Olvassa el, mit állít a TTE-ről az alábbi cikk, vesse össze az új történelemtankönyvekkel!

A kritikákkal szemben az új tankönyv sokszínű, újító, emellett igenis tartalmaz politikától erősen eltérő témákat.

„Bár durva történelemhamisítás, illetve csúsztatások ezúttal nem érhetők tetten” – ismerte be a HVG –, mégsem tetszik a balliberális sajtónak az Oktatási Hivatal kiadásában megjelent „A” jelű, 10. évfolyamos történelemkötet. 

A könyvet már ennél az esetnél korábban megvédte a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete, de azért érdemes részletesen is megnézni, mik a mostani kötet erényei.

A HVG vádjai

„Bár durva történelemhamisítás, illetve csúsztatások ezúttal nem érhetők tetten (igaz, a hatodikos és a tizedikes tananyagban nincsenek is igazán vitatott témák vagy események, amelyeket a magyar őstörténettel és a honfoglalással foglalkozó rész szerzője tavaly arra használt fel, hogy saját, szakmai konszenzust nélkülöző nézeteit írja bele a szövegbe), az első széria legnagyobb gondja, a tananyagcsökkentés látszat volta ezekben is erősen megmutatkozik. Noha oldalszám szerint a kiadványok valóban rövidebbek, a húzás miatt kialakult mamutleckék annyira zsúfoltak, hogy a pedagógusok szerint egyrészt megtaníthatatlanok, másrészt nem marad idő mellettük sem a kompetenciafejlesztésre, sem a forrásértelmezésre” – írja a HVG.

Már a fentiekből is látszik, hogy komoly fogást nem találtak a könyvön, hiszen akkor a „történelemhamisítással” foglalkozó részen időztek volna el. 

Ezek mellett fontos látni, hogy a mostani kiadvány a korábbi, hasonló munkákhoz képest jelentősen (15-20%) rövidebb, és mintegy feleannyi, de némileg nagyobb terjedelmű lecke van benne, melyek feldolgozására viszont átlagosan 3 óra áll rendelkezésre. 

Átvizsgálva a kötetet, érdemes látni, hogy szemben a váddal, miszerint „túl sok a politikatörténet”, a korai kapitalizmus és az ipari forradalmak gazdaságtörténeti témát hoznak, a reformáció kapcsán igen komoly vallástörténeti rész szerepel a kötetben, a 19. századi eszmék és a felvilágosodás pedig eszmetörténeti anyagot hoznak. Mivel az egyetemes országtörténetek pedig jelentős részben kimaradtak, csakúgy, mint például a 18. századi nagy háborúk, így pont az esemény- és politikatörténet rövidült.Az objektív szemlélő számára ezek után érthetetlen, hogy lehet a politikatörténet túlzott dominanciájáról beszélni. 

A 18. századi magyar történelemben is szerepel egy külön, nagyon jelentős demográfiai blokk. Itt többek között nemcsak a korabeli nemzetiségekről kapunk átfogó képet, hanem megjelennek a hazai zsidóságra és cigányságra vonatkozó rövid leírások is, sőt a reformkor tárgyalásánál a zsidóság emancipációjának kezdetéről is olvashatunk. Valószínűleg a tanterv koncepciója miatt alakult úgy, hogy az életmódtörténetibb anyagrészek pont az életkori sajátosságok miatt inkább általános iskola felső tagozatba kerültek, míg a középiskolai könyvben gazdaság-társadalom-eszme és politikatörténet képezi a vezérfonalat.

Szemléleti váltás

Külön értékesnek tűnik, hogy a magyar és egyetemes történeti fejlődést az új könyv együtt kezeli, ami kiválóan ki tudja mutatni, hogy a magyar történelem nem hátrébb való vagy megkésett, rosszabb, mint a nyugati, hanem csak a saját körülményei között fejlődik. Ezt nagyon jól mutatja, hogy pl. az ellenreformációs barokk építészetnél nemcsak az Il Gesú szerepel, hanem a zirci ciszterci apátság, vagy a fertődi Esterházy-kastély is, jól mutatva, hogya magyar történelem abszolút illeszkedik az egyetemes folyamatokhoz

(korábban a magyar fejlődést mindig külön tárgyalták, ami erősen vezetett oda, hogy a magyar mindig „kicsit sárga, kicsit savanyú” – ezt láthatták a szerzők „lemaradástörténetnek” és ezt iktatták ki láthatóan).

