Az adattárolás folyamatosan fejlődik. Az emberek mindent lementenek: CD-re, DVD-re, USB-kulcsokra. A szakemberek szerint azonban a tény, hogy semmit sem jegyzünk meg, mindent csak elraktározunk, hosszú távon nem sok jóval kecsegtet. (Forrás: SG)
Bokros Lajos javaslata önmagában nem old meg semmit, amit rögtön láthatunk, ha elképzeljük az egyetemek rektorait, amint a gazdasági tanácsok morális támogatásával elkezdik elbocsátani az oktatókat – írta Rudas Tamás az ÉS-ben.
Botticellinek tulajdonított, eddig ismeretlen egészalakos freskót tártak fel az esztergomi várban, mely a négy reneszánsz erény közül a mértékletességet ábrázolja.
A múlt héten az egészségügy finanszírozása, az ingatlanadó és az energetikai piac liberalizációja mellett az oktatási reform lelassulása volt az egyik olyan téma, amelyet az SZDSZ a koalícós feszültség forrásaként nevezett meg. (Forrás: Hírszerző)
Már magyar nyelven is elérhető az az oktatási program, amellyel az általános és középiskolákban akár már ősztől tanítani lehetne az emberi jogokat. (Forrás: RTL Klub)
A Nyilaskeresztes Párt helyi szervezetének egyik vezetője volt Havránek Ferenc hódmezővásárhelyi szocialista önkormányzati képviselő édesapja – közölte a város fideszes polgármestere a csütörtöki közgyűlés szünetében az MTI-vel.
Több ezer pedagógust kell elbocsátani még az új tanév kezdete előtt a szeptemberi kötelezőóraszám-emelés miatt. Az InfoRádió által megkeresett önkormányzatok főként nyugdíjazással oldják meg a létszámcsökkentést.
Szombaton és vasárnap római mozaikműhely várja a római kor iránt érdeklődőket a budapesti Aquincumi Múzeumhoz tartozó Hercules-villában, amelyet erre az alkalomra megnyitnak a nagyközönség előtt – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Az oktatási és kulturális miniszter 10/2000. (VI. 8.) OM rendeletével a magyarországi oktatás, képzés, felnőttoktatás, tudományos kutatás érdekében végzett kiemelkedő tevékenységért a gazdasági élet szereplőinek elismerésére Kármán Tódor-díjat alapított. (Forrás: OKM)