Az idén is lesz „Kultucca” a Ráday utcában augusztus 25 és 27 között. A rendezvény a Bárka Színház, a VIII. kerületi önkormányzat, a Művészetek Völgye és a 2010-ben Európa kulturális fővárosává váló Pécs városa együttműködéseként jött létre. (Forrás: Magyar Rádió)
A közoktatási reform lassúsága miatt tiltakozó középiskolásokat tartóztattak le Chilében. A fővárosban, Santiagóban több mint kétezer diák tüntetett, néhányuk a rendőrséggel is összecsapott. (Forrás: MTI)
Hamarosan becsengetnek, megkezdődik az iskola. A srácoknak ez nyilván nem jó hír, de talán a szülők egy részének sem, főleg, ha belegondolnak, hogy mennyit kell költeni a felszerelésekre, tanszerekre. (Forrás: Magyar Rádió)
DFT-Hungária Kiadó pályázatot hirdet kreatív és akcióképes diákoknak, akik szívesen részt vennének társasjáték ötletek kitalálásában és megvalósításában. (Forrás: FISZ)
Az ÁNTSZ Pest Megyei Intézetének munkatársai szeptemberben megismételt ellenőrzést tartanak azokban a sulibüfékben, ahol már jártak a tanév vége előtt – értesült a HavariaPress. (Forrás: Stop!)
Immár mindenki számára elérhető a keresőcég online szövegszerkesztő csomagja, amely Writely néven a Microsoft elterjedt szoftverével veszi fel a versenyt. A biztonsággal kapcsolatban még akadnak kérdőjelek. (Forrás: SG)
Nagy az érdeklődés az egyik művészellátó cég Rembrandt-pályázata iránt, amelyet amatőrök és hivatásos alkotók részére egyaránt meghirdettek. A beküldendő grafikák és festmények témája: mit alkotna Rembrandt 2006-ban? (Forrás: Múlt-kor)
Kerpen Gábor kifogásolta a kormányrendelet tervezetének azon pontját is, amely szerint a tanítással le nem kötött munkaidőben a feladatok ellátását külön adminisztrálni kellene. (Forrás: InfoRádió, MTI)
A minisztérium tudomására jutott, hogy az utóbbi hónapokban több oktatási intézménybe, illetve tankönyvkiadóhoz is eljutott egy kezdeményezés, amely valójában semmiféle kapcsolatban nem áll a Sulinet Digitális Tudásbázissal. (Forrás: OKM)
Drága és silány minőségű, ugyanakkor olcsó de jó iskolatáskát is lehet kapni a boltokban. Legalábbis erre a megállapításra jutottak a a Kosár magazin szakértői, akik iskolatáskákat teszteltek. (Forrás: RTL Klub Híradó)
Mától működik az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) új, egységes honlapja, amely eddig a korábbi OM és a NKÖM site-ját egyesítette. (Forrás: Index)