Állítás: Kossuth Lajos és Petőfi Sándor szlovák volt, mert szlovák anyanyelvű felmenőkkel rendelkeztek. Cáfolat: Ha a nemzeti hovatartozásra úgy tekintünk, amely nem genetikusan, hanem az oktatás és a kultúra csatornáin keresztül öröklődik, és ebből kifolyólag akár választható is, akkor Kossuth és Petőfi magyarsága megkérdőjelezhetetlen.
Jakab György az újbudai József Attila Gimnázium, majd az Alternatív Közgazdasági Gimnázium történelemtanára volt. Dolgozott tananyagfejlesztőként, írt több tankönyvet is, míg manapság leginkább neveléstudományi munkáiról lehet ismert a szakmai közönség számára. A TTE és Denník N hírportál a szlovák-magyar közös múlt tévhiteivel, mítoszaival foglalkozó projektet indított. Ennek apropóján beszélgettünk Jakab Györggyel, aki korábban (többedmagával) egy […]
„Legyetek, – Isten neki – németek, de olyan németek, mint kultúrát szeretettel továbbterjesztő elődeitek voltak, olyan németek, mint labancverő kuruc őseitek voltak, olyan németek, mint 48-as honvéddédapátok, olyan németek, mint a Bach-korszakban magyar ruhát öltő nagyapáitok és olyan németek, mint a Thököly-hamvakat diadallal Késmárkra hozó apáitok voltak.” – írta 1927-ben a K-y-r-r betűk mögé rejtőző Kőszeghy-Winkler […]
Van, aki szerint hatalmas lehetőség, mások szerint félelmetes és fenekestül felforgatja az eddig ismert világot. A mesterséges intelligencia (vagy AI, azaz Artificial Intelligence) megjelenése a mindennapokban kétségtelenül a 21. század egyik meghatározó folyamata. Mi sem igazolja ezt jobban, mint hogy idén a fizikai Nobel-díjat elnyerő John Hopfield és Geoffrey Hinton a gépi tanulás terén végzett munkájukkal érdemelték ki az elismerést. Mint […]
Kedves Kollégák!Tisztelt Vendégeink!Kedves Diákjaink! Köszöntöm Önöket 34. országos szakmai konferenciánkon. Megtisztelő, hogy most is zsúfolásig telt meg a terem. Külön köszöntöm Soproni Tamás urat, Terézváros polgármesterét. Köszönjük a támogatást Terézváros Önkormányzatának, a II. kerület Önkormányzatának, Józsefváros Önkormányzatának és Budaörs Város Önkormányzatának. Külön köszönöm magánadományozóink segítségét. Öröm, hogy hosszú évek óta diákjaink online nézőink is velünk […]
Állítás: A szlovákok 1848-49-ben a saját nemzeti szabadságuk kivívásáért fogtak fegyvert. Cáfolat: A szlovákok a forradalom és szabadságharc idején megosztottak voltak, és csak kisebb részük harcolt a szlovák nemzetért. Folytatás Közös múlt: ismeretekkel a történelmi tévhitek eloszlatásáért – szlovák és magyar történelemtanárok munkájának támogatása nyomtatott és online kiadványokkal, szakmai konferenciával. A Történelemtanárok Egylete és a […]
Az Örökségünk ’48, 2024-2025., a Magyarország az én hazám, 2024-2025., a Magyarok Európában, 2024-2025. és az Erdélyország, 2024-2025. versenyek felhívásai.
A sorozat hetedik részében Kopcsik István először a Trockij elleni merényletről, utána a Hitler elleni merényletkísérletről, majd egy 1946-os közel-keleti merényletről beszél. Miért menekülhetett el Sztálin elől Trockij? Mi lett a jutalma a gyilkosnak? Miképp alakíthatja az időjárás egy merénylet körülményeit? Milyen kört érintett Hitler bosszúja? Miért korlátozták az angolok a zsidók betelepülését őshazájukba, az […]
Díj a kiemelkedő munkát végző középiskolai történelemtanárok számára Dr. Gyapay Gábor születésének 100. évfordulója alkalmából a Magyar Történelmi Társulat, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Gimnázium, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium és az Eötvös Collegium, valamint a Tanár Úr családja létrehoz egy díjat, amely a középiskolai történelemtanárok kiemelkedő munkáját ismeri el. Olyan elhivatott pedagógusokat jutalmaznak, akik a […]
A pályázaton a napokban hirdettek eredményt: vasi diákokat is díjaztak, adta hírül Facebook-oldalán a Kőszegi Városi Múzeum Könyvtár és Levéltár. Sztehlo Gábor örökségének újragondolása – a Z generáció és a Gaudiopolis – ezt a címet kapta a pályázat, mely célul tűzte ki, hogy a diákok megismerjék Sztehlo Gábor életét, szolgálatát és a Gaudiopolis történetét, majd […]