Az Oracle oktatási alapítványa (Oracle Education Foundation, OEF) a 9 és 19 év közötti diákok és tanáraik számára idén is kiírta a ThinkQuest nemzetközi versenyt. (Forrás: Terminal)
A parlamentbe frissen bekerült szélsőjobboldal első „fényes győzelmeként” értékelik Görögországban, hogy Kosztasz Karamanlisz konzervatív miniszterelnök visszavont egy általános iskolai történelemtankönyvet. (Forrás: MTI)
A tudományos életünk nehéz átalakulás közepette zajlik, de fontos látni és láttatni, hogy eközben jelentős eredmények születnek, a magyar tudomány a nemzetközi élvonalban is tud lenni. (Forrás: MTI)
Elkészült és látogatható az internetes ifjúsági és gyermekirodalmi adatbázis, amely szülőknek és pedagógusoknak kíván segítséget nyújtani a gyerekeknek ajánlandó kötetek tengerében – mondták el az adatbázis megalkotói szerdán Budapesten. (Forrás: MTI)
Manapság az oktatott tantárgyakat iskolánként, korcsoportonként és jellemző ikt-alkalmazások mentén másképpen interpretálják és más oldalai kerülnek az érdeklődés középpontjába – írta Jenei Zsolt az ÉS oldalán.
Több volt szocialista ország után a lengyelek is megkezdték az egykori titkosrendőrség tagjainak és a jelenleg fontos pozíciót betöltő személyek aktáinak közzétételét az interneten. Az érdeklődés óriási. (Forrás: SG)
Emelt szintű érettségire 1.900, míg középszintűre 14.373 jelentkezést regisztrált az Oktatási Hivatal az október 19-én kezdődő őszi vizsgákra, a diákok 144 helyszínen adnak majd számot tudásukról országszerte – közölte a szaktárca az MTI kérdésére.
A Lázár Deák Térképészeti Alapítvány a Cartographia Tankönyvkiadó Kft. támogatásával országos pályázatot hirdet földrajz-, történelem- és irodalomtanárok részére.
A feltételezések szerint akár Álmos vezér nővérének csontmaradványai is lehetnek azok a leletek, amelyekre az észak-borsodi Kazincbarcikán bukkantak rá, az úgynevezett Boszorkányszögben. (Forrás: Múlt-kor)
Nem változik az államilag támogatott hallgatói összlétszám: a 2008/2009-es tanévben is 56 ezer diák kezdheti meg ilyen formában tanulmányait – tudta meg az MTI Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkártól szerdán.