Glavinicsné Jáhner Eszter gyűjtése

A potsdami konferencia tanítása Oroszországban (Tamara Eidelman)

Országunkban gyakran emlegetnek egy igaznak tűnő történetet. Egy kisfiú a moziban lát egy filmet, ahol cowboyok harcolnak indiánokkal és megkérdezi a mamáját: „Ezek oroszok és németek?”

Ez az anekdota nagyon szimbolikus. A Szovjetunióban mindenki hozzászokott az ellenségkép kereséséhez és ebben a helyzetben mindig az orosz-német viszonyt jelenítették meg, mint az örök ősi ellentétet. Amikor Oroszországban a II. világháborúról beszélnek, akkor egyszerűen csak azt mondják „a háború” és mindenki ismeri ennek az összes részletét. De valójában a tudásunk töredékes, felületes és néha eltorzított. Ismerjük a győzelmeket, de szinte egyáltalán nem emlékszünk a vereségekre. Van egy hatalmas hiányosság a háborúról szóló ismeretünkben, sem a történettudomány, sem az oktatás, sem a sajtó nem beszél a II. világháborúnak az egész világra kiható következményeiről.

Minden iskolásunk tudja, hogy a háború borzalmas szenvedéseket hozott az emberek milliói számára és hogy a SZU szinte egyedül szabadította fel a világot a náci uralom alól. Igaz, hogy a kelet-európai országokban a háború után voltak forradalmak, de soha nem beszéltek arról világosan, hogyan függtek ezek össze a világháborúval. A legkíváncsibb tanulók megkérdezték, hogy „Miért éppen a szovjet hadsereg által felszabadított országokban voltak szocialista forradalmak?”  Erre a kérdésre megvolt a hivatalos válasz: a forradalmak ezekben az országokban hosszú ideig érlelődtek. A szovjet hadsereg megállította a reakciós erőket és lehetőséget adott a cseh, bolgár, lengyei stb. forradalmároknak, hogy hatalomra kerülhessenek. Oroszországban minden évben megünneplik a Győzelem napját. Ez egy olyan ünnepélyes alkalom, amely egyben hivatalos, de népünnep is. Ezzel összehasonlítva a május 9-e utáni események (pl. Potsdam) teljesen elhanyagolódtak.

Sajnos a kommunista propaganda által sokat használt kifejezéseket (II. világháború, következmények, hidegháború) nagyon nehéz elemezni az iskolákban.

Nem könnyű ezt az időszakot tanítani, hiszen a diákok annyit hallottak a háború áldozatairól, az álnok, imperialista amerikaikról, hogy már semmi többet nem akarnak tudni. Másrészt viszont a háborúról és a 40-es évek végéről való őszinte megnyilatkozási kísérlet néha csodálkozást, haragot vált ki a gyerekekből, főleg a szüleikből.

Az utóbbi évek eseményei – a peresztrojka, a nemzetközi kapcsolatok teljes megváltozása, a szocialista rendszer lebontása – felkeltették az érdeklődést a háború utáni évek történelme iránt, bár még nem lehet megmondani, hogy jól tanítjuk-e ezt az időszakot az iskolákban.
Természetesen változott a tanítás, módosultak a tankönyvek is, jól jelzi ezt Potsdam illetve a hidegháború kérdése.

A változások jobb megértéséhez hasonlítsuk össze a mai helyzetet a 15-20 évvel ezelőttivel. Az első forrás amelyet elemzek, egy minden szovjet iskola által használt tankönyv. Potsdamról a „Szovjetunió és más szabadságszerető népek a fasiszta agresszió feletti győzelme” c. leckében esik említés. A következő fejezetekben a szerzők számos szocialista és kapitalista ország háború utáni történelméről beszélnek, de Potsdam következményeit nem említik. Csak a tankönyv végén szólnak a hidegháborúról, kijelentve: „Az imperialista amerikaiak nem akarták elfogadni az egész világon végbemenő változásokat és hidegháborút kezdtek a szocialista országok ellen”. Kiemelendő: Potsdam tárgyalása elválik a hidegháborúról szóló leckéktől.

