Immár két évvel ezelőtt, 2011 februárjában indítottuk útjára az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában azt az előadássorozatot, amelynek keretében az intézményben folyó tudományos kutatást és iratfeldolgozást mutatjuk be. Február 14-én, a KávéháZ a kétéves születésnapja alkalmából egy rendhagyó előadással köszöntjük vendégeinket: a külső kutatóink közül Hanák Gábor filmrendezőt és történészt kértük fel, tartson előadást arról, hogyan használhatók a tudományos kutatás számára – az írottak mellett – az audiovizuális források.

A felkérésre az apropót az adta, hogy a közelmúltban mutatták be a Hanák Gábor által vezetett Mozgóképkincs Alapítvány Cseh Tamás Archívumának filmjét Cseh Tamás arcai (Keresztül az életen – a hatvanas évektől) címmel.

Az előadás címe: Életutak − társadalomtörténeti nézőpontból
Időpontja: 2013. február 14. 15 óra
Helye: Budapest, VI. ker. Eötvös utca 7., az ÁBTL aulája

„Amikor találkozott Bereményi Géza és Cseh Tamás, felnőtt emberek voltak, lelkükben gyermeki sérülésekkel, amelyek soha meg nem gyógyulhattak. Benne éltek, kiszolgáltatottjai és élvezői voltak a konszolidációs dagonyának. Azoknak a ’60-as éveknek, amelyek Bibó szavával élve olyanok voltak, mint a méz, de előrehaladni nem lehetett bennük. Be nem vallott sajátossága volt a kornak, hogy egy társaságba járt az udvari értelmiségi és a kontesztáló szuverén Kívülálló. Utóbbi disszidens lett, vagy happeningeken váltotta a világot, hogy másnapra elfelejtse az elhatározott tetteket.

1970-ben egy rendszerető rajztanár és egy olasz−magyar szakot végzett fiatal író találkozott. Az író, Bereményi Géza éppen szinkrondramaturg volt a filmgyárban, zsebében első kötete: A svéd király. A rajztanár és indián Cseh Tamás már nem volt kezdő, dalaival szerepelt játékfilmekben, és ebben az időben lett Jancsó Miklós filmjeinek emblematikus dalnoka. Barátai közé tartozott a képzőművész-filmes Erdély Miklós, aki a fennállót soha el nem fogadta, a festő-zenész Baksa-Soós János, akkori példaképe, a kor kultikus alakja, és még sokan, akik a szabadság kis köreiben közlekedtek.

A dalok születését legendák övezik. A legendák forrása az emlékezet. Az emlékezet, amely éppoly törékeny és töredezett, mint a dokumentumok, már ami mára fennmaradt közülük. Például a negyvenes évekbeli filmhíradók elemzése közben derült ki számomra, hogy a könyvespolcomon lapuló testes szociográfia – amelynek címe Tordas. A Balogh Elemér szövetkezeti mintafalu (Wünscher Frigyes. Budapest–Debrecen, 1943) − valójában Cseh Tamás első tizenhárom évének dokumentuma; élete egyik meghatározó színterét mutatja be. A bevezető azon mondata, amely szerint „A mintafalu intézkedéseinek szálai a mintatelep vezetőjéhez, Cseh Ferenchez futottak, aki sokszor úttörő munkájával nagy érdemeket szerzett…”, tudatosítja, hogy igen, ő a dalnok édesapja, aki a Hangya Szövetkezet körzetvezetője volt a háború előtt. Fiát emiatt csúfolták később körzőnek. Az 1940-es évek végére a Hangya Szövetkezetet felszámolták, a Cseh családot egy erdőszéli szükséglakásba száműzték, és a mama − ahogy gyermekei hívták, „anyuka” − 1956 őszéig volt kitelepített „nagyságos asszony”.

A filmrészletekkel tűzdelt előadásomban felvázolom Cseh Tamás életpályájának legfontosabb állomásait, bemutatom többek között azt, hogyan, miért került az állambiztonsági szervek célkeresztjébe, milyennek láttatták őt az ügynökjelentések és a „kutatási beszámolók”, vagyis a források totalitásának segítségével kísérek végig egy múlt századi életutat a maga sikereivel és sérüléseivel.”

Mindenkit szeretettel várunk!