A 168 óra cikkében az Egylet elnöke nyilatkozott a nehezen
változó szemléletről.

A tankönyveket
engedélyező Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV)
Tankönyv és Taneszköz Bizottságának korábbi közleménye szerint: vannak
tankönyvek, amelyek nyomdatechnikailag, tartalmilag és a helyesírás
szabályai szerint sem felelnek meg a tankönyvvé nyilvánítás
feltételeinek. Nem fejlesztik a gyerekek képességeit, készségeit, s nem
ösztönzik kooperatív munkára a tanárokat. Hasonló következtetésre
jutottak az Oktatási Minisztérium által megbízott tankönyvkutatók is. A
kiadók viszont nem a tankönyvekben, hanem az oktatási rendszerben látják
a hiba okát. A tárca most mindenesetre új tankönyv-értékelési
szempontokon dolgozik. 

Szakemberek eddig is úgy látták: a tankönyvek terén
ugyanaz a helyzet, mint huszonöt éve. Azzal a különbséggel, hogy
akkoriban monopóliuma volt a Nemzeti Tankönyvkiadónak. S bár a terület
„felszabadult” a rendszerváltással, az alakuló szakmai műhelyek inkább
csak a könyvek arculatát frissítették. Legföljebb az egykori állami
kiadó sikerszerzőit csábították magukhoz. Mohácsy Károlyt például a
Nemzeti Tankkönyvkiadó volt igazgatója vitte privát vállalkozásához,
onnan pedig elhívták egy másik magánkiadóhoz. Mohácsy középiskolai
irodalmi tankönyvéből lassan három évtizede tanulnak a
diákok.

Fordulatot hozott az 1993-as
közoktatási törvény és a későbbi Nemzeti alaptanterv (NAT) is, amely az
iskolákat „helyi tanterv” készítésére kötelezte. A kiadók – megelőzve
az oktatási intézményeket – különféle tanmeneteket és könyveket
kínáltak. De mivel a NAT nem rögzíti, mennyi szakszó, név vagy
tudományos definíció lehet a könyvekben, a kiadók maguk dönthetnek az
arányokról.

A Commitment Pedagógiai
Intézet igazgatója, Kojanitz László az általános iskola harmadikos,
negyedikes környezetismereti köteteit, illetve a hetedikesek tankönyveit
vizsgálta. Elemzéséből kiderül: az egyik kiadó hetedikes
biológia-tankönyvének minden mondatában legalább három szakszó szerepel,
a negyedikesek környezetismeretében pedig az előző év szakszavainak
négyszerese. A szövegek is nehézkesek: az alsó négy osztály
tankönyveinek jelentős részében százkarakteresnél hosszabbak a
mondatok.

Honti D. Mária
gyermekpszichológus, nevelési tanácsadó azt mondja, a mai
iskolarendszerben a gyerekek sok mindent az ideális oktatási időszaknál
korábban, ráadásul elvontan tanulnak. Ezért aztán mindebből keveset
képesek hasznosítani. Például többnyire nem a valóságból, hanem csak
definíciókból ismerik a fákat, bokrokat, virágokat. „A gyerekek
lelkesen, kíváncsian érkeznek az iskolába. De a sok feladat, az állandó
gyakorlás hamar elveszi a kedvüket. Ha viszont nem haladnak, lemaradnak,
s a kudarc még inkább visszaveti őket” – magyarázza
Honti.

A Mozaik Kiadó szerkesztője,
Tóth Katalin említi, hogy tíz év alatt három tantervváltás volt, amikor
nekik is igazítaniuk kellett összes tankönyvükön. A szerkesztő szerint
az értékelők elfelejtik, hogy az ismeretanyagot a NAT szabályozza: „Ha a
vulkanikus működés a téma, a kürtő fogalmát kihagyhatnánk ugyan a
magyarázatból, de a bonyolult körülírás nehezítené a megértést. A
kőzetek felsorolása pedig nem jelenti azt, hogy a tanárnak az összes
adatot számon kell kérnie.”