Kb. egy fél oldalt szentelnek a potsdami konferenciának. Először azokról az emberekről írnak, akik részt vettek a konferencián, de ez a leírás nem több a nevek felsorolásánál. Aztán elég száraz és szűkszavú módon kijelentik, hogy a potsdami konferencia a háború utáni élet kérdéseinek megoldásával foglalkozott. A szerző közli, hogy Lengyelország határát az Odera és Neisse vonalon húzták meg. Ezt a tényt egy egyszerű kommentár egészíti ki: „Lengyelország visszakapta azokat a hajdani területeit, amelyeket a németek megszálltak”.
A legsúlyosabb hibája ennek az összefoglalásnak a hallgatás. Nem beszélnek a legfontosabb dolgokról. Egyetlen szó sem esik sem azokról az ellentétekről amelyek tönkretették a konferenciát, sem az atombombáról. A lengyel kérdés, a Lengyelországban élő németek deportálása, az emigráns oroszok sorsa mind ismeretlenek voltak a szovjet tanulók generációinak tucatjai számára. A fejezet végén a tanulóknak szánt hét kérdés közül csak egy foglalkozott Potsdammal: „Beszéljétek meg a potsdami és a jaltai konferenciák határozatait a lecke és a függelék szövege alapján!” A történelemtanárok sohasem szerették ezt a könyvet, ugyanakkor nem beszélhettek a változásokról. A kissé korrigált könyvet még mindig az állam rendeli meg és juttatja el minden oroszországi iskolába. Az utolsó kiadásban egy mondattal egészítették ki e részt. A nemzetközi kapcsolatoknak szánt fejezetben a változások még jelentősebbek. Találunk egy olyan gondolatot, amely – ugyan nagy óvatossággal – kijelenti, hogy a hidegháború felelőssége megoszlik a két tábor között.

Végül is a tankönyvek lapjain – ha nagyon lassan is – megjelennek a változások, az új tények, új értékelések. De az oktatás lényege még nem változott. Nincs semmi kapcsolat a konferencia és a hidegháború között, mintha semmilyen komoly probléma nem volna, semmi forrás, vita, reflexió. Az új idők azonban új megközelítést igényelnek. A változás jeleként említhetjük egy már jól ismert tankönyv megjelenését. Ebben a könyvben Potsdam már nemcsak a hidegháború végét, hanem egy új korszak kezdetét is jelenti. A konferenciát e mű sokkal részletesebben tárgyalja. A szerző szól a határváltozásokról, a németek deportálásáról az emigráns oroszok erőszakos visszatelepítéséről. Ez az információ teljesen hiányzott a megelőző tankönyvekből, ezáltal teljesen forradalmi volt megjelenése. A történelemtanároknak lehetőségük nyílt arra, hogy a Potsdamról és a háború végérő! szóló leckéket egészen új módon taníthassák. Ezek a leckék alkalmasak arra, hogy Európa és a Szovjetunió sorsáról, illetve más politikai kérdésekről vitatkozni lehessen.

Fontos, hogy ez a könyv számos politikai személyiség különböző álláspontját mutatja be. Másodlagos információt ad a tanulóknak, nincsenek források, így szűkülnek az önálló elemzés lehetőségei, mindent a szerző ír le. A fejezetek végén levő kérdésen is új módon jelennek meg. Céljuk nem egyszerűen a tények reprodukáltatása, hanem azok elemzése. Pl. „a hidegháború miért nem vezetett egy újabb világháborúhoz?” Végezetül elmondhatjuk, hogy a háború utáni európai történelem tanítása jelentősen változott. Oroszország történelmének fehér foltjai szinte teljesen eltűntek. A legfontosabb még létező probléma: hogyan juthat a tanár az iskolában használható forrásokhoz. Gyakorlatilag nincsenek audovizuális anyagok. De a változások megkezdődtek, és csak remélhetjük, hogy produktív eredményeket fognak hozni.
Az alábbiakban egy-egy részletet közlünk két tankönyvből.

