2002 őszén rendhagyó pályázati felhívásra lettem figyelmes, amit az akkori Oktatási Minisztérium és a Történelemtanárok Egylete írt ki a Nemzeti Emlékezet Program keretében abból a célból, hogy a résztvevő tanárok és diákok méltó módon emlékezhessenek meg a hatvan évvel azelőtti doni katasztrófa áldozatairól, a harcoló katonákról, a kivezényelt munkaszolgálatosokról, illetve a háborús traumákat évtizedekig feldolgozni […]
Nemzeti Emlékezet Program 1. (első tanulmányi kirándulás), 2003 Amikor 2002 őszén, szinte véletlenül, rábukkantam az akkori Oktatási Minisztérium és a Történelemtanárok Egylete felhívására, nem nagyon tudtam, mire számítsak. Mint történelemtanárt is érdekelt a téma, és valamelyest magam is „érintett” voltam, vagyok – nagyapám a magyar 2. hadseregben szolgált, „megjárta a Don-kanyart”. Megírtam hát és elküldtem […]
Tíz évvel ezelőtt, 2003. január 24-én a Donnál harcoló 2. magyar hadsereg arcvonalból történő kivonásának 60. évfordulójára emlékezendő a résztvevők tanulmányi kirándulás keretében látogattak el a helyszínre. Ezzel a kirándulással vette kezdetét a TTE szakmai szervezésében Nemzeti Emlékezet Program. Összeállításunk feleleveníti a program indulását és az első tanulmányi kirándulást.
Örülök, hogy ennyi kiváló diák társaságában utazhattam, jó hangulatot teremtettek azok a színes egyéniségek, akik nélkül kár lett volna elindulni. (Balhegy Gabriella írása)
2008-ban (a Reneszánsz évben) a Nemzeti Emlékezet Program tanulmányi kirándulásának célpontjai Mátyás korának egyes fontos helyszínei, reneszánsz emlékek voltak.
Hunyadi Mátyás trónra lépésének 550. évfordulója és a Reneszánsz Év alkalmából az Oktatási és Kulturális Minisztérium – a Történelemtanárok Egylete közreműködésével – a Nemzeti Emlékezet Program keretében tanulmányi kirándulást szervez Mátyás korának egyes fontos helyszíneire, reneszánsz helyekre. A tanulmányi kirándulás időpontja: 2008. április 16–19.
Folytatódik a Nemzeti Emlékezet Program: a 200 éve született Batthyány Lajos emlékére az Oktatási és Kulturális Minisztérium a Történelemtanárok Egylete közreműködésével tanulmányi kirándulást szervez Batthyány Lajos életének egyes fontos helyszíneire.
A 2006. július 22-ei, nándorfehérvári diadal 550. évfordulója emlékére az Oktatási Minisztérium – a Történelemtanárok Egylete közreműködésével – a Nemzeti Emlékezet Program keretében tanulmányi kirándulást szervezett az események helyszíneire.
A hat napos, egész Erdélyt felölelő Bocskai-emléktúrán – amelyet fejedelemmé választásának 400. évfordulója alkalmából szervezett a tárca – 15 középiskolás diák és 5 pedagógus vett részt.