Egyhetes határidőt adott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a miniszterelnöknek arra, hogy kitűzze az újbóli tárgyalások időpontját a közoktatási törvény módosításának tanárok érdekeit sértő pontjairól. (Forrás: MNO)
Az eddigi, már együttműködő, angol nyelvterületen található könyvtárak után egy spanyol egyetem is csatlakozott a Google digitalizációs programjához. (Forrás: IT News)
A májusi Gyurcsány-beszéd kapcsán csak abban lehetünk biztosak, hogy a rendszerváltás utáni történetünk fordulópontjáról van szó, mely egykor történelemkönyveknek is a lapjaira kerül majd. Fazekas Csaba írása.
Kemény munka és piknikhangulat: folynak az 56 csepp vér című új magyar musical próbái. Az előadást október 19-én és 22-én láthatjuk a Papp László Sportarénában. A történet egy ávós lánya és egy kitelepített fiú közti szerelemről szól. (Forrás: Magyar Hírlap)
Alkotmánysértőnek találta az Alkotmánybíróság (AB) a felsőoktatási törvény nyári módosításának azt a pontját, amely szerint a rektor csak a gazdasági tanács egyetértésével nyújthat be javaslatokat a szenátusnak. (Forrás: Népszabadság)
Takarékoskodjunk az energiával, a mobiltelefon akkumulátorának feltöltése után húzzuk ki a hálózati adaptert a konnektorból — figyelmeztet a Nokia vezetésével létrejött munkacsoport. (Forrás: HWSW)
A Debreceni Mester Kiadó az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából 2006. október 23-án 8.30 órától Debrecenben megrendezi a X. Nemzeti forradalmi szavalóversenyét. (Forrás: PaFi)