„Teljesen rendben van, ha közoktatásunk évente megméretik. Ezt a mérést azonban mindenki – szülő, gyerek, fenntartó, pedagógus, állampolgár – fogja fel úgy, hogy a gyerekekkel egyszerre vizsgázik az oktatásirányításunk legfelsőbb szintje éppúgy, mint a helyi oktatásirányítók, a fenntartók. Hiszen az iskolák közötti különbségek megmutatkozása nem egyetlen tényező következménye.” (Kiss Erika, Osztályfőnök.hu)

Bizonyítást nyert-e valaha, hogy a képességfejlesztő, kíméletes és személyiség-központú tanítás tévút, és nem csak azok követelik a rend és a fegyelem uralmát, akik nem tanultak meg eléggé tanítani? – teszi fel a kérdést N. Kósa Judit a Népszabadság Online-on.

Ismétlés a tudás anyja… amíg meg nem unom… – teszem hozzá. Mert az ismétlés – variációk nélkül – még ha az ember, gyerek önkéntelenül is másképpen és másképpen végzi – monotóniájával nemcsak fárasztó, hanem ellenállást, sőt menekülést is kiválthat. (Galicza János, Népszabadság)

Másfél éve jelent meg a közoktatás megújításának feladatait összefoglaló Zöld könyv. Az impozáns munkát a politika azóta se fordította le gyakorlatra. A „szakma” pedig zavarában definíciós problémákkal bíbelődik: minek nevezzelek? Kései vélemények a Zöld könyvről a hvg.hu-n.

Az iskola az információtömegnek legföljebb tizedét nyújtja, s egyre görcsösebben igyekszik, hogy rendet vágjon az információk dzsungelében, diákjaiba táplálja és elfogadtassa azt a minimális tudást, amely a társadalmi együttműködéshez szükséges – írta Iványi György az ÉS-ben.

Nem volt valami nagy egyetértés Trianon-ügyben a szlovák törvényhozásban, de nincs mit csodálkoznunk rajta. Ha valaki azt gondolná éppen, hogy magyar oldalon az egyetértés nagyobb, téved. (Lovász Attila gondolatai Trianonról a pozsonyi Új Szóban)

Budenz egyáltalán nem volt gonosz. Tisztességes szaktudós volt, kiváló nyelvész: száraz és tárgyilagos pozitivista, a legszakszerűbb fajtából. Ezzel sok ellenséget szerzett (és szerez ma is) magának. A lelkünk romantikus fele ugyanis érzi, hogy a száraz tárgyilagosság valahol a gonoszság felé vezető első lépcső… (Nádasdy Ádám a nyelvészet és a történelem viszonyáról az ÉS-ben)

Mivel magyarázható, hogy Magyarország, ahol a Hitler által megszállt, illetve befolyása alá vont országok közül utolsónak került sor a zsidók tömeges deportálására, és ipar-szerű elpusztítására, végül nem úszhatta meg újkori történelme legnagyobb, koncentrált tragédiáját? (Pelle János publicisztikája a hvg.hu-n)

A Történelem mindenkinek az 1848. és 1875. közötti időszak magyarországi választásait vizsgálja a megszokott alapossággal.

A magyar középiskolák olyan társadalmi képet erősítenek a diákokban, amely két részre osztja az embereket: „mi” és „ők”. A cigánykérdés minden korábbinál aktuálisabb Magyarországon, az összes pártnak megvan a maga vélt megoldása, a fiatalok azonban nem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel ahhoz, hogy önálló véleményt alkossanak a témában. Hogyan oktassunk a cigányságról? (Viczián Zsófia, Komment.hu)

A szülőkön és a nevelésen rengeteg múlik. Az ő felelősségük, hogy meddig terjed a gyermek agresszivitása – állapítja meg Georg Spöttle a Hírszerzőn.

Voltaképpen nem is a bukás lehetőségének visszaállítása aggaszt a legjobban – ez lehet szakmai viták tárgya –, hanem annak átpolitizálása – írta Simándi Klára az ÉS 2010/10. számában.