20 éve – Auschwitz hatvan év után Megyei diákok: Pályázatot írtak, hogy találkozhassanak a borzalommal Két megyénkben tanuló diák is ott lehetett abban a csoportban, amely a holokausztmegemlékezésekre Auschwitzba utazott. A győri Révai Miklós és a kapuvári Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium tanulói pályázatot írtak, hogy ott lehessenek az emberiség egyik legmegrázóbb emlékhelyénél. Debreczeni-Mór Andrea a […]
Az összeállításban Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányi tagja, Schiller Mariann, a Magyartanárok Egyesületének elnökségi tagja és Repárszky Ildikó, a Történelemtanárok Egyletének alelnöke is nyilatkozik.
Kevesebb mint egy hónap múlva kezdődik az érettségi szezon, ami idén nagyobb változásokat tartogat a diákoknak, mint az elmúlt években. A 2020-ban bevezetett új alaptanterv és kerettanterv értelmében idén már más követelményrendszernek kell megfelelniük a diákoknak. Májusban országszerte megkezdődnek az érettségik, immár a 2020-ban kiadott új alap- és kerettantervnek megfelelően, azaz már új tematika és követelményrendszer […]
Körülbelül egy hónap múlva kezdődik az idei érettségi szezon, ami még több újdonságot tartogat, mint az elmúlt években. Ugyanis a 2020-as Nemzeti alaptanterv és az ehhez kapcsolódó új kerettantervek bevezetésével 2024-től már új követelmények alapján érettségiznek a diákok. Ebben a cikkünkben a történelemérettségi változásaival foglalkozunk. A Történelemtanárok Egylete 2021. februárban kiadott egy állásfoglalást, amiben több változtatást […]
A nagy technikai civilizációs robbanás után óriási különbség lett az egyéni tudás, ismeret, meg az emberiség tudása és ismerete között. Ezzel pedig nagyon keményen vissza lehet élni. A magyar kormány az oktatás újra „poroszosításával” ezt meg is teszi – véli Kopcsik István, a Történelemtanárok Egyletének bizottmányi tagja. Szerinte a diktatúrák mindig arra játszanak, hogy lelkes, […]
Az idei évben módosul a magyar-és a történelemérettségi. Mire számíthatnak a diákok és a tanárok? – Fenyő D. György, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke és Repárszky Ildikó, a Történelemtanárok Egyletének alelnöke segít megérteni, mire számíthatnak a diákok.
Evangélikus lelkész, kétezer ember megmentője, a Gaudiopolis – Örömváros létrehozója volt Sztehlo Gábor, aki 1972-ben megkapta a Világ Igaza címet. A halálának ötvenedik évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév első állomásaként március 18-án nyitókonferenciát tartottak Budapesten vasi és vasi kötődésű résztvevőkkel. A Raoul Wallenberg Emberség Háza, a Budapesti Főváros II. kerületi Önkormányzat és a Magyarországi Evangélikus Egyház […]
A 2024-es májusi-júniusi érettségi lesz az első, ahol a diákok a megújult követelmények alapján vizsgáznak. Mutatjuk, hogyan változik a közép-és az emelt szintű történelemérettségi 2024-ben. – Az Eduline-nak Repárszky Ildikó, a TTE alelnöke nyilatkozik. Az idei tavaszi érettségin a diákok már az új, 2020-as nemzeti alaptanterv alapján adnak számot a tudásukról. Míg az újfajta matekérettségi közelít a […]
Március 15-én a Klubrádió Esti Gyors című műsorában Kopcsik István, a TTE Bizottmányának tagja 1848 márciusáról beszélt. Kinek mit jelent ma ez a nap? Ki mire használta fel? Mitől lehetne valóban ünnep? Hallgassa meg!
Mostantól olyan körülményeket is pluszponttal díjazhatnak a magyar egyetemek a felvételin, mint hogy oda járt-e a jelentkező családtagja, megcsinálta-e a jelentkező az egyetem valamely fizetős előkészítőjét, segített-e korábban a templomban, egyházi iskolában végzett-e, vagy van-e megyei lakcímkártyája. Magyarországon már így is komoly probléma, hogy nem az okosabb gyerekek jutnak be az egyetemekre, hanem a pénzesebbek. […]
Mindenkinek van egy története, amit megéri elmesélni. Miklósi László a történelmet úgy oktatja, mint senki más. Miklósi László a Történelemtanárok Egyletének alapítója és elnöke. Miközben a szervezet vezetőjeként szakmai rendezvényeket szervez, ismeretterjesztéssel foglalkozik és országos – sőt, ma már országhatárokon túl ívelő – hálózatot épít és működtet, a tanítás a szívügye. Évek óta egy különleges módszerrel ébreszti fel […]
Ebben a sorozatban világvége várásról és kataklizma jóslatokról kérdezi Bódy Gergő a Klubrádió Ötös című műsorában Kopcsik Istvánt, a TTE Bizottmányának tagját. A befejező részben a következő időszakra vonatkozó jóslatokat ismerhetjük meg. A tudomány vetíti előre a világunk, az emberiség végét? Mennyi időnk van még a „végítélet órája” szerint? Hallgassa meg!