„Jelenkori történelem”(1993)

1945. július 17. és augusztus 3. között egy harmadik konferenciára gyűltek össze a Szovjetunió, USA és Nagy-Britannia Potsdamban, Berlin mellett. A résztvevők J. V. Sztálin, G. Truman, aki Roosevelt halálát követően lett elnök és W. Churchill, akinek helyét a konferencia alatt C. Attlee vette át -a Munkáspárt választási győzelme során lett miniszterelnök. A potsdami konferenciát a háború utáni világ szabályainak kidolgozásának szentelték. A konferencia meghatározta a szövetségesek által elfoglalt Németország politikáját. A szerződések kikötötték a teljes leszerelést, Németország politikai életének demilitarizálását és gazdasági életének békés alapokra való helyezését.
A konferencia elhatározta, hogy Poroszország keleti részét Königsberggel együtt vissza kell adni a Szovjetuniónak, a terület maradék része pedig Lengyelországé.
Az eredetileg is lengyel területeket is vissza kell csatolni. A konferencia egy új intézményt is létrehozott – a Külügyminiszterek Tanácsát. Feladata a Németországgal korábban szövetségben levő államokkal való békeszerződés megkötésének előkészítése volt.
A Külügyminiszterek Tanácsában a SZU, az USA, Nagy-Britannia, Franciaország és Kína képviselői vettek részt. Az egyes békeszerződések kidolgozását a győztes országokra hagyták, akik aláíratták a feltételeket a vesztes országokkal.
Egy másik határozattal létrehozták a Nemzetközi Katonai Törvényszéket a legfőbb háborús bűnösök elítélésére.
A háború után a nürnbergi per során leleplezték és feltárták a hitleristák által elkövetett, az emberiség elleni legsúlyosabb bűntetteket. A Törvényszék szigorúan megbüntette a náci vezetőket.

„Hazánk történelme”(1992)

Két hónappal Németország katonai megadása után a SZU, az USA és Nagy-Britannia vezetői összegyűltek Potsdamban. Bizonyos résztvevők változtak az előző konferenciákhoz képest.
1945 április 12-én meghalt az USA elnöke, F. D. Roosevelt. Halála nemcsak az USA, de az egész világ számára fájdalmas veszteség volt. Munkája végzése során soha sem mulasztott el egyetlen alkalmat sem az USA érdekeinek megvédésére. Kompromisszumok útján mindig megtalálta a problémák megoldását és elérte a mindenki számára megfelelő szerződések megkötését.
A konferencia ideje alatt Nagy-Britanniában választások voltak. A Churchill vezette konzervatívok vereséget szenvedtek a Munkáspárttól, amely megszerezte a hatalmat. Így Potsdamban G. Truman helyettesítette Rooseveltet a konferencia alatt pedig C. Attlee vette át Churchill helyét. Ugyanakkor a Teheránban és Jaltában kialakult kapcsolat megromlott. De a legfontosabb mégis a résztvevő országok nemzetközi kapcsolataiban végbement változások voltak. A Németország feletti győzelem még szárnyakat adott a tárgyalófeleknek, de az ellentétek, amelyek szembeállították őket, egyre erőteljesebbé váltak.
Még egy esemény érdekes volt. Közvetlenül a konferencia kezdete előtt az amerikaiak próbálkoztak az atombombával. Truman és Churchill megegyeztek, hogy tájékoztatják Sztálint, de az információ semmilyen hatást nem tett a szovjet delegáció vezetőjére.
Truman úgy vélte, hogy Sztálin nem fogta fel a hallottakat. Sztálin semmilyen módon nem akarta elárulni, hogy a szovjet nukleáris terv folyamatban van.

