Már most lehet jelentkezni a rendezvényre, ahol történészek és újságírók fognak vitatkozni a szlovák–magyar közös múltról.
Az ismeretterjesztő magazinok kiadása után most más formában is folytatja a magyarok és szlovákok közös történelmi mítoszainak leleplezését a Történelemtanárok Egylete és a Napunk. Októberben nagyszabású konferenciára kerül sor Budapesten, ahol a magazinjainkból is ismerős történeteket tágabb kontextusban is megbeszélik a résztvevők.
A közép-európai térségre jellemző a történelmi traumák öröklődése, és ezek tárgyalása általában nem része a tanterveknek. Többek között Szlovákiában és Magyarországon sem szembesülnek kellő módon a diákok azzal, hogy ez a két nemzet hosszú évszázadokon keresztül, máig tartóan közösen alakította országaik sorsát, mindkét nemzet narratíváiban a másikat kizáró szemlélet dominál. Közös múltunk, történelmünk feldolgozásához, egymás megértéséhez járulhatunk hozzá a téma felvetésével, tudományos eredményeinek közreadásával, megvitatásával. Ez indokolja a Történelemtanárok Egylete és a Napunk közös munkáját ezen a téren.
A konferencia előadói között lesz Szarka László, Demmel József, Miroslav Michela és Simon Attila is.
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői Galán Angéla, Jakab György, Simon Attila és Szalay Zoltán, a vitavezető pedig: Stumpf András, a Válasz Online főszerkesztője.
(A TTE a tagjai számára útiköltség-térítést fizet a rendelkezésre álló keretösszegig.)
Közös múlt: ismeretekkel a történelmi tévhitek eloszlatásáért – szlovák és magyar történelemtanárok munkájának támogatása nyomtatott és online kiadványokkal, szakmai konferenciával. A Történelemtanárok Egylete és a Denník N hírportál magyar nyelvű lapja, a Napunk projektje.
Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő információk és állítások a szerző(k) álláspontját képviselik, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy a Tempus Közalapítvány hivatalos véleményét. Sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó hatóság nem vonható felelősségre miattuk.