Az Amnesty 2021 januárjában indította új podcast csatornáját. A Szkópon a hazai és nemzetközi emberi jogi kérdésekkel foglalkozó adások mellett havi rendszerességgel osztanak meg oktatási témájú beszélgetéseket.
2021-ben nyolcadik alkalommal rendezi meg az Amnesty emberi jogi versenyét középiskolás diákok számára. A februártól májusig tartó verseny során kreatív, izgalmas feladatokkal dolgozhatnak a résztvevők, egyúttal felléphetnek a számukra fontos ügyek mellett!
A Közös Halmaz Alapítvány pályázati felhívása A Közös Halmaz Alapítvány és a Független Médiaközpont az 1945-ös évről szóló családtörténeti visszaemlékezések három kategóriájában ír ki pályázatot 14 és 35 év közöttieknek. A pályázók garantált jutalomban, a zsűri által legjobbnak minősítettek értékes díjakban részesülnek. A pályázatokat itt, az oldal alján található pályázati űrlapon oldalon várjuk. Beküldési határidő: […]
2020. december 15-én lesz Korondi Ágnes és Zsupán Edina előadása az Országos Széchényi Könyvtár középkori és reneszánsz kódexeket bemutató tematikus honlapjairól
A pandémia miatt kissé megkésve, de még ez év végén megemlékezik a történész szakma a II. világháború végének 75. évfordulójáról. Az MTA Történettudományi Bizottsága II. világháborús albizottsága két decemberi konferenciát szervez: december 11-12-én egy angol és magyar nyelvű online konferenciát a háború utolsó évének legújabb kutatásairól, valamint december 13-án egy megemlékező előadássorozatot a második világháború […]
A távoktatásnál is alkalmazható lehet: rövidített tárlatvezetéseket kínál közösségi média felületén Gyula két ikonikus kiállítóhelye, a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont és az Erkel Ferenc Emlékház. Mintha ott volna a helyszínen, a tárlatvezetésen – így érezheti a gyulai Almásy-kastély és az Erkel emlékház rövid filmjének megtekintője. Mindkét múzeum olyan interaktív videóban mutatkozik be, amelyekben a történész szakemberek […]
Digitális oktatás X Verzió Filmfesztivál A digitális oktatásra való átállás megkönnyítéseként a diákok számára tanáraik jelentkezését követően egyéni és ingyenes hozzáférést biztosítunk a Diák Verzióban szereplő 4 filmhez. Jelentkezni a Fesztivál teljes ideje alatt lehetséges, a diak@verzio.org email címen. Közös feldolgozásra is lehetőség van a Diák Verzió online filmklubjában minden hétköznap 11 órakor. További részletek
A 10. Emlékezet Genealógiája – online konferencia 2020. november 4-26.2020. november 4-26. között az Emlékezés és Szolidaritás Európai Hálózata szervezésében megrendezésre kerül a Emlékezet Genealógiája programsorozat konferenciája. Az idei, tizedik kiadás címe „A holokauszt a globális és lokális nézőpontok között”. Mint minden évben az esemény a legkülönfélébb országokból – többek között Kanadából, az Egyesült Államokból, […]
Blinken OSA Archívum, Centrális Galéria 2020. október 15. – 2021. január 10. Online megnyitó: 2020.10.15. 18:00 A megnyitót itt követhetik: www.osaarchivum.org/hu Köszöntőt mond: MINK András, a kiállítás kurátora Megnyitja: CSUNDERLIK Péter, történész Kurátori tárlatvezetés: Legfeljebb 15 fős diákcsoportoknak, egyeztetés szerint. Jelentkezés: andristyakf@ceu.edu A megnyitót két korabeli, ritkán látható, hallható műalkotás bemutatásával zárjuk. Kertész Mihály: Jön […]