Kedden veszi kezdetét, és nyolc napon át tart az egyik legismertebb zsidó ünnep, a Hanuka. A szokásoknak megfelelően idén is számtalan nyilvános hanukai ünnepség lesz a fővárosban. (Forrás: Rádió.hu)
Növekedett azon európaiak száma, akik kevesebb időt töltenek televíziózással, és helyette inkább az internetre kattannak rá – derül ki a JupiterResearch legfrissebb kutatásából. (Forrás: Rádió.hu)
Elektronikus úton is jelentkezhetnek a mostani felvételi eljárás során a diákok a felsőoktatási intézményekbe, a jövő évben ugyanakkor február 15-re módosul a jelentkezési határidő. (Forrás: Index)
2004. október negyediki indulásunk óta eltelt két hónapban befejeztük az oldal formai és tartalmi munkálatait és mostantól az összes működő szolgáltatásunkkal állunk az érdeklődők rendelkezésére.
Roma és nem roma emberek együttélését bemutató fotókat vár az esélyegyenlőségi tárca. A pályázat a novemberben indult Program az összetartó társadalomért kezdeményezés része, a díjnyertes alkotások pénzjutalomban részesülnek. (Forrás: Magyarország.hu)
Ellentmondásokra mutatott rá egy friss elemzés a számítógépek és az iskolai teljesítmény összefüggései kapcsán. Eszerint a közhiedelemmel ellentétben nem biztos, hogy gyakori iskolai számítógép-használat javítja a diákok eredményét. (Forrás: Origo)
Szakmailag elismert, a politikától független intézménnyé vált öt év alatt az oktatási jogok biztosának hivatala – véli az intézmény vezetője. Aáry-Tamás Lajos szerint a párbeszéd és a bizalom a siker kulcsa. (Forrás: Educatio Press)
Az Európai Unió kábítószer-jelentésének ismertté válásával azonos időben hozták nyilvánosságra a magyarországi droghelyzetről tájékoztató adatokat. (Forrás: Szocháló)