Mit kezdjünk egyes a Kádár-korszakhoz kapcsolódó
„mítoszokkal”? – 2×45 perc tanítási óra vázlata. (Dupcsik Csaba –
Repárszky Ildikó)

A kötetben
megjelent (rövidített) szöveg (pdf)

A téma alábbiakban vázolt feldolgozása egyrészt
felhasználható egy „életmód és társadalom a Kádár-korban” tanítási
egység bevezetéseként, másrészt, szándékai szerint, önmagában is
megállhat, mintegy kiváltva a korszak társadalomtörténetének tanítását,
ha szorít az idő – márpedig minden tanár tudja, hogy a 12. év vége felé
az idő szorítani szokott…

Céljaink
Az
óra célja kettős: egyrészt bizonyos téves vagy túlegyszerűsítő
sztereotípiák tisztázása, másrészt adatsorok, diagramok elemeztetése
csoportmunkában. Abból indultunk ki, hogy a család–munka–lakás témáival
kapcsolatban több, egymással összefonódó „mítosz” él a közvélekedésben.
Ezeket, szándékosan sarkítva, így foglalnánk össze:
1. Korábban a nők nem dolgoztak, otthon voltak a
családjukkal – majd jött a kommunizmus, s a nők is az üzemekbe
kényszerültek.
2. A háború előtt sok gyerek született, majd
egy ideig még annál is több („Ratkó-korszak”). Aztán a Kádár-korszakban,
a nők munkába „kényszerítése” és az abortusz engedélyezése (majd idővel
a fogamzásgátló tabletták megjelenése) miatt visszaesett a
gyerekszám.
3. Korábban értéknek számított a család, a
kommunizmus azonban családellenes volt, a Kádár-korban egyre több lett
az elvált, a „csonka család”, a magányos ember (szingli).
4. A
szocializmus korában az emberek csak az államtól kaphattak lakást,
tanácsi, szövetkezeti vagy szolgálati lakás formájában.
5. A
romák többsége a Kádár-korszakban nem
dolgozott.

Feltételek
Szerencsésebb, ha a diákok tanultak már az 1945 utáni
Magyarországról, tehát valamennyire ismerik az alapvető történéseket.
Ugyanakkor ez a két óra konkrét előtanulmányok nélkül is megállja a
helyét, mivel a diákoknak feltehetően van előzetes véleménye az említett
témákról – iskolai tanulmányaitól függetlenül is (az más kérdés,
mennyire megalapozott, ismereteken alapuló képről van szó). E sorok
szerzőinek egyike egy kilencedikes osztályban kérdezte a diákok
véleményét a fenti témákról – csak egyetlen tanuló volt, aki nem
válaszolt egyes kérdésekre, miközben csak 16%-uk állította azt, hogy
tanult már ezekről a témákról, még a nyolcadik osztályban (a „vizsgálat”
további tanulságairól később lesz szó).
Ami módszertani
szándékainkat illeti: előfeltétel, hogy a diákok legyenek képesek
diagramot elemezni. S ezt érdemes egy olyan téma kapcsán gyakorolni, ami
a tanulmányaiktól függetlenül is felkelti
érdeklődésüket.

Előkészület
A témát feldolgozó óra előtti tanóra végén
„közvélemény-kutatást” végzünk a tanulók körében. A névtelenül
megválaszolandó kérdésekre mintegy öt perc elegendő. A fent leírt
„mítoszokkal” kapcsolatos egyszerűbb, tételszerű állítások alkotják a
kérdőív kérdéseit.

1.
Csak az 1950-es évektől kezdtek a nők dolgozni, korábban
otthon maradtak a családdal.
1 – egyáltalán nem
értek egyet; 2 – inkább nem értek egyet; 3 – igen is, meg nem
is; 4 – inkább egyetértek, mint nem; 5 – teljesen
egyetértek.

2. Régen (a
második világháború előtt) sok gyerek született, az 1950-es években még
több, majd a Kádár-korszakban elkezdett csökkenni a születések
száma.
1 – egyáltalán nem értek egyet; 2 –
inkább nem értek egyet; 3 – igen is, meg nem is; 4 – inkább
egyetértek, mint nem; 5 – teljesen egyetértek.

3. A Kádár-korszakban a felnőtt lakosság
több mint fele nem élt házasságban (tehát egyedülálló, elvált vagy
özvegy volt).
1 – egyáltalán nem értek
egyet; 2 – inkább nem értek egyet; 3 – igen is, meg nem
is; 4 – inkább egyetértek, mint nem; 5 – teljesen
egyetértek.

4. A
Kádár-korban az emberek csak  az államtól kaphattak
lakást.
1 – egyáltalán nem értek egyet; 2 –
inkább nem értek egyet; 3 – igen is, meg nem is; 4 – inkább
egyetértek, mint nem; 5 – teljesen egyetértek.

