Továbbra sem lesz kötelező a vallásoktatás a berlini állami iskolákban. Az önálló tartománynak számító német fővárosban vasárnap tartott népszavazáson ugyanis a szavazópolgárok többsége a Pro Reli társadalmi szervezet erre vonatkozó kezdeményezése ellen szavazott. (Forrás: MR1-Kossuth)
A szerzők egyelőre alig, az olvasók viszont egyre inkább érdeklődnek az elektronikus könyvszolgáltatás iránt. Idén először szerepelt a könyvfesztiválon a magyar e-book és a már nálunk is kapható, könyv alakú digitális olvasó. (Forrás: Népszabadság)
Ma már kevesen buknak meg a történelemérettségin, de a lexikális tudás önmagában nem elég a sikeres vizsgához. A diákoknak a forrásértelmezésben, a térképismeretben és a jól összeállított esszékben is jeleskedniük kell
A legtöbben a nyelvtantól rettegnek – pedig a nyelvtanuló diákoknak a leggyakrabban a kiejtéssel van problémája. Legalábbis eddig így volt ez. Mostantól fogva azonban a Voki segítségével alaposan begyakorolhatjuk a szóformálást, mondathangsúlyozást. (Forrás: [origo])
2008. május 28-án, immár hatodik alkalommal került sor az Országos kompetenciamérésre. Az Oktatási Hivatal által elkészített országos jelentés letölthető az OKM honlapjáról.
Több száz iskolaépület maradt üresen az elmúlt évek iskolabezárási hulláma után. A városi, megszüntetett intézmények többségében ma már irodák, diszkontáruházak vagy egyetemi tanszékek működnek, a kistelepülések azonban nehezen tudják eladni vagy bérbe adni az ingatlanokat. (Forrás: [origo])
Save Our Sources! – Mentsétek meg forrásainkat! Nemzetközi (francia, svéd, magyar) kiállítás a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. Témája pedig a fenntartható fejlődés, a vidékfejlesztés és a vidéki kulturális örökség problémaköre.
A Petőfi Irodalmi Múzeum ebben az évben is jelen lesz a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Ezúttal a PIM standjának a vendége a Readme nemzetközi virtuális könyvtár. (Forrás: Kultúra.hu)
Kossuth nagy formátumú államférfi vagy a szlovák nemzet ellensége? Ilyen kérdések is felmerülhetnek a most készülő szlovák-magyar történelemtanári kézikönyben. (Forrás: Népszabadság)
Befejeződött a középfokú iskolai felvételik általános felvételi eljárása. A tanulók továbbtanulási céljait, iskolaválasztási elképzeléseinek rangsorait és a középfokú iskolák igazgatóinak felvételi döntéseit összhangba hozó kiértékelés után megszülettek a végleges felvételi eredmények.
A kínai nagy fal 290 kilométerrel hosszabb, mint gondolták – derült ki annak a kétéves, a kínai kormányzat által finanszírozott projektnek köszönhetően, amelynek során infravörös keresőkkel és műholdas helymeghatározó segítségével térképezik fel az ókori erődítményrendszert. (Forrás: NOL)