Az amerikai egyházak mindig is arról voltak híresek, hogy ha az ige hirdetéséről van szó, a technika legújabb vívmányait is szolgálatukba állítják. (Forrás: SG)
A miniszterelnök az iskolarendszer igazságosabbá tételének jegyében újabb kormányzati lépéseket jelentett be. Ezek egyike gyökeres fordulatot hozhat: a tervek szerint ugyanis, ha lehet, meg kell őrizni minden kistelepülési iskolát. (Forrás: Népszabadság)
Holnap új tanév kezdődik. Így már a második olyan évfolyam indul, ahol kizárólag szülői kérésre vagy a túl sok hiányzás miatt lehet buktatni. Az érettségiző középiskolásoknak eközben új felvételi stratégiát kell kidolgozniuk. (Forrás: Népszabadság)
Az idei tanévtől úgy kell összeállítani az alsó tagozatos diákok órarendjét, hogy a naponta cipelendő tankönyvek súlya ne haladja meg a három kilót. (Forrás: Népszabadság)
A 2005/2006. tanévben a vizsgákra való jelentkezés határideje 2005. szeptember 5. Eddig az időpontig kell eljuttatni az erre a célra szolgáló jelentkezési lapot az OKÉV által vizsgaszervezésre kijelölt középiskolák igazgatójához. (Forrás: OM)
A ROMEC XV. nemzetközi tudományos tanácskozás Magyarországon első alkalommal a Magyar Nemzeti Múzeumban kerül megrendezésre 2005. szeptember 1-4. között. (Forrás: Múlt-kor)
Közel egymillió 416 ezer diák számára ér véget csütörtökön a két és fél hónapos nyári vakáció, s kezdődik meg a tanítás; a 2005/2006-os tanévben 102861 első osztályos ül be az iskolapadokba. (Forrás: HVG)