A
rómaiak február 24-ét kétszer mondták. Persze, olyat nem mondtak, hogy
„huszonnegyedike”. (Forrás: hirek.csillagaszat.hu)

Amikor fellapozzuk az új esztendő naptárát, általában
csak a „tartalmával” foglalkoztunk:azt keressük, hogy hogyan
helyezkednek el, és a hét mely napjaira esnek a legfontosabb ünnepek,
mennyi lesz az ünnep- és munkaszüneti napok száma. A naptárkészítés
körül évszázadok óta fennálló gondokkal nem sokat törődünk. Ezeket
összefoglaló nevükön naptárproblémának vagy naptárkérdésnek
nevezzük.

Két csoportba soroljuk
őket: egy részük a polgári naptárak szerkezeti, főként belső
aránytalanságainak a kérdésével, más részük a naptárprobléma
csillagászati természetű lényegével foglalkozik. A tropikus év (vagyis a
Nap tavaszponttól tavaszpontig tartó évi útjának időtartama) nem egész
számú többszöröse az ezen út megtételéhez szükséges napok számának,
ezért a csillagászati és a naptári év hossza nem esik egybe. A
csillagászati év ugyanis 5 óra 48 perc 46,08 másodperccel hosszabb a
kereken 365∙24 órával (= 8760) számolt naptári
esztendőnél,ezért naptári évünket, hogy pontosan megfeleljen a tropikus
évhossznak, rendre ki kell ezzel az értékkel egészíteni. Természetesen
ezt a kiegészítést nem lehet évente elvégezni, mert a 0,2422 tízezred
napot (ennyi a különbség napban kifejezett értéke) nem csatolhatjuk
évente a december 31-i éjfél utáni pillanathoz. Meg kell várni, amíg egy
teljes napra növekszik az érték. De ilyen értéket sem találunk, mivel a
0,2422 tízezred többszörösei sem adnak pontosan 24 órát. Egyedül a
négyes szorzó jöhet számításba, de az 5 óra 48 perc 46,08 másodperc
négyszerese 23 óra 15 perc 4 másodperc. Évi 11 perc 14 másodperccel,
négyévi 44 perc 56 másodperccel kevesebb annál a 6, illetve 24 óránál,
amit a szökőnappal évente, illetve négyévente a naptárunkhoz adunk. A
szökőnapok beiktatásával 11 perc 14 másodperccel akaratlanul is
meghosszabbítjuk a naptári éveinket, így miközben a tropikus évnél
rövidebb naptári évünket a hitünk szerint a kellő mértékűre növeljük,
ezzel az értékkel meg is nyújtjuk. Ez a hihetetlenül kicsiny eltérés
alattomosan növekszik, és egy 400 éves ciklus alatt úgy vesszük
figyelembe, hogy a százzal osztható évek csak akkor szökőévek, ha
négyszázzal is oszthatók (így volt pl. 2000 szökőév, 1900 pedig csak 365
napos év).

Február 24-e az a nap,
amelyet a liturgikus naptárak, így A Magyar Naptárral Kiegészített Római
Naptár szerint is szökőévben „kétszer kell mondani” – azaz írni, és
amelyről a régi, a II. Vatikáni Zsinat előtti liturgikus naptárban
Mátyás napját február 25-re tették („Mátyás ugrása”). Igaz ugyan, hogy a
mai liturgikus naptárban már nincs ilyen, négyévenként megismétlődő
eseti áttétel (translatio), a szökőnap tekintetében nincs változás, az
továbbra is február 24., de már a Mátyás-nappal együtt, ezért az
egyszerűbb egyházi naptárakban nem is jelzik. Talán éppen az a baj, hogy
a zsinat itt egy „meggondolatlan” lépést tett: a „Mátyás ugrása”
elhagyása azt a látszatot kelti, hogy a szökőnapnak nincs igazi
jelentősége. Ha ugyanarra a napra esik a Mátyás-nap, úgy talán nem is ez
szökőnap, hanem a közönséges évekhez képest egy nappal meghosszabbított
február utolsó napja. Így kerülhet még az egyházi kiadású
kalendáriumokba is szökőnapként február 29. A tévedés oka éppen ez a
felfogás. A február szökőhónap jellege ugyanis nem egy toldaléknap
egyszerű hozzáadását jelenti, nem így hosszabbodik meg a hónap, hanem a
24. nap megduplázásával, amivel a hónap következő napjai eggyel előre
lépnek a hetinapok sorában. Ennek pedig a régi római naptárra
visszavezethető naptártörténeti okai vannak, amelyet a zsinat előtti
egyházi gyakorlattal együtt mi is örököltünk.