5. Az 1970–80-as években a felnőtt roma
férfiak körében ugyanúgy teljes foglalkoztatottság volt, mint a nem roma
férfiak körében.
1 – egyáltalán nem értek
egyet; 2 – inkább nem értek egyet; 3 – igen is, meg nem
is; 4 – inkább egyetértek, mint nem; 5 – teljesen
egyetértek.

Előzetes
tanári munka
Összesíteni a véleményeket,
amelyeket a feldolgozásnál használunk majd (egy-egy osztály
véleményeinek összesítése öt feleletválasztós kérdés esetében nem
igényel sem komolyabb statisztikai apparátust, sem túl sok időt). Saját,
természetesen egyáltalán nem reprezentatív vizsgálatunkban egyébként a
tanulók többsége az 1., a 2. és a 3. kérdések esetében nem erősítette
meg „prekoncepciónkat” – a 4. és 5. kérdésekben esetében viszont
igen.

Az óra
menete
Az osztályt  öt csoportra osztjuk,
s mindegyik csoport megkapja a kérdőíven szereplő kérdések egyikét.
Majd az ehhez kapott diagramok segítségével, mintegy 5–8 perc alatt
megállapítják, mennyire lehet egyetérteni az adott állítással, illetve,
hogy mi a helyes válasz.
Az egyes csapatok beszámolói előtt a
tanár ismerteti az osztály előzetes „véleményét” az adott kérdésben.
Majd a csoportok egyik tagja elemzi a diagramot (lehetőség szerint
kivetítve, vagy ha erre nincs lehetőség, akkor legalább csoportonként
egy-egy print alapján). Miután a kiválasztott csoporttag megválaszolta a
kérdést, közösen megtárgyalják a tanulságokat. Feltételezzük, hogy a
megbeszélés folyamán számos, a kor társadalomtörténetével,
mentalitásával, életkörülményeivel kapcsolatos téma is felmerül, s
ezekre mindenképpen időt kell szánni.

1. állítás: Csak az
1950-es évektől kezdtek a nők dolgozni, korábban otthon maradtak a
családdal.

Diagram
Aktív kereső nők, illetve a 14–54 éves nők („aktív korúak”), az
összes nő százalékában

A
diagram adatai:

Elemzés és tanulságok
Az első
adatsorra pillantva: a Magyar Királyi Statisztikai Hivatal szerint már
1900-ban, tehát I. Ferenc József uralkodása alatt, a nők több mint ötöde
(20,8%) dolgozott, 1941-ben pedig csaknem negyede (24,1%). Ez az érték a
kommunista korszak végére, tehát 1990-re csak mintegy másfélszeresére
növekedett (37,4%).
Csak? Előzetes várakozásainkhoz képest
alacsony növekedést látunk. Igaz, itt az összes nőt vettük 100%-nak, a
csecsemőktől az aggastyánig – a vizsgált korszakban azonban, a
demográfiai változások miatt folyamatosan csökkent a gyerekszám, tehát a
legfiatalabb korosztályok aránya, és folyamatosan nőtt az idősek
aránya. Ezért ábrázoltuk a második adatsor segítségével az „aktív
korúakat”, tehát 15–54 éves korosztályt is, megint csak az összes nő
arányában.
Így már azt tapasztaljuk, hogy a valóban dolgozó
női népesség az aktív korú női népességhez viszonyítva már sokkal
jelentősebb mértékben nőtt (arról nem is beszélve, hogy a többiek között
számos rokkantnyugdíjas, gyesen lévő vagy tanuló nő is van – csupa
olyan kategória, amelyek 1900-ban vagy nem léteztek, vagy csak
mutatóban. Bár ebből a táblázatból nem derül ki, a tanárnak érdemes
tudnia: 1990-ben a 15–54 éves nők 6,8%-a volt „nem tanuló
eltartott”).
Visszatérve az 1. állításra: a tendencia eléggé
kétarcú. Az állítás csak ebben a sarkos megfogalmazásában nem helyes:
egyrészt a női munkavállalás nem a semmiből lépett elő a szocializmus
eljövetelekor, vagy nem egy szinte jelentéktelen szint kezdett el
hirtelen növekedni. A Rákosi- és Kádár-korban munkába lépő nők nagy
többségének az anyja, nagyanyja, jelentős részének pedig a déd- vagy
ükanyja is munkavállaló volt már. Másrészt a szocialista korszak valóban
jelentős növekedést hozott a női munkavállalás
tekintetében.

2.
állítás: Régen (a második világháború előtt) sok gyerek
született, az 1950-es években még több, majd a Kádár-korszakban
elkezdett csökkenni a születések száma.

