Az olasz régészeknek szinte fizetniük kell, ha ásni akarnak
2004. november 8. hétfő, 0:00
Olaszországról
azt szokták mondani, hogy az egész olasz csizma nem más, mint egy
szabadtéri múzeum, egy hatalmas régészeti lelőhely, ahol akárhol
leásunk, rögtön előbukkan az ókor.
(Forrás: Rádió.hu)
Pontosan úgy, ahogy Federico Fellini Róma című
filmjében, amikor egy metróalagút fúrása közben egy földalatti római
villába törnek be a gépek, és ez nem pusztán film, pontosan ez történt
Rómában négy évvel ezelőtt, amikor a jubileumi szent évben új alagutat
fúrtak az olasz fővárosban, és Néro császár édesanyjának a villájába
ütköztek.
Mi történik ilyenkor? Az egész világon az történt volna,
hogy azonnal leáll a munka, egyetlenegy váza, vagy csontdarab elég
ahhoz, hogy régészek lepjék el a területet, védetté nyilvánítsák, és a
legapróbb mozaikkockákat is vitrin alá helyezzék. Ez történne
Nagy-Britanniától hazánkig, de nem Itáliában. Ha építkezés közben egy
egész római villába ütköznek, Krisztus előtti freskókkal, a munka megy
tovább, a régészeti leletet pedig felpakolják, és eltüntetik. Jobb
esetben múzeumba kerül. Az említett római villa is egy éjszaka alatt
eltűnt. Barbárok – mondják az olaszokról az angol, és német régészek,
akik elkeseredésükben már azt is felajánlották, hogy örökbe fogadják a
pompeji ásatásokat.
Elmúlt nyáron
történt, hogy a szicíliai Piazza Armerinán, ahol egy gyönyörű villa
árválkodik, mozaikpadlói miatt unikum az egész világon, a turisták
álltak őrt, hogy a tolvajok ne lopják el a mozaikdarabokat.
Olaszországról tehát nehéz példát venni, ami a lelőhelyek védelmét
illeti. (…)
De mi van
Olaszországban? Itt éppen a hatalmas régészeti örökség
magyarázza a problémát. Olaszországban felmérhetetlen a régészeti
örökség, az is, amely még a föld alatt rejlik, és az is, amelyet már
felszínre hoztak Pompejiben, vagy a szicíliai Piazza Armerinában. De az
olasz városokban is ez a helyzet. A karbantartás is hatalmas
erőfeszítést követel, lehetetlenség mindent felszínre hozni, megőrizni,
katalogizálni, kiállítani, nincs hozzá elég forrás sem – mondta Luciano
Zama, aki hozzátette: elég a mostani metróépítésre gondolni Nápolyban.
Állandóan késésben vannak, egyre újabb és újabb történelmi rétegekre
találnak. (…) Nehéz a döntés egy olyan városban, mint Nápoly. A metrót
muszáj megépíteni, a hely viszont szűkös, nem lehet minden esetben
teljesen átrajzolni a metró vonalát. Van, amit el kell pusztítani.
Magyarországon azt hiszem, más a
helyzet, hiszen ott a legkisebb lelet is jelentős örökségnek
számít. Olaszországban ez lehetetlen, más szempontokat kell figyelembe
venni – nyilatkozta a nápolyi régész, és az olaszok ezt is teszik. Nincs
az a kincs, amely miatt leállna egy autópálya-építkezés. Van amit
visszaásnak, van amit a legmodernebb technikával kiemelnek a földből. Ha
gépkocsival Firenzéből Rómába tartunk az autópályán, az utolsó
fizetőkapunál régészeti park mellett vezetünk el. Az ókori kövek ott
szívják magukba a kipufogógázt, ahogyan a vízvezetékek, maga Pompeji is,
pedig Olaszországnak is tudnia kellene, mekkora érték hever a lába
alatt. Luciano végül azt is elárulta, hogy ez az oka, amiért keveset
keresnek az olasz régészek, sőt néha nekik kell fizetni, ha egyáltalán
ásni akarnak.
0shares
Már egy mozijegy ára is segítség! Ha teheted, támogasd a Történelemtanárok Egyletének munkáját!