Hiller István oktatási és kulturális miniszter megnyitotta a Rákóczi kiállítást hétfőn a törökországi Tekirdagban (Rodostó). Az eseményen a török fél részéről jelen volt többek között Ertuğrul Günay kulturális és idegenforgalmi miniszter és Zübeyir Kemelek tekirdagi kormányzó. (Forrás: OKM)
A tavalyi Sziget Fesztiválon alig több mint minden második fiatal ismerte fel Kádár János portréját. Grósz Károly, Németh Miklós fotója minden tizediknek volt ismerős. Egy átlag magyar fiatal szerint jobb volt élni a rendszerváltás előtt, mint ma. (Forrás: FN)
Lényegében már a középiskola megválasztásával eldől, hogy a diákból diplomás lehet-e, vagyis a szülők társadalmi pozíciójától legalább annyira függ a gyerek jövendő státusa, mint a képességeitől. (Forrás: Eduline)
A térség leghatékonyabb oktatási rendszerét kell létrehozni Magyarországon, nem pedig a legolcsóbbat. Ez a véleménye a Bölcsek Tanácsának. A testület a köztársasági elnök felkérésére fogalmazta meg javaslatait. (Forrás: Duna TV)
Magyarország és Szlovákia jelenleg idő előttinek tartja, hogy a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer ügyében bármilyen lépést tegyen a hágai Nemzetközi Bíróságon. (Forrás: STOP)
A jó iskoláknak több, a rossz iskoláknak kevesebb szabadságot adna a Bölcsek Tanácsa. A Sólyom László által felkért testület újjáépítené az egész oktatást, amelynek kulcsszereplői a kiváló és megbecsült tanárok lennének… A Figyelőnet interjúja Csermely Péterrel.
A diplomás pályakezdők országos átlagban havi bruttó 180 ezer forintra számíthatnak 33 műszaki, gazdasági, jogi és értékesítési munkakörben, és havi bruttójuk két év gyakorlat után mehet valamivel 200 ezer forint fölé. (Forrás: Eduline)
Az OSA Archivum, az 1956-os Intézet Közalapítvány és a Nyilvánosság Klub véleménycserét kezdeményez, illetve nemzetközi konferenciát tart a mágnesszalag-, ill. dissziétörvény-ügyről 2010. február 1-én, 13 órától.
Közös pályázatot hirdet a DUE és a Magyar Nemzeti Bank. Mire költenél pénzt, hogy minél kevésbé érezze családod a válság hatását? Biztosan te is szeretnéd, ha véget érne ez a krízis, és ha a szüleidnek nem lenne bizonytalan a munkahelyük.
Internetes fórumokon fejezik ki felháborodásukat szülők és diákok a január 23-ai központi felvételi vizsgafeladatok miatt – írja a Magyar Nemzet. Szebedy Tas, a Gimnáziumok Országos Szövetségének elnöke elmondta: intézményvezetőként szaktanárai is úgy vélekednek, hogy az idei tételsor a szokottnál is nehezebb volt. (Forrás: Edupress)
Tudományos előadások, interaktív foglalkozások, innovációs és kísérleti programok, filmvetítések, felsőoktatási tájékoztató, kvízjáték – ezek közül a programok közül válogathatnak a diákok a TudományNapon a Tudástársadalom Alapítvány szervezésében.