Diagramok
Élve születések száma 1000
lakosra, 1876–2004

Élve születések száma 1000 lakosra Magyarországon és
az Egyesült Államokban, 1929–1965

Elemzés és tanulságok
Az első diagram azt mutatja, hogy nagyon tartós tendenciáról van
szó, amelyet állami politikák alig tudnak befolyásolni: 1876-tól
napjainkig ötödére csökkentek a születési arányszámok. Hangsúlyozni
kell, hogy a dualizmus korára, a Horthy-korszakra és a kommunizmus
korára egyaránt jellemző, hogy adott korszak végén kisebb volt a
születések összlakossághoz viszonyított aránya, mint a korszak elején.

Még a nagy történelmi kataklizmák hatása sem egyértelmű: az
első világháború például  néhány év alatt hatalmas visszaesést
hozott, majd a születésszám a háború után visszaállt – arra a szintre,
amelyre amúgy is csökkent volna, ha nincs háború. A második világháború
pedig, alig érthető módon, ezen a diagramon szinte
észrevehetetlen.
Láthatunk ugyanakkor egy növekedést a
második világháború után, amelyet a második diagramon külön kiemeltünk. A
születési csúcs 1954-ben volt: ebben az évben az 1000 lakosra születő
gyerekek száma újra elérte az 1931–32-es szintet. Nem magasabbat.
A második diagram nem annyira azt mutatja be, mi befolyásolja a
születésszám alakulását – inkább az, hogy mi nem befolyásolja. „A
Ratkó-korszakban az állam ösztönözte a születéseket és tiltotta az
abortuszt, s ezért nőtt nagymértékben a gyerekszám” – tartja magát a
mítosz. Nemzetközi összehasonlításban azonban azt találjuk, hogy hasonló
születésszám-növekedés szinte minden más országban volt, amely részt
vett a második világháborúban. Akár volt születésösztönző állami
politika, akár nem: az emberek ekkor hozták be a háború miatt
elhalasztott szülések egy részét is. Egészen más társadalmi körülmények
között ugyan, de például az észak-amerikai „baby boom”, ahogy ott
nevezik, jóval magasabb növekedést hozott ekkoriban, mint
Magyarországon.
Másrészt: nem igaz, hogy „az abortusz
engedélyezése és a női munkavállalás kiterjesztése” miatt csökkent a
Kádár-korszak elején a termékenység, majd „a családpolitikai
intézkedések” (pl. GYES) bevezetése miatt a ’70-es évek folyamán ismét
növekedni kezdett. A csökkenés az 1954-es csúcspont után azonnal
elkezdődött (kicsit lassabban, de az Egyesült Államokban is elkezdett
ekkortájt csökkenni a „baby boom”). Az 1970-es évek növekedése pedig
egyszerűen annak köszönhető, hogy a Ratkó-korszak viszonylag népesebb
korosztálya szülői korba lépett.

3. állítás: A Kádár-korszakban a
felnőtt lakosság több mint fele nem élt házasságban (tehát egyedülálló,
elvált vagy özvegy volt).

Diagramok
A 15 éves és idősebb férfiak
családi állapota, 1900–2006

A 15 éves és idősebb nők
családi állapota, 1900–2006

Elemzés és
tanulságok
Az első szembeszökő különbség a férfiak és a nők
családi állapota között mutatkozik. A különbség nem a házassághoz való
különböző hozzáállásból következik, hanem demográfiai tényezőkből: a
férfiak minden korszakban átlagosan néhány évvel később házasodtak,
illetve átlagosan néhány évvel rövidebb életkilátásaik voltak.
A másik feltűnő sajátosság, hogy már 1900 és 1941 között a 15 évnél
idősebb magyar férfiak mintegy harmada egyedülálló volt. Mai
kifejezéssel: szingli. Rácsodálkozhatunk, hogy mindig volt egy
viszonylag jelentős, (még) nem házas réteg a nők, de még inkább a
férfiak körében. Ennek teljes körű magyarázata szétfeszítené a téma
kereteit, de érdemes felvillantani: a késői házassági egzisztenciális
okait, a fogamzásgátlás stratégiáit, a sorkatonai szolgálat szerepét, a
városi cselédréteg létszámának növekedését, és így tovább.
Harmadszor: elgondolkodtató, hogy a 20. században a
Kádár-korszakban élt Magyarországon a legtöbb ember házasságban. A 20.
század első felében ugyanis a 15 évesnél idősebb férfinépességnek
maximum 62%-a volt házas – míg 1960 és 1980 között több mint 70%-a (más
kérdés, hogy az ezredforduló után ez a mutató „célba vette” az 50%-ot). A
magyarázat valószínűleg nem ideológiai – lehet idézni kommunista
vezetők „családellenes” vagy a „család fontosságát hangsúlyozó”
kijelentéseit egyaránt. A szólamoknál ugyanis sokkal fontosabb a
tényleges politika. Emeljük ki, hogy a korszak szociálpolitikájának
alanya szinte mindig a családos egyén, illetve a család volt. Példának
okáért, melyik „szinglinek” lett volna esélye lakáskiutalásra a
szocializmus korában? Másrészt kiterjedt volt a „második gazdaság” – az
1970-es években a magyar családok mintegy 70%-ában volt legalább egy
családtag, aki jövedelmet szerzett ebből a szférából. Márpedig ezen a
területen is fontos szempontnak számított a családi háttér megléte.
Végül az is sokat jelentett, hogy a korabeli társadalomban a fiatalok
számára az igazi „nagykorúsítást” a házasság hozhatta magával. Ezért
került néhány évvel korábbra az első házasság megkötésének átlagos
időpontja a század első feléhez képest.