1995. március 15-én ünnepelte Litvánia függetlensége visszaállításának 5. évfordulóját. Ezen rövid időszak alatt a litván nép megpróbálta bebizonyítani Európának és az egész világnak, hogy Litvánia más országokkal egyenértékű partner.
A litván iskolarendszernek világos koncepciója van a nemzeti iskolák helyreállítását illetően. A tanárképzés és a tananyag új programjának kidolgozása folyamatban van.

A litván iskolákban 598 történelemóra van; ennek 45%-át a litván, 55 %-át a világtörténelem tanítására fordítják. A XX. század történelmét a 9., 10. és a 12. évfolyamokon (14-18 év közötti korosztály) tanulják a diákok. A II. világháborút és a hidegháborút 10 évfolyamon, 36 órában tanulmányozzák. A tananyag szorosan kapcsolódik Litvánia történetéhez.

A II. világháború jelentős fordulatot jelentett Litvánia történetében. Amikor Németország elfoglalta Litvániát, a litván nép reménykedett abban, hogy megőrizheti függetlenségét. E bizakodás a teheráni, jaltai és a potsdami konferenciák idején is megmaradt. A háborúban és az azt követő időszakban a nácik illetve az oroszok 165 ezer zsidót s 700 ezer litvánt öltek meg vagy száműztek Szibériába.

A litván függetlenségi harc 1953-ig folytatódott. Ekkor vált bizonyossá, hogy a Nyugat aktív segítségében nem bizakodhatnak. A szovjet hatalom elleni harc azonban egészen az orosz csapatok kivonásáig – ha szórványosan is – folytatódott; ezalatt az idő alatt 36 ezer partizán halt meg.

Litvániában e sajátos következmények miatt igen nagy hangsúlyt helyeznek a potsdami konferencia tanítására. E tananyagot a II. világháborúhoz kapcsolódva oktatják. Nehezíti a munkát, hogy hiányoznak az e témát bemutató archív anyagok, a jói használható tanítási segédeszközök. Mostanában készülnek az új, reális megközelítést tükröző könyvek. Az új szemlélet lehetővé teszi, hogy a világtörténelmet és a hazai történelmet összefüggéseiben tanítsuk. Az időhiány miatt azonban fennáll annak a veszélye, hogy kevés idő marad a nemzeti történelemre. A tanításkor is különös hangsúlyt kell helyezni arra, hogy a nemzeti szempontok, sajátosságok tanítása ne sértse a szomszédos nemzetek érzékenységét.

A román történelemben a potsdami konferencia kevésbé jelentős, mint Németország vagy Lengyelország számára, mivel a jaltai szerződésben a Szovjetuniónak már 1945 márciusában sikerült Romániára kényszeríteni egy szovjet típusú kormányt Groza vezetésével A potsdami konferencia idején Mihály király – az amerikaiak által bátorítva – királyi sztrájkot hirdetett a Groza-kormánnyal szemben. Célja a szabad választások biztosítása volt. Eközben – az 1946-os választások előtt – Visinszkij Bukarestbe látogatott. A választás (természetesen) nem volt szabad. A kommunisták nyomasztó többséget szereztek; Mihály királyt lemondatták 1947-ben.

E korszak tanítását két fő korszakra osztjuk:
1. Románia a totalitarizmus útján (1944-47)
2. Kommunista rezsim Romániában (1948-89)

Célunk, hogy a történelmet a politikától és a különböző ideológiai törekvésektől mentesen tanítsuk; segítsük a tanulóinkat abban, hogy minél alaposabban, jobban megismerhessék a nemzeti történelem eseményeit
 
 

Spanyolországban a potsdami konferencia és a II. világháború kérdése az eseményeket követő időszakban nem váltott ki különösebb érdeklődést.

