltette fel az, hogy a történeti alkotmány több helyen is említésre kerül az Alaptörvényben. A Nemzeti Hitvallásnak nevezett preambulum harmadik bekezdés első mondata szerint „tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait”; az Alapvetés R) cikk (3) bekezdése szerint „Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni.”

Erről annyit lehet mondani, hogy az alapvető doktrínák és a szokásjog olyan vívmányok, amit egyébként is figyelembe kell venni az alkotmány szövege és nemzetközi jogi egyezmények alapján.¹

Hogy a történeti alkotmánynak milyen jelentést lehet adni, ha egyáltalán adható egy XXI. századi alkotmányban, azt majd alkalomadtán az Alkotmánybíróság megmondja. Ezt az értelmezést én nem tudom megelőlegezni, és nem is tehetem.

Viszont véletlenül másfél évtizeddel ezelőtt már foglalkoztam a történeti alkotmány modern értelmezési lehetőségével „A történeti alkotmány és a konzervatív jogi gondolkodás”² című előadásomban, illetve dolgozatomban. Nincs semmi akadálya, hogy e gondolatokat leporoljam és részben felidézzem.

A magyar történelem sajátossága a történeti alkotmány volt.  Első írott alkotmányunk a szocialista – valójában a nemzetre ráerőszakolt – alkotmány volt. A rendszerváltás 1989-90-ben önmagában nem élesztette föl azt az érzést, ami az alkotmányhoz mint felsőbb törvényhez kötődik. Az alkotmányosság eszméje azonban az évek során a jog, a politikai kultúra és a közélet részévé vált. De mit jelent a ma számára az, hogy Magyarországnak – közel ezer éven át – történeti alkotmánya volt?

A történeti alkotmányok mintaképe Anglia. Kérdés, mennyire egyedi Anglia példája? Egyfajta politikai berendezkedésnek és alkotmányos, konstitucionalista, vagyis alkotmányos szabályok által korlátozott kormányzatnak mintaképe lett, és az alkotmányos-politikai értelemben vett anglománia kontinensszerte hódított; gondoljunk csak a francia felvilágosodás nagy gondolkodóinak (Diderot, Voltaire, Montesquieu) ezirányú szenvedélyére. Mégis, a történeti korrektség inkább azt sugallja, hogy Angliában egyedülállóan szerencsés volt az alkotmányfejlődés. Az angol alkotmányos monarchia politikai filozófiájának foglalata, Locke Két értekezés a kormányzatról című munkája előszavában utal arra, hogy Angliában van olyan ősi alkotmány, amelyet helyre lehet állítani.³ A konzervativizmus apostola, Edmund Burke, a francia forradalomról írt reflexióiban újra és újra visszatér a folytonos és szilárd alkotmány megújításának szükségességére, egyúttal elutasítva annak radikális és forradalmi megváltoztatását.

„A Forradalmat [ti. az ún. Dicsőséges forradalmat] azért hajtották végre, hogy megőrizzék, ősi, elvitathatatlan törvényeinket és szabadságainkat, s a kormányzat ősi alkotmányát, mely számunkra a jog és szabadság egyetlen biztosítéka.”⁴ Majd így folytatja Burke: „A Magna Chartától a Jogok Nyilatkozatáig alkotmányunk egységes vezérelve volt, hogy szabadságainkat mint őseinktől ránk hagyományozott, s mint általunk az utókor felé közvetítendő elidegeníthetetlen örökséget tüntesse fel s nyilatkoztassa ki.”⁵

Ez a történeti alkotmány a szervesen kiépülő, fokozatosan reformált és javított alaptörvény modellje. A magyar történeti alkotmány azonban a kezdeti évszázadokban követte csak ezt az angol modellt. Ekkor valóban a belső államberendezkedést szabályozó alapvető szabályokat alakították ki. A későbbiekben – a sajátos magyar történelmi fejlődés miatt – a külső országokhoz való viszonyt rendező törvények száma szaporodott.

A magyar alkotmány valódi arcát, szembeszállva az angol és magyar történeti alkotmányok hasonlóságát sulykoló közkeletű nézetekkel Bibó István egyik kiadatlan (1948/49-es tanévben tartott) egyetemi előadásában a következőképp mutatta be:

„Az angol és a magyar alkotmány történeti alkotmányok. Az angol alkotmány ma sem alapelvekre leegyszerűsített tételekből áll, hanem konkrét jogszabályoknak, gyakorlatoknak, elveknek a kijegecesedése. Mindig van egy tételes formula és ehhez mindig hozzájön a jelenlegi gyakorlatban megnyilvánuló, de még kötelező erőre nem jutott elv. Az angol alkotmánynak legfontosabb alapelvei, legalapvetőbb működési szabályai (hogy pl. a kormányt a parlamenti többségből kell választani) még ma sincsenek tételes szabályokba foglalva.

