Palotás Emil cikke

Elhangzott a „Balkán tegnap és ma” konferencián

Az 1878-ban bekövetkezett legfontosabb változás: amíg a balkáni népek előtte pusztán tárgyai voltak a nagyhatalmi politikának, arra érdemi befolyásuk nem volt, addig ezután már maguk is alakították sorsukat. ’78 után kiteljesedett a kisállamiság, egész rendszerré. Míg Törökország 170 ezer km2, 6 millió lakossal, addig a teljesen függetlenné vált négy kisállam és az autonómiát elnyert Bulgária együtt 340 ezer km2 14 millió lakossal.

A töröktől való felszabadítási harc mellett kibontakozik az egymással való rivalizálás. Ez már 1885-ben fegyveres konfliktushoz vezetett Szerbia és Bulgária közt. Különösen fontos, hogy hosszú, egyre hevesebb vetélkedés indult Makedónia birtoklásáért. Ez a századelőn ún. cseta háborúkká fajul.

A századelő új fejleménye, hogy miközben a kisországok törekednek arra, hogy minél nagyobb darabot kihasítsanak maguknak az európai török birtokokból, aközben egy ellentétes folyamat bontakozott ki: a szecesszió helyett az egybentartás (persze belső megújulással egybekötve. Így kívánta megőrizni e sajátos ország multietnikus és multikulturális jellegét. (Szép utópia volt.) Hasonlóképp belső modernizációval egybekötve kívánta egyben tartani és autonómiáját megőrizve egy nagyobb államközösség részeként a jövőjét biztosítani az albán megújulási mozgalom. Végül az ún. ifjú törökök tűzték ki célul az Oszmán Birodalom polgári reformok révén történő egyben tartását, amit az 1908-as forradalom után, legalább részben, meg is valósítottak. (Ill. elkezdték.)

A nagyhatalmak és a Balkán viszonyában érdekes és újszerű fejlemény a kollektív beavatkozás kísérlete Makedóniában. Miután 1903-ban a belső szervezet forradalma kudarcot szenvedett, továbbá a szabadcsapatok garázdálkodása anarchikus állapotokhoz vezetett, a nagyhatalmak egy reformcsomagot kényszerítettek a török kormányra. Az európai részek modernizálásának ürügyén kollektív gyámságuk alá helyezték a három makedón tartományt.  Az idegen csendőrség megszervezésével indult akciót a pénzügyek ellenőrzés alá vonásának, majd közigazgatási, igazságügyi stb. reformoknak kellett követniök. A nagy közös akcióból csak az európai csendőrség szervezése indult el érdemben, a nagyhatalmak belső ellentétei akadályozták a továbbiak életbe léptetését. Mégis tanulságos az epizód napjainkban: előfutára a Balkánra kívülről ráerőltetett, kétes kimenetelű modernizációnak, amely kísérletezés mindig nagy áldozatokat követel a szerencsétlen balkániaktól.

Szintúgy tanulságos a Balkán-háborúk története. Az 1912-13-ban zajló történések mutatták meg, mennyire önállósultak már a kisállamok. Bár a nagyhatalmak pillanatnyi érdekei egy pontban: a status quo őrzésének vágyában találkoztak, a balkáni államok mégis megszervezték, kirobbantották és végrehajtották az Oszmán Birodalom európai tartományainak likvidálására irányuló tervüket. Még fontosabb azonban, hogy a nagy siker után hajba kaptak a zsákmány felosztásán. (“Szövetségesek közti háború”.) Az 1913-as átrendezéssel a Balkánon tulajdonképpen már megkezdődött a “rövid”, mégis oly sok szörnyűséget hozó 20. század. Két eleme világosan megmutatkozott már 1913-ban. Az egyik a fennálló határokkal való végletes elégedetlenség minden oldalon és e probléma túldimenzionálása. A másik, hogy az addigi nemzetállamok több nemzetiségűvé váltak és az uralkodó nemzet nyomban megkezdte a “másság” felszámolását: beolvasztási törekvések, mindenfajta hátrányos megkülönböztetés és egyéb, olyannyira ismerős eleme Európa keleti felének napjainkban is virágzó törekvéseinek.