• Címlap
  • Hírek
  • Tallózó
  • Történelem
  • Történelemtanítás
  • TTE
  • Átláthatóság
  • Adatvédelem
  • English
Hirdetés

Kérjük, segíts, hogy folytathassuk munkánkat!

Számlaszámunk: 11705008 – 20133762.

A támogatás bankkártyával itt lehetséges.

Nagyon köszönjük.

Késésben az e-napló
2007. november 21. szerda, 0:00

Októbertől
szigorúbb kontrollra számítottak nyolc Vas megyei középiskola diákjai –
ekkor indul volna meg az elektronikus osztálynapló tesztelése. Egyelőre
fellélegezhetnek: a számítógépes program még fejlesztésre
szorul.
(Forrás: STOP/Vas Népe)

Valószínűleg kevés érintett tanuló szomorkodik, hogy
ebben a hónapban sem laptoppal járnak-kelnek még a tanárok nyolc vasi
középiskolában, holott ennek, az e-napló bevezetéséhez szinte
nélkülözhetetlen kelléknek már október óta mindennaposnak kéne
lennie.


Mint azt Szabó Leventénétől,
a Savaria TISZK ügyvezetőjétől a Vas Népe megtudta, a késés oka részben
az iskolák felkészületlensége, részben pedig az, hogy a bevezetendő
számítógépes programon akad még fejleszteni való: adaptálni kell a helyi
viszonyokra. Az informatikusok gyorsaságától függ tehát, hogy mikor
futhatnak be az első tájékoztató SMS-ek a szülőkhöz, ha gyermekük jegyet
kapott.


A tesztüzem bevezetését
most a második félévre tervezik, a radikális váltást pedig jövő
szeptemberre.


A Savaria Térségi
Integrált Szakképző Központ (TISZK) kötelékébe tartozó vidéki
középiskolák (a körmendi Rázsó Imre, a csepregi Nádasdy Tamás és a
vasvári Béri Balogh Ádám Szakközépiskola) és a négy megyeszékhelyen lévő
oktatási intézmény (a Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari
Szakképzőiskola, a Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola, a
Gépipari és Informatikai Műszaki Szakközépiskola és a Horváth Boldizsár
Közgazdasági és Informatikai Szakképző Iskola) nebulói talán még örültek
is a kitolt határidőnek, hiszen ha aktiválódik az új rendszer, erősebb
kontroll alatt lesznek: egy személyes belépőkód segítségével naprakész
információkat szerezhetnek róluk szüleik az interneten keresztül (www.taninform.hu), s akár
SMS-értesítőt kérhetnek tanulmányi előremenetelükről, hiányzásaikról,
késéseikről, fegyelmi vétségeikről.

Akkor tudunk dolgozni, ha Ön is segít!


Vissza

Alrovatok

Általános

Családtörténeti és életútinterjúk a történelemórán

Egyezzünk ki a múlttal!

Emberi jogok tanítása

GULAG-GUVPI

Hisztorizás podcast

Holokauszt

Ismerősök? Idegenek?

Nemzeti Emlékezet Program

Szlovák-magyar közös múlt

Tankönyvbírálat

Tanulmányút

Történelemtanárok Országos Konferenciája

Történelemtanítás a gyakorlatban

Ünnepek, évfordulók

TTE-tagok figyelmébe:

Éljen a lehetőséggel!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

TTE-közösség

TTE a Facebookon

Youtube-csatorna

Tankönyvek

Hisztorizás podcast

Szlovák-magyar közös múlt

Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciája

„Vissza a jövőbe!”- A közösségi média és az AI hatása a történelemre

A Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciájának állásfoglalása

Eddigi konferenciáink

Galéria

Nemzeti Emlékezet Program - Auschwitz-út 1.

Támogatók

A tte.hu működésének támogatója

Adomány

Címkék

alapvizsga aláírásgyűjtés civil Civil Közoktatási Platform családtörténet előadás emberi jogok emléknap gyász Különóra módszertani cikk NAT tankönyv TTE-konferencia Tényleg!? történelmi atlasz törvény álhírek állásfoglalás érettségi

Partnerek

  • Impresszum
  • Alapszabály
  • Tagdíj
  • Belépési nyilatkozat
  • Támogatás
  • Kapcsolat
Történelemtanárok Egylete 1997-2017