A magyar alkotmány történetisége a köztársaság kikiáltásával sérelmet szenvedett, de a történetiségben már azelőtt is sok volt a fikció. A magyar alkotmány annyiban történeti, hogy ma sincs egy egységes alkotmánylevele, de abban az értelemben nem történeti, hogy benne a szokásszerűségnek olyan jelentősége lenne, mint az angol alkotmányban. Igaz, hogy a magyar alkotmány tételeit több törvény tartalmazza, de ezeket összetéve előttünk áll a magyar alkotmány (1946:I, 1948:III.). A magyar alkotmány alaptörvényei nem az alkotmány körül, hanem az Ausztriához való viszony körül forogtak…

Az nem vitás, hogy az Aranybullától mostanáig létezik egy történeti folytonosság, amely abban nyilvánul meg, hogy az egészben egy bizonyos folyamatosság van. Így nem annyira 700 éves alkotmányról, mint inkább 700 éves erőfeszítésről beszélhetünk.”⁶

Az íratlan alkotmány szokásjogi jellegét erősítette például az 1790/91. évi X. tc., mely szerint Magyarországot saját (tulajdon) törvényei és szokásai szerint kell kormányozni. A koronázáskor a király szintén az ország törvényeinek és szokásainak megtartására esküdött.

A történeti alkotmány következménye, hogy a magyar alkotmányelmélet az alkotmány tartalmi fogalmát használta (mint a társadalom sajátos szervezete). A tartalmi értelemben vett alkotmány – az államélet alapvető rendező elvei – szabályozását a magyar történelemben az ún. „sarkalatos” törvények látták el. Ezek különböző történelmi időkből származnak, mint az 1222. évi Aranybulla. Ebből először is az következett az alkotmány fogalmára és elméletére nézve, hogy az igen széles volt, és magába foglalta az írott törvények mellett a szokásjogot is. Pontosabban a törvények írottak voltak, de alaptörvény jellegüket a szokásjog alakította ki. Azután maga a törvényhozás is használta az alaptörvény terminológiát: az 1827. évi III. törvénycikk címe az alaptörvények érvényükben való megtartása volt.

A történeti alkotmány sajátossága, hogy szükségszerűen összekapcsolódik a folyamatosság és a fokozatosság elvével. A magyar közjog változásainak a fejlődés mellett mindig megőrző jellege is volt. A reformok mögötti állandóság, az ősi elvek új körülményekhez való igazítása volt az az alkotmányozási eljárás, amelyről a magyar közjogászok – az angolokhoz hasonlóan – írtak⁷.

Az ősi magyar közjog folyamatosságát elsőként a Tanácsköztársaság törte meg. 1919. április 2-án a Kormányzótanács közzétette az Ideiglenes Alkotmányt, mely körvonalazta a szovjet mintájú tanácsokra épülő államszervezetet és a választási rendszert. 1919. június 23-án a Tanácsok Országos Gyűlése elfogadta az alkotmányt, de rövidesen a szovjet diktatúra első magyar változata elbukott. 1920-ban rögtön az első törvény intézkedett az „alkotmányosság helyreállításáról”, és a Habsburg uralom kivételével névleg visszaállította az előző rendszert. A két világháború korszak „közjogi provizóriumának” alkotmányreformjait azonban már nagyon nehéz volt a történeti alkotmány jogfolytonossági elméletével összhangba hozni.

A II. világháború után következett be az ezeréves történeti alkotmány folyamatosságának tényleges megszakadása a köztársasági államforma bevezetésével. Az 1946. évi I. tv. meghatározta a köztársasági elnök hatáskörét, és az állampolgárok alapvető jogait. Ez így még a történeti alkotmány része volt, melyet azonban az 1949. évi első kartális alkotmány véglegesen megsemmisített.

Összefoglalóan megállapítható, hogy a történeti jogfolytonossággal történő két véglegesnek szánt szakítás, 1919-ben és 1949-ben egyaránt illegitim volt, bolsevik diktatúrák erőszakára következett be.

A magyar történeti alkotmány – az igazolására szolgáló elméleti erőfeszítések ellenére, erősen csökkent értékű alkotmány volt, amelynek épületét a huszadik század viharai végleg felőrölték. Viszont meg lehet őrizni az ősi magyar alkotmány bizonyos, bár inkább szimbolikus elemeit. A jogfolytonosságot ma jószerivel valóban csak szimbolikus elemek őrzik, mint a címer és a Himnusz.

A továbbiakban arra kívánok rámutatni, hogy az írott alkotmány nem a konzervatív jogi gondolkodás vereségét vagy visszaszorulását jelenti, hanem éppenséggel váratlan előtérbe kerüléséhez vezethet. Az a terület, ahol váratlan új fejlemények várhatók, a jogértelmezés és a jogfejlesztés kérdése. A konzervatív jogi gondolkodás a természetes jogfejlődést állítja szembe a mesterséges jogalkotással. Elítéli a jogi pozitivizmust, mely a jogot egyszerűen állami parancsnak tekinti, és érvényességét nem köti semmilyen értékkritériumhoz. Ezzel szemben a konzervatív jogszemlélet

• a szokásjognak, az organikusan képződött és nem alkotott normák rendszerének nagy szerepet tulajdonít;
• felfogásában a jog morális elveknek vagy legalábbis valaminő magasabb elveknek alávetett, a jog és a morál nem választható el oly mereven, mint a jogpozitivizmus állítja;
• a bírói jogfejlesztés szerepét hangsúlyozza.

