A 2024-es májusi-júniusi érettségi lesz az első, ahol a diákok a megújult követelmények alapján vizsgáznak. Mutatjuk, hogyan változik a közép-és az emelt szintű történelemérettségi 2024-ben. – Az Eduline-nak Repárszky Ildikó, a TTE alelnöke nyilatkozik. Az idei tavaszi érettségin a diákok már az új, 2020-as nemzeti alaptanterv alapján adnak számot a tudásukról. Míg az újfajta matekérettségi közelít a […]
Március 15-én a Klubrádió Esti Gyors című műsorában Kopcsik István, a TTE Bizottmányának tagja 1848 márciusáról beszélt. Kinek mit jelent ma ez a nap? Ki mire használta fel? Mitől lehetne valóban ünnep? Hallgassa meg!
Mostantól olyan körülményeket is pluszponttal díjazhatnak a magyar egyetemek a felvételin, mint hogy oda járt-e a jelentkező családtagja, megcsinálta-e a jelentkező az egyetem valamely fizetős előkészítőjét, segített-e korábban a templomban, egyházi iskolában végzett-e, vagy van-e megyei lakcímkártyája. Magyarországon már így is komoly probléma, hogy nem az okosabb gyerekek jutnak be az egyetemekre, hanem a pénzesebbek. […]
Mindenkinek van egy története, amit megéri elmesélni. Miklósi László a történelmet úgy oktatja, mint senki más. Miklósi László a Történelemtanárok Egyletének alapítója és elnöke. Miközben a szervezet vezetőjeként szakmai rendezvényeket szervez, ismeretterjesztéssel foglalkozik és országos – sőt, ma már országhatárokon túl ívelő – hálózatot épít és működtet, a tanítás a szívügye. Évek óta egy különleges módszerrel ébreszti fel […]
Ebben a sorozatban világvége várásról és kataklizma jóslatokról kérdezi Bódy Gergő a Klubrádió Ötös című műsorában Kopcsik Istvánt, a TTE Bizottmányának tagját. A befejező részben a következő időszakra vonatkozó jóslatokat ismerhetjük meg. A tudomány vetíti előre a világunk, az emberiség végét? Mennyi időnk van még a „végítélet órája” szerint? Hallgassa meg!
Ebben a sorozatban világvége várásról és kataklizma jóslatokról kérdezi Bódy Gergő a Klubrádió Ötös című műsorában Kopcsik Istvánt, a TTE Bizottmányának tagját. Az első részben a filózófiai és vallási alapokról, a másodikban a Nostradamus előtti be nem vált jóslatokról lehetett hallani. A mai adásban először Nostradamusról lesz szó. Mi mindennnel foglalkozott, miben volt újszerű? Honnan […]
Ebben a sorozatban apokalipszisokról, armageddonokról és világvége jóslatokról kérdezi Bódy Gergő a Klubrádió Ötös című műsorában Kopcsik Istvánt, a TTE Bizottmányának tagját. Az előző részben a filózófiai és vallási alapokról volt szó, ez a rész a jóslatok tartalmával és be nem vált jóslatokkal foglalkozik. Minden világvége nagy tűz, nagy pusztulás? Mi a közös a kinyilatkoztatásokban? […]
Miért és miképp vártuk a világvégét? A most induló sorozatban apokalipszisokról, armageddonokról és világvége jóslatokról kérdezi Bódy Gergő a Klubrádió Ötös című műsorában Kopcsik Istvánt, a TTE Bizottmányának tagját.
Az összeállításban Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, Nahalka István oktatáskutató, Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának ügyvivője Totyik Tamás, a PSZ elnöke mellett Kopcsik Istvánt, a TTE Bizottmányának tagját is idézik.
2023 karácsonyán Bódy Gergő műsorában Kopcsik István, a TTE Bizottmányának tagja idén az ünnepkör kialakulásáról beszél. Mi karácsony ünnepének előzménye? Melyik történelmi személyiségnek köszönhetjük a „jézuskázás” elterjedését? Mikor alakult ki a karácsony ünnepköre? Miért tette Konstantinus december 25-re Jézus születésének dátumát? Mikor volt a Mária-kultusz csúcspontja? Miképp épült a pogány rítusra, ünnepkörre a keresztény ünnepsor […]
Nem hódító-, hanem zsákmányszerző hadjáratokat hajtott végre szerte Európában Attila (410. – 453.), a hunok királya – mondta Kopcsik István, a Történelemtanárok Egyletének bizottmányi tagja annak kapcsán, hogy Schmidt Mária szerint ideje visszafogadnunk Attilát. Kopcsik arról is beszélt a Megbeszéljük című műsorban, a hun rokonság hangsúlyozása inkább politikai termék, mintsem a történelemtudományra alapozott megállapítás. Schmidt Mária azt […]
Luxemburgban magasabb a nők átlagkeresete 0,2 százalékkal, mint a férfiaké, viszont Észtországban a legnagyobb a bérszakadék az EU-ban. Magyarország a felső tartományba tartozik a 17,3 százalékkal, mert az EU átlag 12,7 százalék – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság rendezvényén, annak kapcsán, hogy Claudia Goldin munkaügyi közgazdász kapta az idei közgazdasági Nobel-díjat. / A cikkben […]