A szökőév latin neve, az anno bissextili, mensis
bissextili szó szerint a kétszer hat(odik) nap éve, illetve hónapja. A
régi római és az egyházi naptárban használt elnevezés, a „bis dicitur
Sexto Kalendas” („Sexto Kalendas kétszer mondatik”)
kifejezésbõl ered. A régi római naptárban ugyanis a
szökőnapot a március elsõ napját a Kalendae-t (Kalendis)
megelőző hatodik nap (a mi február 24-énk) kétszer „mondásával”, illetve
írásával iktatták a naptárba, úgy, hogy február 24. után ismét február
24-et írtak, vagyis szükségszerűen kihagyták a március elseje (kalendae)
előtti V. napot, a mi fogalmaink szerinti február 25-ét. Így lett a
szökőévi február hónap 29 napos; nem egy toldaléknap egyszerű
hozzáadásával tehát. Ennek megfelelően, ha egészen pontosan kívánunk
fogalmazni, a római naptár szökőnapja valójában nem február 24-e, hanem a
mi fogalmaink szerinti február 25-e, amit a rómaiak a fent írtak okán
„második” február 24-nek tekintettek. Olyan volt ez a számukra, mint a
mi kétnapos ünnepeinkben a második nap, amely az ünnepet illetően az
elsőhöz tartozik (húsvéthétfő, pünkösdhétfő, karácsony második napja).
Tulajdonképpen ezt a két napot egyetlen napnak tekintették, mint ahogy
mi a kétnapos ünnepeket lényegében egy ünnepnek
tekintjük.

Nálunk a zavart a római
gondolkodás különös logikája okozza: a napokat nem a hó
elejétõl elõre, hanem a következő hónap
elsõ napjától visszafelé számolták! Mi azt mondjuk pl., hogy
24 nap telt el a februárból, ők azt mondták, hogy a március elseje
előtti hatodik nap van, vagyis még 6 nap van hátra március elsejéig. Mi
visszafelé nézünk a hónapon belül, azt számoljuk, ami elmúlt, ők
elõre, a következõ hónap felé tekintettek, azt
számolták, hogy hány napnak kell eltelnie még a következő hónap első
napjáig (a hónap elején pedig a Nonis-ig (a hó 9. napja) és az Idibus-ig
(a hónap 15. napja). Amikor a római naptárról beszélünk, ne feledjük,
hogy a rómaiak nem csak a nullát, de a mi fogalmaink szerinti február
24-ét és 25-ét sem ismerték, ezért a római naptár rejtelmeivel
ismerkedve teljesen el kell(ene) felejtenünk a napok számlálásának mai, a
Gergely-naptár szerinti gyakorlatát. Sajnos nem feledünk, és a saját
fogalmaink szerint írjuk le az ő gyakorlatukat is. Tovább nehezíti a
pontos megértést az a tény is, hogy a hazai irodalomban (pl. a latin
szótárak mellékleteként) közölt római naptártáblázatok nincsenek
megfelelően kibontva.

A
hirek.csillagaszat.hu e tanulmányrészlettel Schalk Gyulára (1938–2008), a
kiváló ismeretterjesztőre, planetárium-szakemberre, számos könyv és
cikk szerzőjére emlékezett.

A cikk
teljes terjedelemben olvasható a Meteor februári számában és az MCSE csillagászattörténeti
portálján.