A Bad
Arolsen-i iratokból a világháború utáni káosz, rasszizmus és a náci
háborús bűnösök felelősségre vonásának elmaradása rajzolódik
ki.
(Forrás: Múlt-kor)

Több mint
fél évszázad után – rövid diplomáciai csatározást követően – elérhetővé
tették a 17,5 millió egykori fogoly, kényszermunkás iratait őrző Bad
Arolsen-i archívum több millió oldalnyi, eddig kutathatatlan
iratanyagának digitális másolatát. Az iratokból a világháború utáni
káosz, rasszizmus és a náci háborús bűnösök felelősségre vonásának
elmaradása rajzolódik ki. 

A Bad Arolsenben működő International Tracing Service
(ITS) őrzi a legtöbb eredeti, koncentrációs táborról íródott
dokumentumot, és a világ legnagyobb, a háború utáni DP-táborokról
(Displaced Persons Camp – menekültek/hontalanok tábora) szóló
gyűjteményét. Archívumában 3,4 millió név található, és azt eddig csak
eltűnt személyek felkutatására, illetve kárpótlási kérelmek céljából
lehetett kutatni. Most azonban megnyitották a történészek számára is: a
levéltárat működtető 11 tagállamot tömörítő szervezet ugyanis
megállapodott abban, hogy elkezdi a digitális másolatok elküldését a
washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum és a jeruzsálemi Jad Vashem Intézet
levéltárának.
 
Az ITS archívumában több
szövetséges tiszt beszámolója is megtalálható a háború utáni
állapotokról. Így ezekből például az derül ki, hogy a náci terrort
túlélők számára nem sok változást jelentettek a DP-táborok. „Még mindig
1000-1500 ember halt meg naponta. A halottakat, akiket volt SS őrökkel
hordattak el, a barakkok előtt halmozták fel. A holttestek gyakran
napokig a barakkokban maradtak, mert a raboknak nem volt elég erejük
kivinni őket”- írta Francois-Poncet francia hadnagy a szövetséges
katonai kormányzatnak írt beszámolójában. „Mivel a legtöbb fogoly még a
saját nevét sem tudta megmondani, a halál megállapításánál többet nem
lehetett tőlük várni.” A hadnagy csupán az esetek 25%-nál járt
sikerrel.

Amikor 1945-ben a Harmadik
Birodalom összeomlott, 8 millió ember vált hontalanná Európában. Több
millióan a 2500 sebtében felállított DP-tábor egyikébe kerültek, mielőtt
hazatelepítették őket. Az aktákból a felszabadítás feletti öröm helyett
sokkal inkább a kétségbeesés, veszteség, zavar és levertség, valamint a
gyakran érzéketlen katonai hatóságok képe bontakozik ki. A táborlakók
többségének nem volt hova mennie, családjuk a holokauszt áldozatává
vált, othonaik elpusztultak, vagy új bérlők kezébe kerültek.
Palesztinába nem mehettek, mivel az angolok megtiltották a zsidó
bevándorlást. „A német bánásmódnak köszönhetően az emberek bizalmatlanok
voltak, és féltek a szövetséges hatóságoktól. A legtöbbjük teljes
apátiába süllyedt” – írta 1945 szeptemberében az angol C.C. Allan
alezredes.