Az OTP Fáy András Alapítvány „Légy takarékos és kreatív, hogy a jövőd biztos alapokon álljon!” címmel meghirdeti idei első pályázatát középiskolások számára. (Forrás: PaFi)
Két hazai mobilszolgáltató is jelezte, nem megy el a kormánymegbízott által szervezett találkozóra, ahol a mobilhasználat gyerekekre gyakorolt hatásairól esett volna szó. (Forrás: Petőfi Rádió)
Egy Calgaryban élő magyar diák igazolta Albrecht Dürer ötszáz éves geometriai felvetését. A probléma megoldása két hétbe telt a tizennégy éves fiúnak. (Forrás: Index)
Tanárok és diákok tízezrei kerülhetnek lehetetlen helyzetbe, ha az államnak nem sikerül megegyeznie a Microsofttal a Campus- és a School-szerződések ügyében. (Forrás: Index)
Holnap éjfél az utolsó határidő, amikor még postára lehet adni a felsőoktatási felvételi jelentkezési lapokat: az A jelűeket az Országos Felsőoktatási Felvételi Irodához (OFI), a B jelűeket pedig a megpályázni kívánt felsőoktatási intézményekbe kell elküldeni. (Forrás: Népszabadság)
A Diákközéletért Alapítvány által meghírdetett pályázat célja, hogy összegyűjtse és megismerhetővé tegye az intézményi diák érdekképviselet illetve a diákönkormányzatok gyermekek jogaival kapcsolatos mintaértékű tapasztalatait. (Forrás: Sulinet)