4. állítás: A
Kádár-korban az emberek csak az államtól kaphattak
lakást.

Diagram
Lakásépítések száma (ezer), 1949–1990

Elemzés és tanulságok
Hiba, hogy a hatalmas városi lakótelepek láttán sokan hiszik azt,
hogy a szocializmus idején csak kiutalással juthatott valaki (tanácsi
vagy szövetkezeti) új lakáshoz. Valójában sokkal nagyon tömegek
építettek maguknak lakást (s hogy kapcsolódjunk az előző témához:
rendszerint egy házaspár teljes rokoni és baráti hálózatának
mozgósításával, többéves megfeszített munka árán). Az 1949 és 1990
között elkészült lakások 69%-át önerőből építették. De ez az arány még
az állami lakótelep-építés „fénykorában”, 1961 és 1980 között is 64%
volt.

5.
állítás: Az 1970–80-as években a felnőtt roma férfiak
körében ugyanúgy teljes foglalkoztatottság volt, mint a nem roma férfiak
körében.

Diagram
15–59
éves közötti férfiak közötti aktív keresők aránya, 1971 és 1993
(%)

Elemzés és tanulságok
A fent említett
minivizsgálatban egyetlen gyerek sem gondolta, hogy a felnőtt roma
férfiak körében teljes foglalkoztatottság létezett az 1970–80-as
években. Pedig ez volt a helyzet: mint a diagram is mutatja, a felnőtt
roma férfiak foglalkoztatottsági mutatói alig különböztek az
össznépességétől.
A gazdasági szerkezetváltás következtében
az 1980-as évek közepétől az 1990-es évek elejéig mintegy egymillió
munkahely szűnt meg Magyarországon. A magyarországi romák körében ettől
kezdve vált tömegessé a munkanélküliség. Továbbgondolható
következtetések: mekkora lehetett a 15 év feletti férfiak körében a
tanulók aránya?

Adatok forrása és javasolt
olvasmányok
Andorka Rudolf: Bevezetés a
szociológiába. 1997. 8. fej. „Népesség, népesedés, egészségügyi ellátás”
(266–301.); 11. fej. „Család” (351–377.)
Andorka Rudolf –
Harcsa István: „Népesedés és család”. In: Andorka Rudolf – Kolosi Tamás –
Vukovich György (szerk.): Társadalmi riport, 1990. TÁRKI,
Budapest,1990. 11–39.
Blaskó Zsuzsa: Nők és férfiak –
keresőmunka, házimunka. A „család” tematikájú ISSP 2002-es adatfelvétel
elemzése. KSH Népességtudományi Kutatóintézet, Kutatási Jelentések 82.
Budapest, 2006
Dupcsik Csaba: A magyarországi cigányság a
cigánykutatások tükrében, 1890–2008, Osiris. Budapest, 2009
Dupcsik Csaba – Tóth Olga: „Családok és formák – változások az
utóbbi ötven évben Magyarországon”. Demográfia, 50 (2007), 4. sz.
430–437.
Dupcsik Csaba – Tóth Olga: „Feminizmus helyett
familizmus”, Demográfia 51. (2008) 4. sz. 307–328.
Falussy
Béla – Harcsa István: „Háztartás és háztartásgazdaság az időfelhasználás
tükrében”. In: Kolosi Tamás – Tóth István György – Vukovich György
(szerk.): Társadalmi riport, 2000, 158–176.
Gyáni Gábor –
Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második
világháborúig. Osiris, Budapest, 1998
Kemény István – Janky
Béla – Lengyel Gabriella: A magyarországi cigányság, 1971–2003. Gondolat
Kiadó – MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Budapest,
2004
Múlt és jelen 1996. Magyarország népessége és gazdasága.
Múlt és jelen. Budapest, Központi Statisztikai
Hivatal.

Egyezzünk ki a
múlttal!