A történész szemlélőnek azonnal feltűnik, hogy a könyv a folyamatokat igyekszik egységesen, nem szétdarabolva taglalni – pl. a reformkor nincs szétszabdalva három kronologikus leckére, hanem az egyes reformtémák egységesen jelennek meg, ezzel valószínűleg sokkal érthetőbbé téve a tematikát.

Nem elhanyagolható, hogy az „európai gyarmatosítás értékelése” c. rész differenciált képet ad a gyarmatosításról, leírja, hogy a katolikus egyház, de a spanyol királyi udvar is fellépett a bennszülöttek védelmében.

A tankönyv talán elsőként hoz a közoktatásban eddig egyáltalán nem előforduló, a felvilágosodással szemben kritikus szerzőket (de Maistre, Chateaubriand, Ballanche, Lamennais). Újszerűen hat, hogy a felvilágosodás világképét didaktikusan veti össze a vallásos középkori felfogással és egyenrangúan láttatja a kettőt. A politikai erőszak kutatójának, mint ezen sorok szerzőjének is külön fontos, hogya jakobinus diktatúrát világosan elhelyezi a totalitárius diktatúrák között

A szerzők védenek

A vádak kapcsán megkerestük Nánay Mihály történészt, Habsburg-kutatót, a Rubicon Intézet főmunkatársát, egyben a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnökét, a kötet egyik szerzőjét, aki így reagált a HVG vádjaira:

„A tankönyv fejlesztése során igyekeztünk érvényesíteni a tanterv újszerű megközelítéseit. Különösen fontosnak tartom az integrált egyetemes- és magyar történeti anyagokat (pl. reformáció és ellenreformáció témánál), ahol nagyon plasztikusan belehelyezkedik a magyar történelem az egyetemes áramlatba, látható, hogy szinkronban zajlottak az események (pl. érdekes egy leckén belül összevetni az augsburgi vallásbékét és a tordai határozatokat). Emellett pedig általában a jelenségalapú megközelítést emelném ki, ami több tananyagrésznek tematikus elrendezést adott. Így végre a Magyar Királyság és Erdély története egy-egy összefüggő anyagrészt alkot és nincsen szétszabdalva 2-3 kronologikus leckére, így a diákoknak lehetőségük van egyben látni a folyamatokat. Ugyanez igaz a reformkori anyagrészekre, ahol nem az országgyűlésenként szabdalódik szét ismét csak kronologikusan az anyag, hanem egy-egy reformügy (pl. úrbéri kérdés vagy nemzeti kultúra ügye) egy-egy önálló részfejezetet képez, így maga a folyamat, jelenség sokkal jobban megérthető, mintha töredékesen az egymás utáni kronologikus leckékben lennének elszórva az információk.”

Miről szól ez a konfliktus?

Összességében a HVG kritikája amúgy is gyenge volt, ráadásul jelentős részben a mindig kormányellenes hangot megütő Történelemtanárok Egyletének kritikus véleményére épít. (Ők ugyebár az a társaság, akik tavaly arról beszéltek, hogy nem kellene hősnek nevezni a végvári vitézeket). 

A kritika a főbb vádaktól ezúttal elállt, mutatva, hogy a szerzők jó munkát végeztek, téves adatok nem kerülnek elő. Kritizálták viszont a hosszúságot és a politikatörténet túlsúlyát, illetve a mentalitástörténet háttérbe szorulását, pedig a kötet valójában a történész recenzens számára sokszínű, újító, emellett igenis tartalmaz politikától erősen eltérő témákat, és az életmód- és mentalitástörténet pedig megfelelve a tantervi előírásoknak, inkább az általános iskolai képzési szakaszban kap teret.

A könyv hosszáról pedig annyit mindenképpen elmondhatunk, hogyaz elmúlt két évtizedben ilyen mértékű terjedelmi csökkentést egyetlen kötet sem hozott.

Ezek után mondvacsinált kérdésnek tűnik a leckék hosszán való problémázás.

Forrás