„Törvények spontán módon keletkezhetnek, amikor a polgárok ügyeiket a bíróhoz viszik, és döntését kérik a bíró érvelését irányító elvek és előzmények fényében… A szokásjog az emberek közötti konfliktusok hatására növekszik, és rugalmas megoldásokat kínál, ami lehetővé teszi a ma emberének, hogy sok millió más ember által létrehozott társadalmi helyzetre reagáljon.”⁸ A szokásjog további előnye, hogy a jog uralmát biztosítja, mert a szokásjogban az állam olyan törvényeknek köteles engedelmeskedni, amelyeket nem maga hozott.

A törvényhozó az általános szabályt alkotja meg, s számos élethelyzet kilóg e szabályozás alól. Erre az egyik lehetséges, bár elég riasztó válasz a kazuisztika, mikor a törvényhozó minden egyes szóba jöhető esetet előre szabályozni próbál. A másik válasz az állandó törvénymódosítás, ami a joguralom már Locke által megfogalmazott egyik elvének, az állandó, vagy legalábbis tartós törvények követelményének mond ellent.⁹ A harmadik – a konzervatív jogszemlélet számára evidens és kívánatos – megoldás a bírói jogfejlesztés. Ennek a szocialista normativizmus által tagadott elvnek az újjáélesztése a magyar jogi hagyományokhoz való visszatérést (a Kúria jogfejlesztő szerepe) jelenti.

A magyar bírói jogfejlesztés 1990 óta egy korábbi hagyományunkban ismeretlen és sokat vitatott elemmel egészült ki, és ez az alkotmányértelmezés precedensek és bíróság – jelesül az Alkotmánybíróság – útján. A bírói alkotmányértelmezés nemzetközi tapasztalatai rámutatnak arra a paradoxonra, hogy az írott és történeti alkotmány szembeállítása mennyire viszonylagos. Az amerikai alkotmányjog túlnyomó része, az ún. „élő alkotmány” (living constitution) bírói döntésekből áll; az ezekben körvonalazódó elvek és jogok lényegében íratlan alkotmányt (unwritten constitution) alkotnak.¹⁰

Az írott alkotmány végül is magasabb – erkölcsi, természetjogi – elveket foglal pozitív jogi szabályokba. De ahhoz, hogy ne váljék az állami önkény eszközévé, vagy ne maradjon közönséges papír, szükséges, hogy az írott alkotmány mögött legyen elveknek és értékeknek olyan szilárd rendszere, melyet a bírói alkotmányértelmezés alakíthat ki. A történeti alkotmány egyik előnye épp az, hogy a szokásjog, a precedensek kitöltik az írott jog hézagait. A joghézagok kitöltése a bírói jogértelmezés útján is lehetséges, és így kiküszöbölhetők az írott alkotmányok hiányosságai. E téren a magyar jogfejlődés megítélésem szerint jó úton jár, s ezen az úton kell továbbhaladnia.

Végül, ami a történelemtanítás lehetséges feladatait illeti: nem a történeti alkotmány bizonytalan és rejtélyes fogalmával kell foglalkozni, hanem az oktatás tárgya a következő legyen:
1. az alkotmány története,
2. az alkotmányosság kultúrája,
3. az alkotmányos alapeszmék és intézmények (pl. hatalommegosztás, szabadságjogok) fejlődése,
4. a közös európai alkotmányos hagyomány.¹¹

Ehhez kívánok sok sikert!

Paczolay Péter
egyetemi tanár, az Alkotmánybíróság elnöke

Jegyzetek

1 Jakab András  Az új Alaptörvény keletkezése és gyakorlati következményei. HVGORAC, Budapest, 2011. 185. o.

2 Paczolay Péter ‘A történeti alkotmány és a konzervatív jogi gondolkodás’ in: Magyar konzervativizmus – Hagyomány és jelenkor. Batthyány Lajos Alapítvány, Budapest, 1994. 29-36. o.

3 Lásd John Dunn Locke (Budapest: Atlantisz 1992), 71. o.

4 Edmund Burke Töprengések a francia forradalomról (Budapest: Atlantisz-Medvetánc 1990), 115. o.

5 Burke 117. o.

6 Bibó István Politika-előadások (MTAK Kt. MS)  5116/20. 25-26. o.

7 Horváth János A magyar királyság közjoga. Budapest, Dobrovski és Franke, 1894. 26. o.; vö. Burke, 357. o.

8 Roger Scruton ‘Liberális konzervativizmus és Közép-Európa’ Magyar Szemle (1993) 11, 1202. o.; L. még Uő ‘Mi a konzervativizmus?’ Magyar Filozófiai Szemle (1987) 5-6, 1052. o.

9 Második értekezés a kormányzatról, XI. fejezet

10 A terjedelmes idevágó irodalomból csak egyetlen tanulmányt emelek ki: Thomas Grey ‘The Uses of an Unwritten Constitution’ 64 CHICAGO-KENT LAW REVIEW (1988) 211-238. o.

11 Ez utóbbira ld. Az Európai Unióról szóló Szerződés 6. cikkét