Amikor gyerek voltam – és ezzel bizonyára nem vagyok egyedül – (az ’50-es, ’60-as évek elejét leszámítva) soha nem hallottam arról, hogy volt egyszer egy II. világháború. A falusi iskolából, ahol tanultam egy a két világháború közötti térképre emlékszem, amely Észtországot, Litvániát és Lettországot, valamint az egységes Németországot mutatta. Keveset tanulmányoztuk a háborúkat, ugyanúgy, mint a mi polgárháborúnkat. Emlékszem: tanultunk a római birodalom háborúiról, a Franciaországgal szembeni függetlenségi háborúról. A gimnáziumban sem tanultunk sokkal többet. Csupán az egyetemen (az 1970-es években) foglalkoztam részletesen a II. világháborúval. Az 1970-es évek utáni történelemtankönyveket áttekintve megállapíthatjuk, hogy e konferencia témája, s a 11. világháború egyre fontosabb kérdéssé válik.

A ’70-es években a 9. és a 12. osztály tankönyvei csupán megemlítik az eseményeket, de nem szólnak arról, milyen határozatok születtek e tanácskozásokon. A ’90-es években a 12. évfolyam számára készült tankönyvek már igen jól magyarázzák a háborút és a konferenciákat; a 9. osztályosoknak készült könyvek azonban lényegében változatlanok.

Érdekes lenne megvizsgálni, hogy Spanyolország számára miért volt kevéssé fontos a II. világháború, miért csupán ennyit tanítottak erről az iskolában. Felvetődik az is: a világháború utáni konferenciák nem voltak fontosak ennek az országnak ? A válasz megfogalmazásakor a politika és a történelemtanítás kapcsolatára kell utalnunk: jó példa ez arra, hogy kerülhet egy politikai jelenség kapcsolatba a politikai rendszerrel, s ez hogyan hat a történelemtanításra.

Miként értékelték e szerződéseket Spanyolországban ? A békeszerződéseket a gerillák nagy reményekkel fogadták, a háború befejeződésekor azt várták, hogy e szerződések révén Spanyolország megszabadulhat Franco-tól. Az eget kémlelték, várva a szövetséges repülőgépeket, már a győzelmi ünnepségeket is előkészítették. Hiába, a gépek nem jöttek. A szerződések mélységes csalódást okoztak a spanyoloknak.

Más okból, de Franco is gyászolt. Szövetségeseit legyőzték; ő keveset beszélt az új európai helyzetről. Teljes csönd mégsem volt e témáról, egy keveset lehetett szólni erről, csakúgy, mint más diktátorok hibáiról. Jellemző, hogy hosszú évekig még az egyetemi tananyagnak sem volt része e téma. A fentiek alapján nem csodálkozhatunk azon, miért kapott kevés figyelmet a II. világháború tanítása. 1978 után új korszak kezdődött Spanyolországban. Az Európai Közösségbe való belépés után kétségtelen, hogy számos európai esemény fontosabb lett Spanyolország számára, mint korábban. A II. világháború befejezésének 50. évfordulójakor tartott megemlékezések jó alkalmat teremtettek arra, hogy e korszakról beszélni, tanulni lehessen.

Én azt hiszem, hogy a diktatúra idején is tudatában voltak az emberek az Európában történő események fontosságának, de hallgatniuk kellett. Franco „suttogások és könnyek” rezsimje megtanította őket, hogy ne beszéljenek, ne mondják ki azt, aminek kimondása elkerülhető.
A közelmúlt jobban figyelembe vette a politikát, mint a történelmet. Ezért mi sokat tanultunk az őskorról, a rómaiakról, arabokról, de nem tudunk semmit a szomszédainkról – s magunkról sem eleget az adott időszakban.
Napjainkban tudatára ébredünk annak, ami eddig csak a lelkünkben, elrejtve létezett: a háború és a konferenciák fontosságára.
Ma 50 évvel később, a II. világháború történelmi eseménnyé vált, s megerősödik a történelem, a múlt iránti érdeklődés.
Európa történelmének újszerű megközelítése segítségünkre lehet abban, hogy megváltozzék az adott történelmi korszakokról való képünk, valamint abban is, hogy ezt megfelelő módon alkalmazni tudjuk a történelemtanítás során.

