A 19. század mind Magyarország, mind pedig az egész Habsburg Monarchia történetében a fejlett Nyugat-Európához való felzárkózás kísérlete a liberális, konzervatív és nemzeti eszmék jegyében. A Monarchia történetének kutatói számára az egyik alapkérdés az, hogy mikor dőlt el ennek a felzárkózási kísérletnek a kudarca: Metternich időszakában? Az 1848/49-es forradalmakra adott neoabszolutista korszakban? Vagy netalántán csak az első világháború éveiben? S volt-e mindebben szerepe a Kiegyezésnek, a magyar és az osztrák-német politikai elitnek a dinasztia közvetítésével létrejött államjogi kompromisszumának? A Magyarország történetét kutatók számára viszont a fő kérdés inkább úgy szól, hogy nem volt-e helytelen az önálló nemzetállamiság, illetve nemzetállamok védelmi szövetsége helyett a Habsburg Monarchia birodalmi védőernyőjében keresni a nemzetállami modernizáció tágabb keretét. Vagy más oldalról: Nem volt-e vétkes illúzió azt gondolni, hogy a birodalom lakosságának több mint negyven százalékát kitevő szláv nemzetiségek elitjeinek aktív támogatása nélkül sikerülhet ennek a birodalomnak (s benne a vágyott magyar nemzetállamnak) a politikai konszolidációja? A 18-19. századi történetünk dinamikájának és folyamatainak megértéséhez egyszerre kell nemzetállami és birodalmi perspektívából tekinteni tárgyunkat.