2022. november 30-án Merre van előre? Történelemtanításunk berögződései címmel harminckettedik alkalommal rendezte meg a a Történelemtanárok Országos Konferenciáját a Történelemtanárok Egylete . Az összejövetelt Pikó András józsefvárosi polgármester nyitotta meg köszöntőjével. Ezután Miklósi László, a TTE elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, aki visszatekintett a konferencia több mint három évtizedes történetére. Bevezetőjében felhívta a figyelmet arra, hogy történelemoktatásunk egyes hagyományai makacsul élnek tovább a történelemtankönyvekben és a mindennapi oktatási gyakorlatban, annak ellenére, hogy a szaktörténészek közmegegyezése már réges-régen meghaladta azokat. A konferencia kitűzött célja tehát az volt, hogy segítse a történelemtanárok munkáját, hogy a szakma közmegegyezésének megfelelően taníthassák a felnövekvő nemzedékeket. „A múlt- és jelenismereti kérdéseknél is megkerülhetetlen, napjainkban különösen fontos a forráskritika megfelelő alkalmazása, az adekvát, szakszerű, hiteles információ megtalálásának a tanítása.” – mondta el Miklósi.

Dupcsik Csaba A nagy-, a kis-, a fehér- és a nem-oroszok birodalma, történelmi szemmel című előadását (Károli Gáspár Református Egyetem BTK, ELKH TK Szociológiai Intézet) az oroszokkal kapcsolatos újkori attitűdök bemutatásával kezdte meg. Kitért arra, hogy a russzofília (oroszokkal kapcsolatos rajongás, rokonszenv, szimpatizáló érdeklődés) és az oroszellenes érzésekig számos átmenet létezik – Dupcsik az utóbbiak összefoglaló elnevezésének a russzoszkepticizmus kifejezést javasolja. Az előadó kitért Magyarországra is, ahol Lengyelország végső felosztása és az 1849-es orosz intervenció után az Oroszországgal kapcsolatos aggodalom dominált elsősorban, majd a modern kort vette górcső alá, s azt vizsgálta, hogyan változott és változik Oroszország megítélése. Érdekes és izgalmas diasorozatban mutatta be két további keleti szláv állam, Ukrajna és Fehéroroszország (Belarusz Köztársaság) huszadik századi történelmét, Oroszországhoz való viszonyát, számos érdekes párhuzammal, jelenkori kitekintéssel.

Tévhitek a 16–17. századi magyar történelemről – Mi veszett el és mi változott meg Magyarországon 1526 után? című elődadásában Pálffy Géza („Lendület” Szent Korona Kutatócsoport, BTK TTI) arról beszélt, hogy vajon elkerülhető lett volna-e a mohácsi vereség, az oszmán megszállás, Magyarország három részre szakadása, s hogy a Habsburg Birodalomnak valóban csak ütközőállama vagy gyarmata voltunk? Pálffy előadásában felhívta a figyelmet, hogy számos tévhit ma is tartja magát a történelemoktatásban, például hogy „volt-e Királyi Magyarország nevű állam, a közös ügyek valóban csak a kiegyezéstől voltak, a Habsburg lojalitás és a magyar hazafiság mindig összeegyeztethetelen vol-e?”, s végső során, hogy „zsákutca-e a magyar történelem”? Pálffy úgy látja, hogy bár a középkori Magyar Királyság benne volt a korabeli Európa első öt állama közt, a megerősödő Oszmán Birodalommal szemben azonban önállóan képtelen volt felvenni a versenyt – mégsem osztja Bibó István zsákutca elméletét, sokkal inkább kényszerpályák sorozatának látja a korszakot.

Deák Ágnes (Szegedi Tudományegyetem, Modernkori Magyar Történeti Tanszék) A polgárosodás birodalmi vagy nemzetállami útjai című előadásában  arra a kereste a választ, hogy a most használatban levő gimnáziumi tizedik, illetve tizenegyedik osztályos tankönyvekben milyen formában jelenik meg a Habsburg Monarchiának, mint egésznek a története, vagyis hogy az alapvetően nemzeti jellegű nézőpont horizontján kirajzolódik-e nagyobb birodalmi keret? Ahogy megállapította, mindkét tankönyvsorozat megegyezik abban, hogy „a 11. osztályos könyvekben egyetlenegy alfejezet sem található, amely „főhősé”-nek a Habsburg Monarchiát tekintené, azaz az 1849‒1918 közötti periódus tárgyalása folyamán a birodalom pusztán csak a magyar történelem perspektíváján keresztül sejlik fel.” A tizenegyedik osztályos tankönyvek a szerző megállapításai szerint még lesújtóbbak, mert „úgy tanítják Magyarország történetét, mintha a Habsburg Birodalom csak egy távoli tényező lenne, és nem befolyásolná a magyar történetet”. Deák Ágnes szerint azért nagyon fontos, hogy az oktatásban nagyobb arányban jelenjen meg a Habsburg Birodalom története, mert a bécsi udvar döntéseit alapvetően azt határozta meg, hogy mi a birodalmi érdek, mivel őrizhető meg a nagyhatalmi státusz.

Révész Tamás (ELKH BTK Történettudományi Intézet) Nem akartak hadügyminisztert látni? – Katonák és a magyar állam Magyarországon 1918 és 1921 között címmel tartotta meg a konferencia záróelőadását. A történész előadását a háború végének és az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlásának részletes bemutatásával, majd a visszavonulás hol kaotikus, hol rendezett módozatainak árnyalt bemutatásával kezdte. Révész a magyar történelem ezen időszakát vizsgálva azt próbálta megvilágítani, hogy miként zajlott a magyar hadsereg leszerelése és milyen módszerekkel próbálta a Károlyi-kormány egy új haderőt létrehozni. Az előadás végén bemutatta, hogy miért csak a Tanácsköztársaságnak sikerült ütőképes hadsereget létrehozni és mi motiválta a katonákat a Vörös Hadseregbe történő belépésre.

A konferencia keretében adták át Bolla Ildikónak a TTE díját is. Az eseményt kerekasztal-beszélgetés zárta A most zajló történelem, avagy mit és hogyan tanítsunk korunk „történelmi” eseményeiről, melynek részvevői Tóth Csaba Tibor szakújságíró, Bárány Balázs  történelemtanár, Orbán Boglárka (Corvinus Egyetem) voltak – a vitát Stumpf András újságíró vezette, a felvétel teljes terjedelmében itt tekinthető meg.

Előzetesek:

Előzetes: A nagy-, a kis-, a fehér- és a nem-oroszok birodalma, történelmi szemmel

Előzetes: Tévhitek a 16–17. századi magyar történelemről – Mi veszett el és mi változott meg Magyarországon 1526 után?

Előzetes: A polgárosodás birodalmi vagy nemzetállami útjai

Előzetes: Nem akartak hadügyminisztert látni? – Katonák és a magyar állam Magyarországon 1918 és 1921 között

Maróti Zsolt

Forrás