Finnország kétszer is vesztesen került ki a II. világháborúból. A Szovjetunió 1939. novemberében megtámadta hazánkat; egyedül harcoltunk, területeket is vesztettünk. Később – az elveszett területek visszaszerzésének reményében – Németország oldalán harcoltunk a Szovjetunió ellen, de megint legyőzötté váltunk.

Az 1944 szeptemberi fegyverletétel után ki kellet űznünk a németeket Finnországból, de ez 1945 áprilisáig nem sikerült. A tanításkor e történelmi időszakot – többek között – kérdésekkel, szerepjátékokkal ismertetjük meg.
Az orosz levéltárakból érkező új forrásokat felhasználva az egyetemisták képzésekor kiemeljük: milyen tényeket, jelenségeket kellett mérlegelniük azoknak, akik az 1940-es évek döntéseit hozták. Ilyen kérdéseket tettünk fel pl.:

Jobb lett volna-e Finnország számára, ha nem működik együtt Németországgal?

Volt-e valódi választási lehetőség Finnország számára ebben az időben?

Végül 1945-ben Finnország szabad nemzetté vált. Hogyan menekültünk meg a sztálinizmustól?
Szakemberektől származó egyik lehetséges válasz szerint Finnország túl kicsiny fontossággal bírt ahhoz, hogy a potsdami konferencia érdeklődését felkeltse. Más elképzelés szerint Sztálin Finnországot, gyenge szomszédként kívánta konzerválni. Az 1945-ös választásokkor a szavazatok megoszlottak a szocialista és nem szocialista pártok között. Az 1940-es évek végén a keresztény irányzatú Paasikivi elnök kidolgozta a túlélési stratégiát országunk számára: Finnországot az adott nemzetközi viszonyok között semlegesként kell megőrizni, de  ugyanakkor törekedni kell arra, hogy az oroszok elégedetlenségét is elkerülje az ország. Ezt a stratégiát követve Finnország visszautasította a Marshall segélyt, belépett az ENSZ-be, az Északi Országok Tanácsába, majd társult tagja lett a CEE-nek.

Ennek az egyensúlyozási művészetnek megfelelően a finn politikai vezetők mindig élénken figyeltek az aktuális politikai helyzetre Európában, s különös félelemmel szemlélték a hidegháborús korszakot.

A Szovjetunió mindig rajta tartotta szemét Finnországon. 1948-ban többoldalú segítségnyújtási szerződést írtunk alá velük, más alkalommal viszont a szovjetek azt akarták, hogy a szociáldemokraták hagyják el a kormányt. Hivatalosan nem ítéltük el az oroszok 1956-os budapesti, és 1968-as prágai intervencióját. Cserében jó kapcsolatokat alakíthattunk ki skandináv szomszédainkkal és aktív szerepet játszottunk az enyhülési folyamatban. Jó példa erre az 1975-ös Helsinki konferencia megrendezése.
Külön szeretném bemutatni, hogy a hidegháborúnak milyen következménye, hatása van a finn történelemre. Ebből is adódik, hogy a finn egyetemisták számára az 1945 utáni történelem furcsa és távoli.

A történelemtanításban fontos, hogy a tanulók ne csak a látható és egyértelmű tényekkel találkozzanak, de keressék a rejtett összefüggéseket és magyarázatokat is.
Milyen következtetéseket vonhat le az egyetemista a történelemből? Az én tapasztalatom, hogy a legjobb lecke az, amikor a tanuló önmagától tanul, saját maga tesz megállapításokat.
Az évek folyamán sok egyetemista járt Leningrádban tanulmányi utazásként. Így levonhatták a következtetést: Finnországnak szerencséje volt, amikor megmenekült attól, hogy a Szovjetunió szatellitállamává váljék. Azt is láthatták, hogy a fiatalok ugyanolyanok mindkét országban, függetlenül az adott ország hivatalos ideológiájától és rendszerétől.

Glavinicsné Jáhner Eszter