A szülők
talán úgy gondolják, hogy minél később lép bele ebbe a teljesítmény
centrikus világba a gyerek, annál jobb.
(Forrás: Magyar
Rádió)

Tíz évvel ezelőtt a
szülőt még arról kellett meggyőzni, hogy a gyerekének egy kisebb
létszámú osztályra vagy plusz még egy év óvodai fejlesztésre lenne
szüksége. Most pedig arról kell őket meggyőzni, hogy a gyereket bátran
elvihetik az iskolába, mert minden tekintetben elérte azt a szintet,
amivel ő az első osztály akadályait sikeresen fogja
venni. 
 
Az óvónők tapasztalata az, hogy a tanköteles korú gyerekek
31 százaléka visszamarad az óvodában. Ennek azonban nem az az oka, hogy
ennyivel butábbak a mai gyerekek, hanem a szülők bizonytalanok, és minél
később akarják beíratni a kicsiket iskolába, hogy megvédhessék őket a
nagy teljesítményi elvárásoktól. A szülők talán úgy gondolják, hogy
minél később lép bele ebbe a teljesítmény centrikus világba a gyerek,
annál jobb, és minél idősebb, erősebb, fejlettebb lesz annál jobban fog
tudni érvényesülni.

Egy óvónő az
alapvető problémát abban látja, hogy a szülők tudván, hogy az iskolában
milyen magas szintű követelmények vannak, bármilyen iskoláról is legyen
szó, a gyermekük nem fog tudni eleget tenni annak az elvárásnak, ami ott
van. A kudarctól próbálják megóvni őket addig, amíg lehet, hiszen az
óvodában 6 éves kort betöltött gyerek szinte csak sikerélményben
éldegél.

Tíz évvel ezelőtt a szülőt
arról kellett meggyőzni, hogy a gyerekének egy kisebb létszámú osztályra
vagy plusz még egy év óvodai fejlesztésre lenne szüksége. Most arról
kell a szülőket meggyőzni, hogy a gyereket bátran elviheti az iskolába,
mert minden tekintetben elérte azt a szintet, amivel ő az első osztály
akadályait sikeresen fogja venni. Az iskolák eléggé nyitottak, be lehet
menni nyílt napokra, meg lehet nézni, hogy mi az, amivel ott
foglalkoznak, milyen tempóban haladnak és az óvónők szerint a szülők
ilyenkor torpannak meg, ekkor jön az első bizonytalanság. Erre pedig
nagyon gyakran ráerősítenek az ismerősökkel folytatott beszélgetések,
tapasztalatcserék, mert ilyenkor sok olyan információt is kapnak, ami
nem biztos, hogy helytálló vagy éppen helyes abban az értelmezésben.

Az óvodának az lenne a feladata,
hogy a szülőkkel egy olyan bensőséges kapcsolatot alakítson ki, hogy az
ott dolgozó óvónők véleményét feltétel nélkül elfogadják. Ha ők három
vagy négy éven keresztül azt a gyereket lelkiismeretesen oktatják,
nevelik, akkor higgye el nekik, hogy az ő tapasztalatuk alapján
nyugodtan viheti iskolába. Ha ennek ellenére úgy dönt, hogy nem viszi,
mert vannak előző kellemetlen tapasztalatai vagy a rokonságban,
ismeretségi körben előfordult már ilyen és emiatt tartanak az iskolától,
akkor természetesen nem fogják tudni meggyőzni, akkor csak azt tudják
tenni, hogy még egy évig külön feladatokkal lássák el a gyereket, hogy
ne unatkozzon az óvodában. Ezzel a plusz egy évvel, ha nem is sérül, de
az óvónők szerint biztosan veszít az ilyen kicsi. Megoldás lehetne,
hogyha egy fejlesztő pedagógus, akinek ebben jártassága van, életkorának
megfelelő feladatokkal látná el vagy pedig az iskola és az óvoda
közötti űrt valami kitöltené, esetleg az iskola próbálna egy kicsit az
első osztály követelményeiből lenyesegetni, például nem kellene fél éven
belül írni, olvasni.