Szalainé
Kuncze Magdolnától, a Krónika Nova Kiadó igazgatójától tudjuk: az OKÉV
jóváhagyása öt évig érvényes egy-egy tankönyvre, a meghosszabbításáért
több százezer forintot kell fizetni akkor is, ha semmit nem módosítottak
a kötetben. Ugyanakkor az OKÉV – bár a rendelet előírja – nem
vizsgálja, hogy a tankönyvek megfelelnek-e a szerzői jogi védelemnek:
„Tavaly óta minden egyes, a könyvekben szereplő versért, novelláért
engedélyt kell kérni a szerzőtől vagy a jogutódtól. Több millió forint
jogdíjat fizettünk ki. De vannak kiadók, amelyek nem tartják be a
törvényt, tankönyveik mégis felkerülhetnek a hivatalos listára. Ez
igazságtalan.” Szalainé szerint az oktatási tárcának kellene javasolnia,
hogy a mulasztás a kiadóvezető büntetőjogi felelőssége
legyen.

Tóth Katalin úgy látja, az
oktatási tárca a kiadókat hibáztatja, holott nem a tankönyvek határozzák
meg az oktatás módszertanát: „Idehaza jelenleg is ugyanaz a modell,
mint évtizedekkel ezelőtt. Vagyis a tanár előad, a diák hallgat, s
otthon magol. Kiadónk milliókat költött egy új típusú, képességfejlesztő
könyvsorozatra. De a tanárok alig rendelnek belőle.”

A Történelemtanárok Egyletének elnöke,
Miklósi László elismeri, vannak kollégái, akiknek kényelmesebb a régi
tankönyv és módszer. Nehezen változtatnak a szemléleten: szinte
kizárólag kronologikus politikatörténetet oktatnak, életmód- vagy
művelődéstörténetet nem. „Bár ezt ellenzem, nem csodálkozom, szoros a
tanmenet. Ha – mondjuk – a görög agora bemutatására csupán tíz perc jut,
rászánhatnak ugyan egy órát is arra, hogy a gyerekekkel népgyűlést
játsszanak, ám akkor másra kevesebb idő jutna. Inkább nem
kísérleteznek.”

Az
Oktatási Minisztériumban két éve dolgoznak a tankönyvek jóváhagyási
rendszerének módosításán. Egyelőre még hiányoznak a konkrét
megfontolások. A szakértők általánosságban mérlegelhetik, hogy például a
tankönyv összhangban van-e az emberi normákkal. Ráadásul a
„jóváhagyókat” pályázattal választják ki, s egy gyors tanfolyam
elvégzése már elég ahhoz, hogy bírálóvá váljanak.

Magyar Bálint oktatási miniszter azt mondja, hiába az
oktatási reform, ha a struktúrában külön életet élnek a tankönyvek:
„Korlátoztuk a kötelező órák számát, a NAT-ban a lexikális tudás helyett
a készség- és a képességfejlesztést állítottuk középpontba. Ugyanakkor a
tankönyvek információmennyisége túlságosan terheli a diákokat.” Épp
ezért – fogalmaz a miniszter – elkerülhetetlen a tankönyvvé nyilvánítás
folyamatának átalakítása: „Nemcsak minőségi, menynyiségi szabályok is
szükségesek. Például évfolyamonként meghatározni a szakszavak arányát
vagy a mondatok hosszúságát. A követelményeket pszichológusoknak is
vizsgálniuk kellene, sokszor ugyanis egy-egy adott korcsoporttól –
képességéhez képest – többet várnak.” A miniszter most úgy döntött:
szakmai vitát kezdeményez a tankönyv-jóváhagyás
gondolatkörében.

Honti D. Mária
nevelési tanácsadó egyik munkatársával négy kiadó első és második
osztályos olvasókönyveit hasonlította össze. Kezdték rögtön a
nyitóképekkel. Az egyik kiadó hatvanas-hetvenes évekbeli fotóján
szoknyás kislányok láthatók, kezükben hatalmas iskolatáskával, a kép
fölött versike: „Hívogat az iskola, kapuját kitárja. Kispajtásom gyere
hát, menjünk iskolába.” A következő lapokon Egy napom az iskolában
címmel újabb fénykép: régi kantáros nadrágban, illetve kötényruhában
játszanak gyerekek. Már csak az úttörőnyakkendő hiányzik, jegyzik meg az
elemzők.
Egy másik könyv fotóján a tanítónő magyaráz, a
gyerekek viszont az ablakon kifelé bámészkodnak, egymással dobálóznak.
Itt is van versrészlet: „Iskola, iskola, ki a csoda jár
oda?”
Az OKÉV 2003-ban 414, tavaly pedig 605 tankönyvet
értékelt, vagy hosszabbította meg engedélyüket.